Amerikai edzővel vág neki a szezonnak a Wolverines

Tavaly sok Divízió II-es alakulat látványos fejlődésnek indult, ez különösen elmondható a Rozsomákokról. Balogh Kornél együttese amerikai játékost igazolt _MG_7157_GBTyrone Notice személyében, akinek vezérletével egészen a rájátszásig menetelt a Wolverines. A sokoldalú amerikaifocista azonban nem tudta folytatni Jászberényben pályafutását 2018-ban, de ettől függetlenül egy légióst így is tudott hozni a jászsági gárda. Reggie Graham az edzői stábban fog tevékenykedni. Tőle nagyon sokat tanulhatnak majd a fiatalok és a felnőttek egyaránt. Apropó fiatalok! Az elmúlt időszakban egyre több ifjonc ölt magára amerikaifoci szerelést Jászberényben, amely hűen tükrözi a tényt, hogy a sportág nem haldoklik ott, hanem igenis virágzásnak indult.

Ennek természetesen Balogh Kornél is örül és reméli, hogy a sok újonc a későbbiekben majd a csapat magját fogja képezni!

Fotók: Gémesi Balázs, Google, Váradi Barna és Király Etelka

Tavaly láthatóan elindultatok egy jó úton. Minek köszönhető a te meglátásod szerint ez az előrehaladás?
Sok fiatalt próbálunk beépíteni a felnőtt csapatba, tavaly is több mint 10 első meccsesünk volt. Ez idén sem lesz másként, valamint igyekszünk megtartani az értékeinket is! Nem szeretnének más csapathoz eligazolni azok, akik nálunk megtapasztalják a családias körülményeket, és a szakmai stáb fejlődése mindenképp előrelépésnek nevezhető! Tavaly óta velünk dolgozik Pethő Ferenc a falakkal, itt volt Tyrone, aki sok más feladata mellett külön a DB-ket is képezte, van olyan, aki fővárosi top csapattól jött vissza és edzősködik. Ezek mind meghozzák a gyümölcsüket.18921181_1653255964716556_6064095656121661235_o

Amit kiemelnék az a fiatalok, hiszen U17-ben és U19-ben is láttunk jászberényi ifjoncokat. Hogy működik nálatok az utánpótlás nevelés és toborzás? Szerinted mi az oka, hogy Jászberényben ennyi gyerek rákapott az amerikai focira?
Minden évben megvannak a toborzások, és mindig van egy adott mag, aki bekapcsolódik. Itt 4-5 fiatalról beszélünk évente, akik ha jól teljesítenek, óhatatlanul is húzzák magukkal a többieket, olyanokat, akik csak kíváncsiságból néztek le hozzánk. Most is van egy nagyon ígéretes gerincünk a fiatalokból, akik rendkívül elkötelezettek. Célokat tűzünk ki eléjük és az élet minden területén segítjük őket. Idén mindannyian lehetőséget fognak kapni a bizonyításra! Rengeteg sportág van a városban, és egyre többen tudják a srácok közül, hogy nálunk nem a darabszám növelése a cél, hanem a közösség építése, a lehető legmagasabb képzéssel egybekötve. Nem ritka, hogy 8-10 év sportmúlttal átpártolnak hozzánk a srácok!

Mennyi alakult át a csapatotok a tavalyi szezonhoz képest?
A vidéki átok, mikor valaki elköltözik nagyobb városba, munka vagy tanulás miatt, idén sem kímél minket. A rutinosak sem lesznek fiatalabbak. Idénre 3 csapatkapitányt elbúcsúztattunk. Ez úgy gondolom minden csapatnál gyengülést jelent. De rengeteg új igazolásunk és régi visszatérőnk van. Ez nyilvánvalóan a playbook személyre szabásával változásokat hoz a játékunkban is. Teljesen mást fogunk játszani, mint eddig.27867154_10155452492261242_2181221707334229813_n

Reggie Graham személyében egy amerikai edző csatlakozott hozzátok. Miért rá esett a választás?
Coach Graham –úgy gondolom– a szakmailag legjobban képzett edzők közé tartozik európai szinten is. Rengeteg jelentkező közül sikerült végül vele megállapodni. Nem titok, hogy profi edzők is jelentkeztek, akik az Államokban edzői fizetésből élnek, de végül mindnél valami kis dolog miatt elcsúszott a dolog. Coach Graham múltja hatalmas reménységgel tölt el minket, célunk a fiatalok amerikaifutball jövőjének alapjait lerakni vele. Nem lehetünk elég hálásak Herczeg Ádámnak, akinek a segítsége nélkül nem jött volna össze ez a munkakapcsolat!

Ugye idén Tyrone Notice már nem lehet veletek. Szerinted meg fog látszani az Ő hiánya? Ha igen hol és hogyan tudjátok az ő hiányát pótolni?
Tyrone igazi családtag volt. A pályán, és azon kívül is megmutatta mekkora szíve van. Sajnos egy borzalmasan buta szabály megszavazása miatt idén már nem lehet csapatunk tagja. Amit tőle tanultunk azt kamatoztatjuk, visszük tovább a tudását és a hozzáállást!_MG_7112_GB

Mit gondolsz az idei Divízió II-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek és miért?
Nem tudom, ki milyen erőt képvisel, de aki indul az nyilván nem azért nevezett, mert utolsó szeretne lenni. A felsőbb csapatokból való átjátszás is átírja majd sokszor a forgatókönyveket. Minden egyes yardért meg kell majd szenvednünk, de ugyanez vonatkozik a többi csapatra is! Lesznek rutinos rókák bőven idén is minden csapatban! A végelszámolásnál szeretnénk a legjobb 9-be kerülni!

Mi lesz a csapat célja a harmad osztályban?
El kell kerülni a kiesést, 0 ponton kell tartani az ellenfelet, minden meccset meg kell nyerni! Nagyjából ezek az alapvető dolgok, a többi majd menet közben kialakul.

Alapítás éve: 2006
Hazai pálya: Kelep Field
Edzői stáb: Balogh Kornél, Darázs Kornél, Pethő Ferenc, Reggie Graham, Tamás Gergő, Tóth Zalán
Távozók: Lánczy Attila, Tyrone Notice, Varga Krisztián, Zsitnyánszki Zoltán
Érkezők: Gál Bence, Szrnka Márk, Tipi Tivadar, Csulik Tamás401421_10150593777816242_2071271301_n

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 0 110 52
2 Fehérvár Enthroners 3 1 105 54
3 Budapest Cowbells 3 1 89 42
4 Kijev Capitals 2 2 74 69
5 Miskolc Steelers 0 4 55 136
6 Győr Sharks 0 4 40 120

 utolsó frissítés: 2019.05.20.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

10

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 5 0 142 73
2 Nyíregyháza Tigers 3 1 100 62
3 Budapest Cowbells 2 2 2 56 79
3 Budapest Titans 2 3 88 123
5 DEAC Gladiators 1 3 55 67
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 4 0 172 38
2 Dunaújváros Gorillaz 3 2 151 83
3 Dabas Sparks 2 3 41 102
4 Budapest Wolves 2 1 4 57 98
5 Budapest Eagles 0 5 21 158

 utolsó frissítés 2019.05.25.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 4 0 138 32
2 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 3 0 137 32
3 Rebels Oldboys 3 1 97 43
4 CFS Guardians 3 1 99 62
5 Szombathely Crushers 2 3 2 62 81
6 VSD Rangers 1 3 45 101
7 Jászberény Wolverines 1 3 16 85
8 Kaposvár Hornets 1 4 58 107
9 Diósd Saints 0 5 6 115

utolsó frissítés 2019.05.25.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
KELET
1 Gladiators 4 0 114 36
2 Budapest Cowbells 3 1 116 46
3 Nyíregyháza Tigers 2 2 60 63
4 Miskolc Steelers 1 3 56 91
5 TD Store Eagles 0 4 30 140
NYUGAT
1 Budapest Wolves 4 0 115 23
2 Young Guns United 3 1 77 26
3 Enthroners 2 2 91 62
4 Tatabánya Mustangs 1 3 57 122
5 Győr Sharks 0 4 48 154

utolsó frissítés: 2018.11.04.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Enthroners 2 0 92 44
2 Győr Sharks 1 1 85 62
3 TD Store Eagles 1 1 32 47
4 Újpest Bulldogs 0 1 6 42
5 Eger Heroes 0 1 0 20

utolsó frissítés: 2018.10.01.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo