A feljutás és a fiatalítás a válogatott célja 2020-ban

Egy újabb sikeres éven van túl a magyar amerikai futball válogatott. Két lépessel közelebb került ahhoz, hogy kiharcolja a feljutást az ’A’ Divízióba, ahol már keményebb ellenfelek várnának rá. A spanyolok legyőzése (24-7) Budapesten, majd a belgák elleni idegenbeli siker (31-7) azt jelenti, hogy Magyarország jelenleg vezeti a ’B’ csoportot és már csak két mérkőzést kell megnyernie, hogy bebiztosítsa elsőségét. Ez a szereplés is csak azt mutatja, hogy jó úton van a nemzeti csapat. Ráadásul a szakmai stáb fiatalításba is kezdett, hogy megalapozza a gárda jövőjét.

Többek között erről beszélt Grátz Vilmos szövetségi kapitány, amikor értékelte a válogatott 2019-es esztendejét. De természetesen az idei megmérettetésekről is szót ejtett.

Fotók: DigitalSport

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Két sikeres mérkőzésen túl van a válogatott 2019-ben. Ezek alapján hogyan értékeled a csapat teljesítményét?
Grátz Vilmos: Jónak látom, de ezt attól függ mihez mérjük. Ha a ’B’ csoporthoz, akkor ahhoz képest valóban jónak látom, de az ’A’ csoporthoz ez még kevés lesz. Ahhoz a szinthez még fel kell nőni és tovább kell fejlődni, hogy valós eséllyel bírjuk a tempót az ottani válogatottakkal. De természetesen még nem vagyunk ott, ki kell harcolnunk a feljutást.

72263358_2583263478397825_7512086555926724608_o

MAFSZ: Természetesen még van addig két találkozó Izrael és Törökország ellen. Hogyan látod az esélyeinket ellenük?
GV: Egyik ellenfelet sem lesz könnyű legyőzni. Izrael kifejezetten nehéz lesz, hiszen ők is egy más stílust képviselnek. De talán jobban tartok a törököktől, mivel alapjáraton egy jó emberanyaggal dolgozhat a szövetségi kapitányuk. Azonban ott többet kellene együtt tölteniük a kerettagoknak, hogy még jobbak legyenek. Nehézséget okozhat az is, hogy ugye az Izrael elleni meccs nagyon korán lesz, így gyakorlatilag a játékosok kevés pihenés után kell, hogy folytassák a munkát.

72071203_2583267725064067_8321479546654162944_o

MAFSZ: Ha jól mondom, akkor viszont 2019-ben már belekezdtetek egy komoly fiatalításba?
GV: Így van. Ennek az évnek a fontos feladata az lesz, hogy beépítsük a fiatalokat a válogatottba. Viszont lesznek olyan jó formában lévő játékosok, akiknek ez lenne az utolsó évük, de mégis ki fognak maradni, hogy a fiataloknak esélyt tudjunk adni. Itt fontos szerepe lesz majd az idei egyetemi világbajnokságnak, ahol figyelni fogjuk majd a játékosok teljesítményét. Sokuk akár kulcsemberei lehetnek a nemzeti csapatnak.

MAFSZ: Ami a legfontosabb, hogy egyre színesebb a keret, mivel egyre több olyan játékos is feltűnik, akik nem a HFL-ben, hanem a Divízió I-ben játszanak.
GV: Valóban, a keret összetétele egyre változatosabb és ez annak köszönhető, hogy a Divízió I. is erősödik. Persze azt mindenképp megemlíteném, hogy az edzőknek óriási köszönettel tartozunk, mert áldozatos háttérmunkájuknak hála megtaláltuk azokat a tehetségeket, akik válogatott szintet tudtak hozni.

72089523_2583266948397478_6681985174223192064_o

MAFSZ: Idén tehát a legfőbb cél a feljutás?
GV: Igen! És természetesen a fiatalítás. Valamint az, hogy ezutóbbit eredményesen csináljuk. Minden bizonnyal lesz a keretben 6-7 olyan játékos is, akik még nem voltak tagjai a válogatottnak, sőt, lesznek, akik akár ősszel a kezdőben találhatják magukat. De ez a két cél lebeg előttünk 2020-ban. A feljutás és a fiatalítás.

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum