A MAFSZ új főtitkára nyilatkozott

A Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) új főtitkára, Bachrathy Kornél nagy kihívásnak tartja új beosztását, de mindent meg akar tenni azért, hogy az amerikai futballnak szebb legyen a jövője.
Sokat formálódott már 2013 márciusa óta a MAFSZ, miután Árpa Attilát választották meg a szövetség új első emberének. Új elnökség jött létre, sokak örömére elkezdődött a magyar válogatott felépítése, sőt, már tudjuk, hogy nemzeti csapatunk első ellenfele Szlovákia lesz. Azonban más hivatali pozíciókban is változás történt, mint a főtitkári beosztásban, hiszen Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz irányítója vette át ezt a munkát. Azonban számára nem lesz ismeretlen a szövetségbeli munka, hiszen korábban ő volt a MAFSZ Versenybizottságának az elnöke is.

Interjújában beszélt arról, hogy milyen óriási felelősséggel jár az új munkája, de minden képességét és maximalizmusát beveti, hogy jobbá tegye a honi amerikai futballt.

Milyen érzés számodra egy ilyen felelősségteljes posztot betölteni?
Kellemetlen (nevet)… Szeretném, ha előrébb jutna végre az amerikai futball, hiszen a Versenybizottságban is ezért tevékenykedtem. Most látok esélyt arra, hogy egy egységes elnökség és főtitkár mellett erre lehetőség nyílik. Bizakodó vagyok, de nem lesz egyszerű, mivel számtalan probléma van, amit meg kell oldani. A lényeg, hogy egy irányba haladjunk és az erőforrásokat ne pazaroljuk el.

Milyen a váltás számodra, hiszen a Versenybizottság elnöki pozíciója után lettél főtitkár.
A Versenybizottság elnöke voltam több mint 3 évig, amiről pár hónapja le is mondtam. Én foglalkoztam a versenysorozatokkal és annak ügyes-bajos dolgaival. Ennek köszönhetően szinte mindenkit ismerek a hazai fociban, akit érdemes és talán ez segíthet a főtitkári ügyek vitelében. Nem „újoncként” kerültem vissza a szövetségi vezetésbe, de ez a pozíció jóval nehezebb és összetettebb, mint a Versenybizottság volt.

Miben lesz nehezebb főtitkárnak lenni?
A szövetség szinte minden pénzügyi és adminisztratív ügyével foglalkozni elég sok munka, ráadásul jogi kérdések is vannak szép számmal, amiben nem vagyok még otthon igazán. Azonban e mellett a médiával és a bizottság minden dolgával is foglalkozni kell. Szóval finoman szólva sem egy kellemes időtöltés, hanem egy kemény meló.

Mondtad, hogy sok problémát kell megoldani. Mi az, ami szerinted a legnagyobb megoldandó probléma?
A mi focinkhoz is az kell elsősorban, mint minden más sportághoz: pénz, média megjelenés, nagy játékos bázis. Ezekből alakulhat majd ki később a nagyobb szurkolói bázis is. Jelenleg mindegyikkel gyengén állunk. A jogi és egyéb ügyeknek is menniük kell, de nem azokon múlik elsősorban, hogy mint sportág tudunk-e előrelépni.

Vannak tervek, amellyel ezeket megoldanád?
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, a működő külföldi példákat kell szem előtt tartani. A tévés megjelenések egyelőre nem túl reálisak. GFL mintára egy videó-összeállításokkal működő, gyakran frissülő honlapot kell üzemeltetni. Emellett a média képviselőivel sokkal intenzívebb kapcsolatot kell fenntartani. Azonban nem reális elvárni, hogy gyors lesz a folyamat. Sokáig rétegsport maradunk, ha a csapatok nem kezdenek intenzíven foglalkozni az utánpótlás építéssel és az egyesületek alapjainak megszilárdításával. Ebben a szövetség csak segíteni tud, de megoldani nem. Fontos, hogy legyen-legyenek komolyabb támogatók, szponzorok a szövetség körül, amik eddig nem voltak. Még nem tudom, ennek milyen realitásai vannak, mert a reklámértékünk még csekély, ezért is kellene az intenzívebb megjelenés a médiában, hogy felértékelődjön kissé a futballunk és legyen értelme pénzt költeni ránk.

Mi az, ami jobban felkeltené szerinted a média figyelmét?444
Nehéz ügy. Akármit csinálunk, a tévé nem fog magától kivonulni. Még egy jó darabig nekünk kell szaladni utánuk, hogy jöjjenek ki és számoljanak be, illetve a kiemelt mérkőzéseken (HFL, CEI, döntők, nemzetközi meccsek) minél nagyobb felhajtás kell, hogy sok néző legyen kint, hiszen az érdekes lehetne a médiának is. De show nincs pénz nélkül ugye.

Milyen elvárásokat támasztott eléd a szövetség?
Ha nem lennék baráti viszonyban az elnökséggel, nem vállaltam volna el. Tudják, hogy maximalista vagyok a vállalásaimban, így erről nem kellett nagyon egyeztetni, mivel közgazdász és cégvezető is vagyok. Maga a terület nem új nekem, persze ennyire összetett feladatokkal még nem foglalkoztam, így van benne jó adag kihívás is. Szeretnék jó munkát végezni.

Mi a célod ezen a poszton?
Megfelelő működést kialakítani, ami elősegíti, hogy csak a fejlesztéssel kelljen foglalkozni, a háttérrel nem. A hangsúlynak terveken és azok megvalósításán kell lennie, nem pedig a mindennapi gondokon, hogy azokkal foglalkozhasson az elnökség. Nekem a hátteret kell biztosítanom. Nyilván lesz véleményem mindenről, ahogy eddig is volt, de az elnökség döntéseit kell minél jobb minőségben végrehajtanom.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
4 Kijev Capitals 0 0 0 0
5 Győr Sharks 0 0 0 0
6 Miskolc Steelers 0 0 0 0

 utolsó frissítés: 2020.01.22.


Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 2 0 0 0 0
3 Nyíregyháza Tigers 0 0 0 0
4 Budapest Titans 0 0 0 0
5 DEAC Gladiators 0 0 0 0
6 Szombathely Crushers 0 0 0 0
7 Dunaújváros Gorillaz 0 0 0 0
8 Dabas Sparks 0 0 0 0
9 Budapest Wolves 2 0 0 0 0

 utolsó frissítés 2020.01.22.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Budapest Eagles 0 0 0 0
2 Eger Heroes II 0 0 0 0
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 0 0 0 0
4 VSD Rangers 0 0 0 0
5 CFS Guardians 0 0 0 0
6 Jászberény Wolverines 0 0 0 0
NYUGAT
1 Kaposvár Hornets 0 0 0 0
2 Szombathely Crushers II 0 0 0 0
3 Tatabánya Mustangs 0 0 0 0
4 Pécs Legioners 0 0 0 0
5 Diósd Saints 0 0 0 0
6 Rebels Oldboys 0 0 0 0

utolsó frissítés 2020.01.22.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 DEAC Gladiators 4 0 131 49
2 Budapest Wolves 3 1 125 38
3 Győr Sharks 3 1 110 50
4 Budapest Cowbells 3 1 95 41
5 Tatabánya Mustangs 2 2 106 95
6 Miskolc Steelers 2 2 68 82
7 Fehérvár Enthroners 1 3 32 113
8 Budapest Eagles 0 4 34 153
9 Young Guns United 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2019.10.30.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 3 0 128 24
2 Budapest Wolves 3 0 101 38
3 Győr Sharks 2 1 99 76
4 Budapest Eagles 1 2 68 84
5 Fehérvár Enthroners 0 3 24 98
6 VSD Rangers 0 3 6 106

utolsó frissítés: 2019.11.04.

Eredmények

Gyermek (U15)

Csapat GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 3 0 96 39
2 Újpest Bulldogs 2 1 82 32
3 Fehérvár Enthroners 1 2 44 91
4 Győr Sharks 0 3 0 60

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo