Csak egy veretlen maradhat

Lassan közeleg az alapszakasz vége a harmadosztályban is, és továbbra is vannak még bőven olyan párharcok, amelyek érdekessé tehetik az alapszakaszi elsőségért folytatott küzdelmet, vagy akár a playoffba kerülésért való harcot.

Saints_Rebels_20190512150141_b

A Diósd Saints utóbbiról már lemondhat. Számukra az első pontok megszerzése számíthat most a legjobban a játékuk fejlesztése mellett. A Szenteken még látszik a rutin hiánya, de négy meccsel a hátuk mögött már nagyon sokat fejlődhettek, mióta itt vannak a Divízió II-ben. A Szombathely Crushers 2 számára viszont mindenképp nyerniük kell. A Zúzók ugyanis még eséllyel pályáznak a playoff helyek egyikéért. Ám nem biztos, hogy elég a szombathelyiknek, ha nyernek a hétvégén. Az eredményeknek is úgy kell alakulniuk.

DSC05091

Viszont szombaton két igen jónak ígérkező összecsapás lesz. A Renegátoknak nagyon nehéz dolguk lesz otthon. Ám a védelméről híres borsodiaknál is úgy néz ki, hogy most már az offense is rendben van. Ráadásul az új sztárjátékosuk Hegyesi Péter eddig kiemelkedő formában játszik. Teljesítményéről mindent elmond a két meccs alatt szerzett 10 touchdownja. A Musztángok is idén remekül játszanak. Mind a futó-, mind a passzjáték nagyon összeállt a bányászvárosiaknál. Nem mellesleg a tavaly gyengélkedő védelem is összekapta magát. És, ha már kulcsjátékosok, Nagy Tamás remeklése is bizonyítéka annak, hogy a Mustangs győzni megy Borsodba.

Saints_Rebels_20190512163148_e

A Rebels Oldboys – CFS Guardians mérkőzés is kiemelendő, ugyanis a harmadik fogadja a negyediket. A Lázadók teljesítménye hullámzó. Olykor sikerül magabiztosan győzni, de vannak alkalmak, amikor megszenvednek az ellenfeleikkel szemben. Ugyan a Diósd Saints-et (40-0) legutóbb simán verték a fővárosiak, de előtte a Kaposvár Hornets komoly gondot okozott (15-14). A CFS Guardians még nehezebb ellenfél lehet. A Renegades elleni vereséget követően az Őrzők kezdenek visszatérni a helyes útvonalra. Viszont számukra sincs még lefutva a playoffba jutás, mivel a Rebels-hez hasonlóan nekik is fontos lenne a győzelem.

Fotók: Szabó Dániel, Váradi-Király Fotó

Diósd Saints – Szombathely Crushers 2
Időpont: május 25. (szombat), 14.00
Helyszín: DTC pálya (Diósd, Pacsirta u. 29.)

Miskolc-Szirmabesenyő Renegades – Tatanánya Mustangs
Időpont: május 26. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Szirmabesenyői pálya (Szirmabesenyő, Állomás út 5.)
Belépő: ingyenes

Rebels Oldboys – CFS Guardians
Időpont: május 26. (vasárnap), 16.00
Helyszín: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyay utca 4.)
Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes). A belépővel a 13 órakor kezdődő Budapest Cowbells 2 – Nyíregyháza Tigers meccs is megtekinthető.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 5 0 152 66
2 Budapest Cowbells 4 1 102 54
3 Fehérvár Enthroners 3 2 117 67
4 Kijev Capitals 2 3 88 111
5 Győr Sharks 1 4 84 161
6 Miskolc Steelers 0 5 96 180

 utolsó frissítés: 2019.06.02.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 6 0 190 92
2 Budapest Cowbells 2 4 2 115 85
3 Nyíregyháza Tigers 4 2 134 116
3 Budapest Titans 2 4 109 151
5 DEAC Gladiators 1 5 74 142
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 6 0 259 59
2 Dunaújváros Gorillaz 3 3 158 125
3 Dabas Sparks 3 3 71 114
4 Budapest Wolves 2 1 5 71 143
5 Budapest Eagles 0 6 33 188

 utolsó frissítés 2019.06.23.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 6 0 203 61
2 Rebels Oldboys 5 1 192 83
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 4 2 221 103
4 VSD Rangers 3 3 101 117
5 CFS Guardians 3 3 127 143
6 Szombathely Crushers 2 3 3 70 110
7 Kaposvár Hornets 2 4 93 107
8 Jászberény Wolverines 1 5 16 155
9 Diósd Saints 0 6 6 150

utolsó frissítés 2019.06.17.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 Fehérvár Enthroners 1 0 26 8
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 Miskolc Steelers 0 0 0 0
4 Budapest Eagles 0 0 0 0
5 Budapest Wolves 0 0 0 0
6 Győr Sharks 0 0 0 0
7 DEAC Gladiators 0 0 0 0
8 Tatabánya Mustangs 0 0 0 0
9 Young Guns United 0 1 8 26

utolsó frissítés: 2019.09.10.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 1 0 55 0
2 Győr Sharks 0 0 0 0
3 Budapest Eagles 0 0 0 0
4 Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
5 Budapest Wolves 0 0 0 0
6 VSD Rangers 0 1 0 55

utolsó frissítés: 2019.08.23.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo