Az Enthroners az egyik döntős!

Négy csapatra szűkült a másodosztály mezőnye, ezek az együttesek mérik össze tudásukat a döntőbe jutásért. Egy már elérte a célját, egy pedig kiesett a pikszisből.

Antonio Roane (22) adta meg az alaphangot a Fehérvárnak

Antonio Roane (22) adta meg az alaphangot a Fehérvárnak

Az első finalista az eddig remekül szereplő Fehérvár Enthroners, amely Miskolcon erődemonstrációt tartott. Mint ismert, Jebray Regan eltiltás miatt nem léphetett pályára a vendégeknél, de meg tudták oldani az ő hiányát. Minden negyedben két touchdownt tudott vinni a székesfehérvári alakulat. Az első félidőben csak Antonio Roane szerzett TD-ket, kétszer futásból, kétszer elkapásból volt eredményes. 28-0 volt a félidőben a Koronázóknak.

A Renegades (aranyban) küzdött, de nem sikerült pontokat szerezni

A Renegades (aranyban) küzdött, de nem sikerült pontokat szerezni

A második félidőben is folytatta a sormintát a Fehérvár, ám ezúttal Szakácsi Ákos volt kétszer eredményes, először egy kick-off return touchdownt, majd egy futott hatpontost hozott össze. Előbbivel el is indult a futóóra, hiszen érvénybe lépett a mercy rule. A második TD-nél viszont sikertelen volt az extra. Azonban a vendégek tartották magukat jó szokásukhoz az utolsó negyedben is két újabb hatpontost raktak fel az eredményjelzőre. Kuti Péter interception return TD-jével és Somogyi Krisztián extrájával már 48-0 volt az eredmény, a végén pedig egy Erős Márk-Tóth Nándor összjátékból utóbbi volt eredményes. Somogyi állította be az 55-0-s végeredményt, amivel eldőlt, hogy a Fehérvár Enthroners-zel már biztosan találkozhatunk a Pannon Bowlon.

Fotók: Márkus Mandula

Miskolc Renegades-Fehérvár Enthroners 0-55 (0-14, 0-14, 0-13, 0-14)
Pontszerzők: Antonio Roane 4 TD, Szakácsi Ákos 2 TD, Kuti Péter, Tóth Nándor 1-1 TD, Zách György 5 XP, Somogyi Krisztián 2 XP.

Janocsko Kornél, a Miskolc Renegades alelnöke: Köszönjük a Fehérvárnak a sportszerű mérkőzést. Készülünk a következő meccsre, ahol még több lehetőséget szeretnénk adni a kevesebb tapasztalattal és rutinnal rendelkező fiataloknak. Ideje elkezdeni hosszú távú terveket szőni, amihez az ő fejlesztésük és fejlődésük elengedhetetlen.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Köszönjük a rengeteg támogatást, amit kaptunk a szurkolóktól, mind a meccs előtt, mind közben, mind utána. A játékosok és mi edzők is ennek tudatában igyekszünk felkészülni hétről hétre a mérkőzésekre, mivel tudjuk, hogy méltó játékot kell produkálnunk minden találkozón. A mostani mérkőzésen egy nagy hibát elszámítva, szinte hiba nélkül sikerült végrehajtani az eltervezett playeket, így a második félidőben már komoly számban tudtunk egyre több játékosnak lehetőséget biztosítani a mérkőzésen. Fontos, hogy tűzbe tudjuk tartani az egész keretet. Reméljük. sokan eljönnek június 25-én 18.00 órakor kezdődő hazai találkozónkra, amit a Budapest Eagles csapatával vívunk.mafsz_XII_hungarian_bowl_esemeny_borito_960x720_03 digis

A Budapest Cowbells 2 az életben maradásért küzdött, viszont egy fővárosi derbin kellett ezt kiharcolnia az Eagles vendégeként. A Sasok egy esetleges sikerrel pedig egy lépéssel közelebb kerülhettek a fináléhoz.

Bernáth visszahordásával kezdett éledezni a Cowbells

Bernáth visszahordásával kezdett éledezni a Cowbells

A Sasok az első negyedben egy magabiztos kezdést vettek, háromszor is beértek az end zone-ba. Sebők Ádám futásával szerezték meg a vezetést a hazaiak, majd Lamarco Crawford egy visszahordással és egy elkapással növelte az előnyt. A második játékrészben az eddig csak egy extrát hibázó Pintér Patrik egy mezőnygólt értékesített. Ezt követően viszont a Cowbells 2 összeszedettebben játszott és elkezdett felzárkózni. A field goal után a kick-offot Bernáth Péter hordta vissza, majd Nagy Kevin Interception return touchdownja és Fóra Kamilló második sikeres egypontosa után már 23-14 volt az állás. Ez maradt a nagyszünetre is.

Sebők Ádám (47) nemcsak a defense-ben remekelt

Sebők Ádám (47) nemcsak a defense-ben remekelt

A harmadik negyedben viszont már ismét az Eagles dominált. Sebők Ádám és Varga Dávid futásaival már tetemes előnyt kezdett kialakítani a hazai gárda. Az utolsó játékrészben Sebők touchdownjával és Pintér field goaljával már el is dőlt a találkozó, ám a végén még szépíteni tudott a Cowbells 2 Fóra Kamilló elkapott TD-jével. 47-20-ra győzött az Eagles és a döntőbe jutásért vívott harcból kiejtette a Kolomposokat.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Eagles-Budapest Cowbells 2 47-20 (20-0, 3-14, 14-0, 10-6)
Pontszerzők: Sebők Ádám 3 TD, Lamarco Crawford 2 TD, Varga Dávid 1 TD, Pintér Patrik 1 FG és 5 XP, illetve Bernáth Péter, Nagy Kevin, Fóra Kamilló 1-1 TD, Fóra Kamilló 2 XP.

Boda Gábor, a Budapest Eagles vezetőedzője: Próbáltunk új ötleteket alkalmazni, ami több-kevesebb sikerrel be is jött. Most belefért ennyi kockázat. Sokat alakítottunk a futójátékunkon is. Ezen a találkozón egy kicsit már a Fehérvár elleni összecsapásra is koncentráltunk. A csapatnak jót tett, hogy az első negyedben magabiztosan kezdett, ez levette róluk a terhet és felszabadultabban játszottak.

Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 vezetőedzője: Nagyon kemény mérkőzésre számítottunk és meg is kaptuk. Az elején még volt néhány hibánk a special teamben. A második félidőben már kezdtük összeszedni magunkat, de ez nem volt elég, 2 nagy hibát vétettünk a kick-off returnnél. Még van két meccsünk, igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum