Nyíregyháza TigersGyőr Sharkseaglesmustangs tatabányatroopers logólogo_bp_titansJászberény WolverinesVSD-American football LOGO

Acélos igazolások, címvédésre tör a Steelers!

Minden szezonban a címvédő szűrére pályáznak az ellenfelek. Ebben az esztendőben a Miskolc Steelers-nek fel van adva a lecke. Az elitliga 2012-es kiírása óta minden évben új győztest hirdettek. A borsodi gárda idén a Ratio Media HFL-ben próbálja megtörni ezt a sorozatot. 15109369_1293973747322197_258286747143833359_nNagy történelmi tett lenne, mivel ha sikerülne az első helyen végezniük az acélvárosiaknak, akkor elmondhatják magukról, hogy egy vidéki csapat hamarabb védte meg a címét, mint egy fővárosi. Ehhez viszont komoly erősítésekre volt szüksége a Steelers-nek. Ezt meg is lépte a klub vezetősége. A tavalyi igazolások közül Troy Rice, A.J. Benson és Menczel Dániel maradtak meg. Hozzájuk csatlakozott egy igazi magyar izomkolosszus Stadler Dániel személyében, de a Nyíregyháza Tigers-ből is jól ismert, nagy tapasztalattal rendelkező ukrán légió egy része is Miskolcon kötött ki.

Aggod Péter, az Acélosok offensive koordinátora szerint minden esélyük megvan a címvédésre, de elmondása szerint ehhez rögösebb út fog vezetni idén.

Fotók: Pazár András, Radó Norbert

Címvédésre készül a csapat? Mennyi rá az esély, hiszen eddig a HFL 2012 óta íródó történetében ez még senkinek sem sikerült.
Igen! Kijelenthetem, hogy címvédésre készülünk, ha még ez senkinek sem sikerült, akkor még nagyobb a kihívás. Minden szezon más nem lehet előre meghatározni a HFL csapatok erősségét. A címvédésre megvan az esély, ahogy mondtam, de erős mezőny lesz idén is. Szerintem az Eger és a Győr jól erősített, rájuk mindenképpen oda kell figyelni.

13055159_1287395844621705_4228234060742536315_o

Eaton Demetrius Lamar (2-es) idén az edzésekben is segédkezik

Sokat meglepetésként ért, hogy Száraz Zsolt lemondott még ősszel. Hogyan éltétek meg ezt?
Száraz Zsolt lemondása elég rosszkor jött, a junior szezon közepén, de a felnőtt játékosok keretéből kijelölt edzői team döntőig tudta vezetni a csapatot. Sajnos, a finálé nem sikerült jól, de büszkék vagyunk a srácokra, sok remek játékost neveltünk ki, akik ez évben a felnőtt kerettel folytatják a munkát.

Ki pótolja őt?
Jelenleg az edzéseket Meechie Eaton tartja, aki óriási tapasztalattal rendelkezik a sportágban. Amerikában az NCAA legmagasabb osztályában 5 évet játszott, volt a Chicago Bears tréningcampjében és 10 éve játszik szerte a világon. A junior szezon után erősítő és gyorsító edzéseket végeztünk, a tréningek az új szakvezetővel hatékonyabbak lettek. Egész decemberben készültünk, nem álltunk le csak a karácsonyi időszak alatt!

13048150_1287396274621662_8514728275836287626_o

A 2016-os HFL döntőjének MVP-je, Troy Rice (1-es) ebben a szezonban is a Steelers-t erősíti

Tavaly egy nagyon erős kerete volt a Steelers-nek. Idén milyen erősítések voltak vagy várhatók még?
Szerintem ennek a szezonnak is egy rendkívül erős játékosállománnyal vágunk neki. A csapatunk gerincét az ezüstérmes junior csapatunk fogja adni és ehhez érkeznek majd külföldi játékosok. Idén is láthatjuk majd a remek elkapó kettőst Troy Rice-t és A.J. Bensont, illetve defense-ben a linebacker sort erősítjük Ukrajnából. Illetve Menczel Dániel mellé Stadler Dániel is csatlakozni fog csapatunkhoz.

Milyennek tartod az idei mezőnyt? Lehet ugyanolyan kiegyenlített, mint tavaly?
Szerintem ugyanolyan lesz. Szoros mérkőzésekre számítok és az fog a végén győzni, aki legjobban össze tudja kovácsolni egy csapattá a játékosait. De emellett meghatározó lesz az importok mennyisége és minősége. Tavaly minden mérkőzésünk a végletekig kiélezett volt, ez most sem lesz másképp. Mindegyik csapat bejuthat a rájátszásba!

A Miskolc Steelers HFL menetrendje:

03.26.: Budapest Cowbells (Felsőzsolca)
04.23.: DAK Acél Dunaújváros Gorillaz (Dunaújváros)
05.07.: Budapest Wolves (Budapest)
05.20.: Győr Sharks (Felsőzsolca)
06.03.: Eger Heroes (Eger)

13428513_1252140141483371_8111052647939128433_nAlapítás éve: 2006
Hazai pálya: Felsőzsolca, Városi sportpálya (Felsőzsolca, Sport utca 1.)
Edzői stáb: Varga Zoltán, Meechie Eaton
Igazolások: Troy Rice, A.J. Benson, Menczel Dániel, Stadler Dániel, Max Nedzelsky, Yury Nahornyak, Vitaly Melnyk, Lesiw Pavlo, Sergej Budilov
Legnagyobb sikerek: HFL bajnok (2016), Cellect Aréna Kupa aranyérem (2016), Divízió II-es bajnok (2009), Divízió I. ezüstérem (2014), Junior U19-es ezüstérem (2016)

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Ratio Média HFL

CSAPAT GY V SZP KP
1 Miskolc Steelers 5 0 159 98
2 Eger Heroes 3 2 120 122
3 Budapest Cowbells 3 2 105 104
4 Budapest Wolves 2 3 159 148
5 Győr Sharks 1 4 101 148
6 DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 1 4 74 98

 utolsó frissítés: 2017.06.05.

 ration_media_HFL_white_transp

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

FEZEN Divízió I.

CSAPAT GY V SZP KP
1 Fehérvár Enthroners 7 0 248 45
2 Budapest Eagles 5 2 219 109
3 Miskolc Renegades 2 5 88 192
4 Budapest Cowbells 2 2 5 74 192
5 Gladiators 0 4 14 108

 utolsó frissítés 2017.06.26.

fezen_DIV_I_transparent-1

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

BerénySport DII.

CSAPAT GY V D SZP KP
  Nyugati Csoport
1 Szombathely Crushers 5 0 70 6
2 Szekszárd Bad Bones 3 2 106 30
3 Tatabánya Mustangs 3 2 65 86
4 Budapest Titans 2 3 77 74
5 Újpest Bulldogs 2 3 71 93
6 Boda Troopers 0 5 31 131
  Keleti Csoport
1 Nyíregyháza Tigers 5 0 167 33
2 Rebels Oldboys 4 1 166 62
3 Wolverines 2 3 104 123
4 Gladiators2 2 3 42 89
5 Dabas Sparks 2 3 89 153
6 Budapest Eagles 2 0 5 57 165

utolsó frissítés 2017.06.05.

Bereny_DIVII

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 0 158 18
2 Miskolc Steelers 4 0 106 41
3 Cowbells 3 1 100 40
4 Nyíregyháza Tigers 2 2 40 70
5 Wanderers 2 2 92 86
6 Gladiators 0 4 29 95
7 Győr Sharks 0 4 33 118
8 Gorillaz Juniors* 2 2 86 116
9 Enthroners* 1 3 70 130

utolsó frissítés: 2017.10.24.

* Aki önszántából 9-9 ellen szerepel, a tabella aljára kerül.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Wanderers (19) 8 3 216 101
2 Gladiators (19) 8 3 182 112
3 Enthroners (18) 7 4 196 91
4 Tatabánya Mustangs (17) 5 5-1 102 123
5 Újpest Bulldogs (13) 3 7-1 63 191
6 Győr Sharks (8) 3 9 118 145
7 Cowbells (9)* 5 3 119 73
8 Wolverines (2)* 1 7 40 191

utolsó frissítés: 2017.10.30.

Zárójelben a tornák végén megszerzett pontok száma összeadva. (1-től 8-ig)

*A Cowbells és a Wolverines a 3. kupanapon nem vett részt.

Támogatók

fehérvár címerreddalogocellect

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo