A Gladiators jutott először a rájátszásba

Az elmúlt hétvégén a válogatott mérkőzés volt a rivaldafényben, de a spanyolok elleni meccs hétvégéjén az utánpótlás korosztályúak is pályára léptek. Szombaton a tavalyi U19-es döntő visszavágóját vívták Budapesten.

cow_glad_sajto-12

A Budapest Cowbells és a DEAC Gladiators is jól kezdett a bajnokságban. Hazai pályán a Kolomposok meg akarták állítani a tavalyihoz hasonlóan rajtoló debrecenieket. Ám a vendégek kezdtek jól és Gréczy Balázs futásával előnyhöz jutottak (0-6). A hazaiak még az első negyedben fordítottak  Kelemen Marcell futásával és Golita Zoltán extrájával, de a Gladiátorok Gyarmati Patrik field goaljával visszavették a vezetést (7-9). A második játékrészben ismét a cívisvárosiak szereztek pontokat, ezúttal a sérüléséből visszatérő Török Pál értékesített egy Kunkli László átadást (7-16). A harmadik negyedben egyre inkább élesedett a küzdelem, miután Saliga Norbert egy vendég fumble-t touchdownra váltott (14-16). A Gladiators folytatta az adok-kapokot és ezúttal Kunkli révén szerzett újabb hat pontot (14-22). Nagy csata volt várható az utolsó negyedben, ám a Gladiators hamar eldöntötte a találkozót. Török majd Gyarmati egy-egy elkapásával már három labdabirtoklányi előnye volt a DEAC-nak (14-35). A végén még Golita egy elkapással szépített az eredményen, de a Kolomposok nem tudták a végét szorossá tenni, így a Gladiators 35-20-ra nyert.

Fotók: Bellon Bíborka és Szolnoki Annamária

Budapest Cowbells – DEAC Gladiators 20-35 (7-9, 0-7, 7-6, 6-13)

Pontszerzők: Kelemen Marcell, Saliga Norbert, Golita Zoltán 1-1 TD, Golita Zoltán 2 XP, illetve Török Pál 2 TD, Gréczy Balázs, Kunkli László, Gyarmati Patrik 1-1 TD, Gyarmati Patrik 1 FG és 2 XP

72418490_935383436848149_9072683616080756736_o

A Tatabánya Mustangs-nak szüksége volt egy sikerre, hogy életben tartsa esélyeit a playoffra. A gyengélkedő Fehérvár Enthroners-t idegenben minenképp le kellett győzniük. Az első félidőben szépen építette előnyét a bányászvárosi együttes. Misztl Benedek két TD-passzt dobott, először Magyar Gergelynek, majd Bodnár Istvánnak (0-13). A harmadik negyedben gyakorlatilag el is döntötte a meccset a Mustangs Kaiser Dániel és Magyar Gergely elkapásaival (0-25). Az utolsó játékrészben viszont nem állt le a vendégcsapat Misztl Benedek és Bodnár István is szerzett egy-egy touchdownt, amelyre mindössze egy Gombás Erik elkapás érkezett válaszul. A Tatabánya így egy magabiztos 37-6-os sikerrel továbbra is esélyes a rájátszásba jutásra, ám, hogy bebiztosítsa, ahhot a Budapest Wolves-t kell legyőznie idegenben.

Grafika: Hungarian Football

Fehérvár Enthroners – Tatabánya Mustangs 6-37 (0-7, 0-6, 0-12, 6-12)
Pontszerzők: Magyar Gergely, Bodnár István 2-2 TD, Kaiser Dániel, Misztl Benedek 1-1 TD, Misztl Benedek 1 XP, illetve Gombás Erik 1 TD

Az U17-es bajnokság hétvégi eredményei:

Győr Sharks – Újpest Bulldogs 24-58 (0-12, 8-20, 8-20, 8-6)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
4 Kijev Capitals 0 0 0 0
5 Győr Sharks 0 0 0 0
6 Miskolc Steelers 0 0 0 0

 utolsó frissítés: 2020.01.22.


Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 2 0 0 0 0
3 Nyíregyháza Tigers 0 0 0 0
4 Budapest Titans 0 0 0 0
5 DEAC Gladiators 0 0 0 0
6 Szombathely Crushers 0 0 0 0
7 Dunaújváros Gorillaz 0 0 0 0
8 Dabas Sparks 0 0 0 0
9 Budapest Wolves 2 0 0 0 0

 utolsó frissítés 2020.01.22.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Budapest Eagles 0 0 0 0
2 Eger Heroes II 0 0 0 0
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 0 0 0 0
4 VSD Rangers 0 0 0 0
5 CFS Guardians 0 0 0 0
6 Jászberény Wolverines 0 0 0 0
NYUGAT
1 Kaposvár Hornets 0 0 0 0
2 Szombathely Crushers II 0 0 0 0
3 Tatabánya Mustangs 0 0 0 0
4 Pécs Legioners 0 0 0 0
5 Diósd Saints 0 0 0 0
6 Rebels Oldboys 0 0 0 0

utolsó frissítés 2020.01.22.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 DEAC Gladiators 4 0 131 49
2 Budapest Wolves 3 1 125 38
3 Győr Sharks 3 1 110 50
4 Budapest Cowbells 3 1 95 41
5 Tatabánya Mustangs 2 2 106 95
6 Miskolc Steelers 2 2 68 82
7 Fehérvár Enthroners 1 3 32 113
8 Budapest Eagles 0 4 34 153
9 Young Guns United 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2019.10.30.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 3 0 128 24
2 Budapest Wolves 3 0 101 38
3 Győr Sharks 2 1 99 76
4 Budapest Eagles 1 2 68 84
5 Fehérvár Enthroners 0 3 24 98
6 VSD Rangers 0 3 6 106

utolsó frissítés: 2019.11.04.

Eredmények

Gyermek (U15)

Csapat GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 3 0 96 39
2 Újpest Bulldogs 2 1 82 32
3 Fehérvár Enthroners 1 2 44 91
4 Győr Sharks 0 3 0 60

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo