Az első HFL-döntő budapesti csapatok nélkül

Két olyan csapat mérkőzik meg egymással, amelyek még nem szerepeltek a Hungarian Football League (HFL) döntőjében. Viszont mindkét alakulat hosszú utat tett meg idáig. Míg az Enthroners lehet az első nyugati győztese a HFL-nek, addig a Capitals második külföldi együttesként hódíthatja el a Hungarian Bowl-trófeát.

64946500_2381321661925342_6910994346569367552_o

A Koronázók útja már évek óta tart. Gyakorlatilag négy esztendeje kezdődött el ez a folyamat, amikor a First Field elkészült. Az építkezés nagyon gyorsan elérte a célját, hiszen második HFL-szezonjukban sikerült eljutniuk az elitliga fináléjába. Nem indult zökkenőmentesen ez az idény sem, de a rájátszásra valóban összeérett ez a csapat, amit Székesfehérváron felépítettek. Gombos Bence beváltotta a hozzá fűzött reményeket és remek szinkronba került az elkapókkal. A szezon egyik legnagyobb igazolása is az Enthroners-hez köthető, hiszen Ryan Tuiasoa többször is győzelemre vezette a Fehérvárt. Igaz, az elődöntőben inkább Tóth Csaba emelkedett ki, de érezhető, hogy a székesfehérvári együttesnek rengeteg variációs lehetősége van az offense-ben. A defense pedig Boda Gábor vezérletével óriásit fejlődött a tavalyi szezonhoz képest. Jebrai Regan emellett a védelem egyik vezérévé vált, amely fel tudta venni a versenyt a Budapest Cowbells-zel is.

64782287_2319190798116524_8033894137151356928_o

Így a lecke fel van adva a Kijev Capitals-nek, amely a sorozat legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy az elődöntőig veretlen és első kiemelt Budapest Wolves-t meg tudta verni a Pasaréti Sportcentrumban. Pedig a Fehérvárhoz hasonlóan az ukránoknak sem indult tükörsimán az alapszakasz. Két vereség után álltak fel és egyre bíztatóbb képet mutatott a játékuk. Persze ehhez kellett Troy Rice visszatérése is, illetve Makszim Cserepivszkij irányító formajavulása is. Az offense valósággal remekelt, Oleksandr Melnicsuk pedig egy szinte megállíthatatlan futóvá vált. A Capitals másik nagy fegyvere a védelem volt, amely a Farkasok ellen is kulcsmomentumokban tudta megállítani a támadósort. A Kijev játékosai emellett az egész szezon során bebizonyították, hogy fizikumuk sokat ér. Azonban talán még fontosabb, hogy a Capitals minden találkozóját idegenben vívta meg. Ha még a Hungarian Bowlt is megnyeri, akkor úgy lehet HFL-győztes, hogy nem játszott hazai mérkőzést.

Fotók: DigitalSport, Kraus Gabriella

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Remek hangulatban teltek az edzések és a srácok már nagyon izgatottan várják a döntőt. Viszont emellett érződik rajtuk az is, hogy fejben nagyon sokat fókuszálnak a Hungarian Bowlra, mert ennek a megnyerése volt a céljuk a szezon előtt. A Kijev egy sokkal erősebb csapat, mint amellyel korábban megmérkőztünk. Troy Rice-szal csak erősödtek és az irányítójuk kiválóan adogatott az elődöntőben. Ráadásul a defense-üket is nagyon nehéz feltörni. A csapatomtól azt várom, hogy készüljenek fel kellőképpen és keményen játszanak.

Georgij Verbenko, a Kijev Capitals csapatmenedzsere: Még most is nehéz felfogni, mivel nagyon hosszú és nehéz utat tettünk meg a döntőig. Nagyon jó állapotban várjuk a finálét. Az elődöntőben nem voltunk olyan sokan, de most a defensive bakcjeink nagy része visszatért. Az Enthroners a lehető legjobb arcát fogja majd mutatni, erős defense és egy sokoldalú offense várható. A célunk, hogy 110 százalékot nyújtsunk és megnyerjük a Hungarian Bowlt.

Fehérvár Enthroners – Kijev Capitals
Időpont: július 6. (szombat), 17.00
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion (Budapest, Salgótarjáni út 12-14.)
A belépőkről és a Hungarian Bowl programjáról itt talál további információt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 5 0 152 66
2 Budapest Cowbells 4 1 102 54
3 Fehérvár Enthroners 3 2 117 67
4 Kijev Capitals 2 3 88 111
5 Győr Sharks 1 4 84 161
6 Miskolc Steelers 0 5 96 180

 utolsó frissítés: 2019.06.02.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 6 0 190 92
2 Budapest Cowbells 2 4 2 115 85
3 Nyíregyháza Tigers 4 2 134 116
3 Budapest Titans 2 4 109 151
5 DEAC Gladiators 1 5 74 142
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 6 0 259 59
2 Dunaújváros Gorillaz 3 3 158 125
3 Dabas Sparks 3 3 71 114
4 Budapest Wolves 2 1 5 71 143
5 Budapest Eagles 0 6 33 188

 utolsó frissítés 2019.06.23.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 6 0 203 61
2 Rebels Oldboys 5 1 192 83
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 4 2 221 103
4 VSD Rangers 3 3 101 117
5 CFS Guardians 3 3 127 143
6 Szombathely Crushers 2 3 3 70 110
7 Kaposvár Hornets 2 4 93 107
8 Jászberény Wolverines 1 5 16 155
9 Diósd Saints 0 6 6 150

utolsó frissítés 2019.06.17.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 Fehérvár Enthroners 1 0 26 8
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 Miskolc Steelers 0 0 0 0
4 Budapest Eagles 0 0 0 0
5 Budapest Wolves 0 0 0 0
6 Győr Sharks 0 0 0 0
7 DEAC Gladiators 0 0 0 0
8 Tatabánya Mustangs 0 0 0 0
9 Young Guns United 0 1 8 26

utolsó frissítés: 2019.09.10.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 1 0 55 0
2 Győr Sharks 0 0 0 0
3 Budapest Eagles 0 0 0 0
4 Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
5 Budapest Wolves 0 0 0 0
6 VSD Rangers 0 1 0 55

utolsó frissítés: 2019.08.23.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo