A Cellect elődöntők részletes programja

A két elődöntő a BKV-Stadionban lesz (1087 Budapest, Sport utca 2.), érdemes elővételes jegyeket vásárolni, a jegyvásárlással kapcsolatos információkat ITT találják az érdeklődők.

Fontos információ, hogy a környéken nehézkes a parkolás. A Stadion utcájában a villamos továbbhaladását akadályozó járműveket elszállítják, így különös tekintettel kell erre lennie minden autóval érkezőnek! Aki teheti, válassza a tömegközlekedést.

Az elődöntők alatt a július 4-i döntőre is vásárolhatók lesznek a helyszínen elővételes jegyek, illetve azok kaphatók már most is értékesítési partnereinknél!

A Cellect HFL-Elődöntők részletes programja:

12:00 Kapunyitás

14:00 Bratislava Monarchs (1) – Nyíregyháza Tigers (4)

mon-tig

A pozsonyiak idén mindenkit legyőztek, a nyírségi csapatnak így minden erejére és szurkolójának támogatására szüksége lesz, ha meglepetést akar okozni.

A félidőben a Sharks és a Bulldogs legkisebb flag focisai tartanak bemutatót.

A két mérkőzés között a Drumsters pörgeti fel a hangulatot!

17:00 Budapest Cowbells (2) – Budapest Wolves (3)

A tavalyi döntő párosítása igazi csemege lesz. Kiderül, hogy a tavalyi bajnok Kolompok, vagy az eddig minden alkalommal fináléba jutó Farkasok kényszerülnek-e kihagyni a X. Hungarian Bowlt!

wcheer

A félidőben a Budapest Wolves Cheerleader csapata és a pomázi Diamond Cheer Dance egyesület Pink Panthers formációja méri össze tudását. Az összecsapáson szereplő két csapat cheerleaderei is megmérkőznek tehát, bár ők inkább a szurkolók kegyeiért.

hflkupaAmennyiben a Monarchs bejut a fináléba, a második mérkőzés után átadásra kerül a magyar bajnoknak járó trófea is, elvégre azt minden évben a legjobb eredményt elérő magyar HFL csapat birtokolhatja. Ez esetben július 4-én “csupán” a Hungarian Football League bajnoki címe lesz a mérkőzés tétje, persze azt mondani sem kell, hogy a HFL kupája az év legértékesebb trófeája, minden játékos legfőbb célja!

A rendezvényen a legkisebbeket ingyenes arcfestés és légvár várja, az idősebbeket pedig büfék, fellépők és három szakértő kommentátor szórakoztatja. A mikrofonoknál Macher Bálint, a HFL Magazin egyik riportere és szerkesztője, Buday Zoltán a Nemzeti Sport újságírója és Herczeg Ádám “Höri” a SportTV és a Bowl.hu állandó szakértője elemzi az eseményeket. Az amerikai focival még csak most ismerkedők ingyenes játékszabályt is kézhez vehetnek beléptetéskor.

Maratoni futball vasárnapra fel, a négy legjobb HFL csapat és a rendezők szeretettel várnak mindenkit!

Ételt és italt a rendezvényre nem lehet behozni, természetesen a gyerekesek kicsikhez tartozó speciális enni- és innivalói kivételek ez alól.


Képeink forrása: HJG, Photo:In-Visible, www.nyiregyhazatigers.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

Hamarosan

 utolsó frissítés: 2021.09.20

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

Hamarosan

 utolsó frissítés 2021.09.20.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Hamarosan

utolsó frissítés 2021.09.20.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP
  Győr Sharks 2 0 84 14
GFA Bulldogs 2 0 63 14
Fehérvár Enthroners 1 1 53 34
Budapest Wolves 1 1 49 49
 Cowbells 0 2 6 74
Eastern Warriors 0 2 0 70

 

utolsó frissítés: 2021.10.11.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
 Fehérvár Enthroners 2  0 85 22
 Budapest Wolves 1  1 36 44
GFA Bulldogs 1  1  48 61
Győr Sharks 0  2  20 62

utolsó frissítés: 2021.10.11.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP
GFA Bulldogs 2 0 82 32
Fehérvár Enthroners 1 1 67 47
Szigetköz Bandits 1 1 34 63
Budapest Wolves 0 2 28 69

Utolsó frissítés: 2021.10.18

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo