Döntőre pályázik a jubiláló Cowbells 2

Évről évre egyre erősebb formát mutat a Budapest Cowbells 2 a másodosztályban. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a Kolomposoknál rengeteg olyan játékos tűnik fel, akik érdemesek lehetnek a Hungarian Football League-ben (HFL) való szerepeltetése. Ezek az újoncok és juniorok tavaly is rengeteget tettek annak érdekében, hogy kiharcolják a rájátszásba jutást. Olyan csapatokat vertek meg, mint a DEAC Gladiators vagy a Nyíregyháza Tigers. Viszont többek között az Eger Heroes dolgát is megnehezítették a fővárosiak.

„Azt gondolom kihoztuk a tavalyi keretből, amit lehetett támadó és védő oldalon egyaránt” – vélekedett a 2019-es idényről Balog József vezetőedző. – „Sok tehetséges újonccal kezdtük meg a szezont tavaly, akikből stabil kezdők váltak az idény végére. A háttérben elég kaotikus volt a tavalyi évünk, nehéz volt a felkészülés, pályagondok hátráltattak minket folyamatosan, nem tudtunk száz százalékban csak a focira koncentrálni, de így is szépen teljesítettek a fiúk, és mint akkor is most is büszkék vagyunk rájuk.”

 

A Kolomposok idén is sok újoncot és fiatalt fognak pályára küldeni, főleg nekik kell jól teljesíteniük, hogy minimum a rájátszást elérjék. De nagy változás, hogy erre a szezonra már a megoldódtak a pályagondok, hiszen a Tichy Lajos Sportcentrum ideális körülményeket biztosított az együttes alapozásához.

„A felnőtt programunknak köszönhetően folyamatosan változik a kettes csapat kerete. Akiket érdemesnek talál Karim Trabelsi edzői gárdája azonnal kiemelik tőlünk és megkezdik a beépítésüket a HFL-csapatba. A támadósorunk mindenképp hatékonyabb lesz idén, mint tavaly volt, ez már az edzéseken is látszik. A védelemben nehezebb dolgunk van, sok lesz az újonc és a HFL-keretből sem kapjuk meg azt a segítséget, amit eddig, mert szerencsére vagy éppen szerencsétlenségünkre náluk lényegében a teljes kezdősor válogatott játékosokból áll, így a versenyszabály értelmében nem igazolhatók alacsonyabb osztályba. A speciális egységünk a legjobb kezekben van, sok pontot várok tőlük és sok megszerzett labdát. Ami viszont nagyon fontos, hogy a felkészülésünk egy kicsit nyugodtabban zajlott. Nagy könnyebbség, hogy végre van ’saját’ pályánk, tudjuk szervezni a dolgainkat és nem kell igazodnunk senkihez. A tervek szerint haladunk” – bizakodott a szakvezető.

Cowbells-Tigers_20190526140830_DSC_4871

Bár a jubiláló Cowbells 2 kimondott célja, hogy az eddigi legjobb szereplését akarja produkálni, az alapszakaszban egyáltalán nem lesz könnyű dolga. Hazai környezetben a DEAC Gladiators, a Nyíregyháza Tigers, valamint a Budapest Titans lesz az ellenfél, míg idegenben az NBA Crushers-zel, a Budapest Wolves-zal és a DAK Acél Gorillaz-zal kell megmérkőzniük. A szakvezetőt azonban mégsem az erős ellenfelek aggasztják.

„Egyedül a szezonkezdéssel nem vagyok kibékülve” ­– jelentette ki Balog József. – „Félek a kora tavaszi szeszélyes időjárás miatt a szombathelyi sárdagasztástól, de hátha szerencsénk lesz és csapadék nélkül kezdhetjük meg a menetelést. A sorsolás úgy gondolom kedvezően alakult számunkra idén, egyedül a Wolves 2-es csapatával nem játszottunk a közelmúltban, mindenki mást ismerünk és a legjobb tudásunk szerint fogunk készülni ellenük. Mivel ez lesz a jubileumi 5. szezonja a Cowbells-nek idén is mindenképp szeretnénk elérni a rájátszást, de bizakodó vagyok, hogy ha a szezon végére össze tud úgy állni a védelem, ahogy én azt szeretném, akkor nem fogjuk könnyen adni a bőrünket és jó eséllyel pályázunk a döntőre, ami egy méltó lezárása lenne az elmúlt 5 évnek!”

Cowbells-Tigers_20190526130053_DSC_4615

A Budapest Cowbells 2 vívja majd a nyitómérkőzést ebben a szezonban, ám már ekkor igen nehéz feladat előtt áll, hiszen a címvédő NBA Crushers otthonában kell helytállnia.

Fotók: Váradi-Király Fotó

A Budapest Cowbells 2 2020-as alapszakasz mérkőzései a Powerade Divízió I-ben:
Március 14. (szombat): NBA Crushers (idegenbeli)
Március 29. (vasárnap): Budapest Wolves 2 (idegenbeli)
Április 11. (szombat): DEAC Gladiators (hazai)
Május 10. (vasárnap): Nyíregyháza Tigers (hazai)
Május 30. (szombat): DAK Acél Gorillaz (idegenbeli)
Június 21. (vasárnap): Budapest Titans (hazai)

cowbellsAlapítás éve: 2015
Hazai pálya:
Tichy Lajos Sportcentrum (Budapest, Katona József utca 3.)
Edzői stáb: HC/OC Balog József, DC Czirkos Dániel, OL/ST Értékes Christos

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

2021-RE HALASZTVA

CSAPAT GY V SZP KP

 utolsó frissítés: 2020.06.20.


Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Miskolc Steelers 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 DEAC Gladiators 0 0 0 0
4 Nyíregyháza Tigers 0 0 0 0
NYUGAT
1 Budapest Wolves 0 0 0 0
2 NBA Crushers 0 0 0 0
3 Dunaújváros Gorillaz 0 0 0 0
4 Győr Sharks 0 0 0 0

 utolsó frissítés 2020.07.02.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 0 0 0 0
2 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 0 0 0 0
3 Rebels Oldboys 0 0 0 0
4 CFS Guardians 0 0 0 0
5 Jászberény Wolverines 0 0 0 0
NYUGAT
1 VSD Rangers 0 0 0 0
2 NBA Crushers II 0 0 0 0
3 Tatabánya Mustangs 0 0 0 0
4 Pécs Legioners 0 0 0 0
5 Diósd Saints 0 0 0 0

utolsó frissítés 2020.07.02.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 DEAC Gladiators 4 0 131 49
2 Budapest Wolves 3 1 125 38
3 Győr Sharks 3 1 110 50
4 Budapest Cowbells 3 1 95 41
5 Tatabánya Mustangs 2 2 106 95
6 Miskolc Steelers 2 2 68 82
7 Fehérvár Enthroners 1 3 32 113
8 Budapest Eagles 0 4 34 153
9 Young Guns United 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2019.10.30.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 3 0 128 24
2 Budapest Wolves 3 0 101 38
3 Győr Sharks 2 1 99 76
4 Budapest Eagles 1 2 68 84
5 Fehérvár Enthroners 0 3 24 98
6 VSD Rangers 0 3 6 106

utolsó frissítés: 2019.11.04.

Eredmények

Gyermek (U15)

Csapat GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 3 0 96 39
2 Újpest Bulldogs 2 1 82 32
3 Fehérvár Enthroners 1 2 44 91
4 Győr Sharks 0 3 0 60

EREDMÉNYEK

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo