Eldőlhet a rájátszásban résztvevők kiléte

A Budapest Cowbells a Nyíregyháza Tigers legyőzésével már fél lábbal a rájátszásban érezheti magát, de az utolsó két fordulóban még alakulhatnak úgy az eredmények, hogy ez ne történjen meg. Ennek ellenére ezen a hétvégén mind a négy playoff hely elkelhet.

BL0_6052

A Young Guns United egy kisebb pihenő után szombaton a Győr Sharks-szal játszik idegenben. A Cápák már biztosan nem lehetnek ott a rájátszásban, így ez a találkozó számukra tét nélküli. Viszont az is igaz, hogy felszabadult játékkal még sok gondot okozhatnak a playoffra hajtó Young Guns-nak, amely harmadik összecsapásán is veretlen maradna. Ez pedig kellő önbizalmat adna a Budapest Wolves elleni utolsó alapszakasz párharcra.

44313011_2135362116488577_3532537333112897536_o

A hétvége rangadója vasárnap lesz. Nyírábrányban ugyanis a remek formában lévő Gladiators látja vendégül a Cowbells-től súlyos vereséget szenvedő Nyíregyháza Tigers-t. A Gladiátorok a TD Store Eagles ellen elképesztő teljesítmény nyújtottak. Különösképpen Németi Soma, aki vagy futotta a TD-ket vagy passzolta azokat. Emellett a speciális egység is kiválóan szerepelt, miután három touchdownt is szerzett. Ráadásul a védelem is kiemelkedő munkát végzett. Ilyen számokat látva sokan elkönyvelhetik esélyesnek a cívisvárosiakat. Azonban a Tigrisek mellett szól, hogy még sosem vesztettek a Gladiátorok ellen. A Kolomposok elleni vereség annak is betudható, hogy több kulcsjátékos kiesett. De most egy részük visszatér, így egy lendületes offense és egy nagyrészt HFL edzett defense készül a találkozóra. Itt a győztes nagy lépést tesz a playoff felé.

BL0_6029

A Farkasok új generációja eddig bajnokesélyeshez méltón játszott. Legutóbb a Fehérvár Enthroners ellen kicsit akadozott ugyan a kezdés, de utána magabiztosan verték a Koronázókat Tóth Levente irányító remek teljesítményének is köszönhetően. A Tatabánya Mustangs viszont az előző körben megmutatta, hogy mennyire kemény fából faragták. Meg lettek az első pontok az U19-es bajnokságban, ami hozta magával az első sikert is a Győr Sharks ellen. Most egy sokkal keményebb ellenféllel szemben kell bizonyítaniuk a bányászvárosiaknak.

44407368_2135364849821637_2211865212062007296_o

Keleten a nyeretlenek csatája is hozhat izgalmakat. Minden bizonnyal sem a TD Store Eagles-zel, sem pedig a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers-zel nem találkozunk az elődöntőben. A Sasoknak egy igen komoly vereség után kell felállniuk, 67 pontot kaptak a Gladiátoroktól, de a nyeretlenség megszakítása talán elég motiváció számukra. Ahogy az Acélosoknak is, akik otthon a saját közönségüket nem tudták megörvendeztetni, így idegenben kell megszakítaniuk a rossz sorozatukat.

Fotók: Becs László, Szolnoki Annamária

Győr Sharks-Young Guns United
Időpont: október 20. (szombat), 14.00
Helyszín: Győrzámolyi focipálya (Győrzámoly, Szent László utca)

Gladiators-Nyíregyháza Tigers
Időpont: október 21. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Nyírábrányi sportpálya (Nyírábrány, Határőr utca 51.)

Budapest Wolves-Tatabánya Mustangs
Időpont: október 21. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Olimpikon úti spotpálya (Tatabánya, Olimpikon út)

TD Store Eagles-Miskolc Steelers
Időpont: október 21. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyai utca 4.)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum