A Cowbells otthonában győzne a Steelers

A csonka forduló utolsó összecsapását ezen a hétvégén rendezik a HFL-ben, ám maga a találkozó kiélezett csatát ígér. A Cowbells és a Steelers közös múltja az elitligában mindig egy feledhetetlen párharcot hozott. Főleg a 2016-os és 2017-es Hungarian Bowlon.

56544648_585475385272124_4849468245591195648_o

A Kolomposok győzelemmel kezdték az idényt, hiszen az újonc Kijev Capitals-t meg tudták verni. Az offense még döcögött helyenként, de ez még betudható az idény eleji formának. A futójáték is még átalakulóban van, mivel Cseperkáló Péter már nincs és Roják Richárd is sérült. Váry Tamás viszont egész jó formában adogatott, remekül hangolt a Steelers-re. Ám a defense a már megszokott teljesítményt tette le az asztalra. Ez a csapategység továbbra sem veszített a varázsából.

26306411_1e56acf53e18dfc8a31004a23716489a_xl

A Miskolc Steelers vereséggel kezdett, igaz a Budapest Wolves ellen ki lehet kapni idegenben. A borsodiak védelme idén is betonbiztosnak tűnik. Az offense sem néz ki gyengének, csak meg kell még szokni, hogy Jeremy Dixon irányít és Vasyl Yordan most egy kicsit kevesebb lehetőséget kap. Legalábbis ez látszott az első meccsen. Andre Whyte viszont ott folytatta, ahol abbahagyta. Őt biztosan nehéz lesz féken tartani szombaton.

Fotók: Battyányi Tamás, Hidvégi János Gábor

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Az első győzelmünk után magabiztosabban készültünk a következő meccsünkre és már nagyon várjuk, hogy pályára léphessünk. A Steelers egy nagyon kemény csapat, így ez a találkozó egy jó erőfelmérő lesz számunkra. Szeretném, ha a srácok a pályán megmutatnák, hogy milyen keményen tudnak játszanak, és hogy képesek voltak magasabb szintre lépni a legutóbbi találkozóhoz képest.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Offense-ben most jobbnak kell lennünk, hogy több pontot tudjunk vinni. Nyerni megyünk Budapestre ez nem is kérdés. Nem számít, hogy mennyire erős a defense-ük, nekünk saját magunkkal kell törődnünk és azzal, hogy működjenek a play-eink.

Budapest Cowbells – Miskolc Steelers
Időpont: április 27. (szombat), 15.00
Helyszín: Nagytétényi pálya (Budapest, Angeli út 64.)
Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 0 110 52
2 Fehérvár Enthroners 3 1 105 54
3 Budapest Cowbells 3 1 89 42
4 Kijev Capitals 2 2 74 69
5 Miskolc Steelers 0 4 55 136
6 Győr Sharks 0 4 40 120

 utolsó frissítés: 2019.05.20.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

10

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 5 0 142 73
2 Nyíregyháza Tigers 3 1 100 62
3 Budapest Cowbells 2 2 2 56 79
3 Budapest Titans 2 3 88 123
5 DEAC Gladiators 1 3 55 67
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 4 0 172 38
2 Dunaújváros Gorillaz 3 2 151 83
3 Dabas Sparks 2 3 41 102
4 Budapest Wolves 2 1 4 57 98
5 Budapest Eagles 0 5 21 158

 utolsó frissítés 2019.05.25.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 4 0 138 32
2 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 3 0 137 32
3 Rebels Oldboys 3 1 97 43
4 CFS Guardians 3 1 99 62
5 Szombathely Crushers 2 3 2 62 81
6 VSD Rangers 1 3 45 101
7 Jászberény Wolverines 1 3 16 85
8 Kaposvár Hornets 1 4 58 107
9 Diósd Saints 0 5 6 115

utolsó frissítés 2019.05.25.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
KELET
1 Gladiators 4 0 114 36
2 Budapest Cowbells 3 1 116 46
3 Nyíregyháza Tigers 2 2 60 63
4 Miskolc Steelers 1 3 56 91
5 TD Store Eagles 0 4 30 140
NYUGAT
1 Budapest Wolves 4 0 115 23
2 Young Guns United 3 1 77 26
3 Enthroners 2 2 91 62
4 Tatabánya Mustangs 1 3 57 122
5 Győr Sharks 0 4 48 154

utolsó frissítés: 2018.11.04.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Enthroners 2 0 92 44
2 Győr Sharks 1 1 85 62
3 TD Store Eagles 1 1 32 47
4 Újpest Bulldogs 0 1 6 42
5 Eger Heroes 0 1 0 20

utolsó frissítés: 2018.10.01.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo