DEAC Gladiators: Egy új fejezet kezdete

Tavaly a Gladiators életében egy korszak lezárult. Szűcs Botond vezetőedző távozott az együttestől és nem kis átalakulás vette kezdetét.55468414_592683897904619_2438070281865003008_n Az első ilyen egyértelműen az, hogy a debreceniek decembertől a DEAC szakosztálya lettek. A másik, hogy Hanász Róbert személyében új szakvezető irányítja majd az alakulatot, aki a csapat egyik alapítótagja is egyben. A vezetőségben is található egy-két olyan amerikaifutball szerető ember, akik részesei voltak az ezüstgenerációnak. Így egy, akár a korábbinál is szebb jövő elé nézhet a Gladiators főleg, hogy más körülmények várják már a Gladiátorokat, mint ezelőtt.

Hanász Róbert nagy felelősségnek tartja azt, hogy szeretett csapatának most ő lehet a szakvezetője. Kiemelte, hogy szeretné egyre jobban megismerni azokat a játékosokat, akikkel együtt dolgozik.

Fotók: Makranczi László

Magyar Amerikai Futball Szövetség: A legnagyobb változás talán az, hogy idén a Debreceni Egyetem szakosztálya lett a csapat. Mit jelent ez számotokra?
Hanász Róbert: Még tart az ismerkedés folyamata a felek részéről. A játékosoknak meg kell ismerkedniük és barátkozniuk az új követelményekkel, a vezetőségünknek ismerkednie kell a másabb ügymenettel, hiszen egy nagyobb szervezet tagjai lettünk és bizonyos kérdésekben lassabban tudunk eljutni A pontból B-be, de ez természetesen rendben van így. Egy egyszerű példával szolgálnék. Egy öltöző konténer kihelyezéséhez nem elég az elhatározás és maga a konténer. Annak a helyének a kijelölése és engedélyeztetése komoly egyeztetéseket igényel. Harmadik részről pedig a DEAC-nak magának is ismerkednie kell magával a sporttal, velünk és az igényeinkkel. A folyamat nem a leggyorsabb, de úgy gondolom, hogy kölcsönösen jók az eddigi benyomások és nagy dolgok várnak még ránk.

36905889_1982107971813993_5100771180126666752_o

MAFSZ: Miben jelent más körülményeket?
H.R.: Szépen lassan haladunk előre. Az év elején tornateremben folyt a felkészülés, most pedig a füves edzőpályánkon folynak az edzéseink. Ezekre nemrég kerültek fel a reflektorok. Hamarosan saját öltöző és raktár is a rendelkezésünkre fog állni és úton vannak újabb felszerelések, melyek az edzésmunka hatékonyságát hivatottak segíteni. Összességében jó úton haladunk, hogy rövid időn belül irigylésre méltó körülményeket tudjunk teremteni játékosaink számára.

36233293_1960907297267394_3249380210985926656_o

MAFSZ: És ha már újdonság Szűcs Botond távozása után te lettél a vezetőedző. Mit jelent számodra az, hogy gyakorlatilag annak az együttesnek lettél a szakvezetője, amelynek egyben alapító tagja is vagy?
H.R.: Hatalmas felelősség, de nagyszerű érzés is azt a csapatot képviselni, ami meghatározta a sport iránti szeretetemet. A nosztalgikus élményeket hatványozza még, hogy a szakosztályunk vezetője, dr. Stündl László, aki szintén az alapítók egyike és korábbi centere volt az „ezüstgenerációként” aposztrofált csapatnak, menedzserünk pedig Csíki Ferenc, aki szintén a támadófalat erősítette az előbb említett korszakban.

36088038_1960906690600788_2746042870329769984_o

MAFSZ: A keret mennyire alakult át szerinted. Milyen összetételű csapattal kellett dolgoznod és hogyan sikerült velük az összehangolódás?
H.R.: Sajnos nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre és számos tekintetben képvisel a szakosztály más szemléletet a sokaknál korábban megszokottnál, ezért még dolgoznom kell azon, hogy a lehető legtöbbet ki tudjam hozni a játékosokból és azon is, hogy a bizalom irányomba kellően szilárd legyen. Sokakkal már meg van a közös hang, de még dolgoznom kell azon, hogy ez általánosan elmondható legyen.

MAFSZ: Mi a csapat célja idén a Divízió I-ben?
H.R.: Az én célom, hogy a lehető legjobban megismerjem éles szituációban a játékosokat és belőlük a legtöbbet kihozzam.

 

A DEAC Gladiators alapszakaszi mérkőzései 2019-ben, a Powerade Divízió I-ben:
03.23.: Budapest Titans (i)
03.31.: Nyíregyháza Tigers (o)
04.13.: Budapest Wolves 2 (o)
04.28.: Budapest Cowbells 2 (o)
05.25.: Dabas Sparks (i)
06.08.: Eger Heroes (i)

54728296_423839521719151_1898724171622383616_nAlapítás éve: 2004
Hazai pálya: Debrecen
Edzői stáb: Hanász Róbert (vezetőedző, védő koordinátor), Fülep Csaba (másodedző, védő koordinátor), Hutóczky Ádám (támadó koordinátor)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum