Nyíregyháza TigersGyőr Sharkseaglesmustangs tatabányatroopers logólogo_bp_titansJászberény WolverinesVSD-American football LOGO

Elmaradt az újabb bravúr, kikapott a Troopers

Joggal lehetett tartani a Boda Troopers-től, miután megszerezte első győzelmét a harmadosztályban a Dunakeszi Rangers vendégeként. A Tatabánya Mustangs viszont az első félidőben stabilan teljesített az idegenbeli találkozón és végül sikerélménnyel távozhatott a lövészárokból.31958987_10211145192816886_6701239796079001600_o

A Musztángok az első félidőben szépen építették fel előnyüket. Nagy Tamás két TD-passzt is kiosztott, az egyiket Széles Dánielnek, a másikat pedig Mátrai Bencének, valamint emellett Kun Szilárd egy mezőnygólt és egy extrát is értékesített, így a félidei szünetben 16-0-ra vezettek a vendégek.31950290_10211145216737484_2049713596589408256_o

A folytatásban már láthatóan éledezett a hazai gárda. A harmadik negyedben a Mustangs Széles Dániel és Juhász Ádám révén ismételten eredményes volt, amire mindössze egy Baranyai Péter hatpontos jött válaszul. Az utolsó játékrészben viszont a fordítottja volt, hiszen Bogdán Ottó és Baranyai Péter elkapásaival szereztek TD-ket a vendéglátók, előbbi egy kétpontost is összehozott. A bányászvárosiaktól Juhász futott még egy touchdownt, ami magabiztossá tette a sikert, 37-20-ra nyert a Mustangs.

Fotók: Kovács Gábor

Boda Troopers-Tatabánya Mustangs 20-37 (0-9, 0-7, 6-14, 14-7)
Pontszerzők: Baranyai Péter 2 TD, Bogdán Ottó 1 TD és 1 PAT, illetve Széles Dániel Juhász Ádám 2 TD, Mátrai Bence 1 TD, Kun Szilárd 1 FG és 4 XP.TD Store Divízió II logó

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fezen HFL

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 1 137 62
2 Budapest Cowbells 4 1 134 86
3 Nyíregyháza Tigers 3 1 146 61
4 Miskolc Steelers 3 1 115 70
5 TD Store Eagles 2 3 92 141
6 Győr Sharks 2 3 40 107
7 Fehérvár Enthroners 1 4 70 142
8 DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 0 5 43 108

 utolsó frissítés: 2018.05.21.

FEZEN_MAFSZ

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

10

Powerade Divízió I

CSAPAT GY V SZP KP
1 Gladiators 4 0 136 29
2 Szombathely Crushers 4 0 85 10
3 Szekszárd Bad Bones 3 1 101 30
4 Budapest Cowbells 2 1 2 41 28
5 Budapest Eagles 2 1 3 26 117
6 Budapest Titans 0 3 20 90
7 Miskolc Renegades 0 4 15 120

 utolsó frissítés 2018.05.21.

Powerade_logo.svg

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

TD STORE Divízió II

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 4 0 134 26
2 Rebels Oldboys 3 1 87 62
3 Dabas Sparks 3 1 131 64
4 Tatabánya Mustangs 3 1 99 99
5 Boda Troopers 2 2 78 94
6 VSD Rangers 2 2 90 58
7 Budapest Wolves 2 1 3 46 86
8 Miskolc Steelers 2 0 4 25 90
9 Wolverines 0 4 12 123

utolsó frissítés 2018.05.21.

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 0 158 18
2 Miskolc Steelers 4 0 106 41
3 Cowbells 3 1 100 40
4 Nyíregyháza Tigers 2 2 40 70
5 Wanderers 2 2 92 86
6 Gladiators 0 4 29 95
7 Győr Sharks 0 4 33 118
8 Gorillaz Juniors* 2 2 86 116
9 Enthroners* 1 3 70 130

utolsó frissítés: 2017.10.24.

* Aki önszántából 9-9 ellen szerepel, a tabella aljára kerül.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Wanderers (19) 8 3 216 101
2 Gladiators (19) 8 3 182 112
3 Enthroners (18) 7 4 196 91
4 Tatabánya Mustangs (17) 5 5-1 102 123
5 Újpest Bulldogs (13) 3 7-1 63 191
6 Győr Sharks (8) 3 9 118 145
7 Cowbells (9)* 5 3 119 73
8 Wolverines (2)* 1 7 40 191

utolsó frissítés: 2017.10.30.

Zárójelben a tornák végén megszerzett pontok száma összeadva. (1-től 8-ig)

*A Cowbells és a Wolverines a 3. kupanapon nem vett részt.

Támogatók

fehérvár címer

reddalogocellect

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo