Először lesznek importok Debrecenben

Minden téren felejthető felnőtt szezont produkált a DEAC Gladiators 2019-ben. A cívisvárosiak közel álltak a kieséshez, de végül az egyetlen győzelmük megmentette őket, így idén is folytathatják a Powerade Divízió I-ben. Már tavaly nyáron gyökeres változások is történtek a csapatnál, Hanász Róbert vezetőedző ugyanis távozott. A helyét pedig Gyarmati Ottó vette át. Vele és az új szakmai stábbal pedig meglett az első siker, a junior bajnokságban ezüstérmet ért el a DEAC.

„A tavalyi évben hatalmas változáson ment át a csapat, de mindenképp pozitív irányba fordultunk, csak sajnos van, hogy egyet hátra kell lépnünk ahhoz, hogy kettőt tudjunk előre ugrani” – mondta Gyarmati Ottó. – „Az idei szezontól remélhetőleg érzékelteti a pozitív hatását az eredményekben is a DEAC-hoz való csatlakozás. Nagyjából mindenhol változtatásra volt szükség: a vezetőktől a játékosokig, de ezeket megléptük és túlléptünk a kritikus időszakon. Számomra hatalmas felelősség vezetőedzőnek lenni, de egyben izgalommal teli. Nagy reményekkel vágunk neki az idei szezonnak. Időben megterveztük a felkészülésünket, és sikerült is végrehajtani amit elképzeltünk, persze mindig vannak hiányérzetek. A felkészüléssel nagyon elégedett vagyok, nyugodt szívvel vágunk bele a szezonba, bízok a csapatban, a játékosokban, hogy mindenki kihozza a maximumot magából.”

deac_gladiators_nyiregyhaza_tigers_20190331-23

Debrecenben a szakmai stábot érintő változások mellett másra is szükség volt ahhoz, hogy a csapat játékosai újra elkezdjenek reménykedni abban, hogy képesek fordítani a 2019-es esztendőn. Talán a legnagyobb újdonság, hogy két import játékossal, Lennox Greennel (elkapó) és Johnathan White-tal (defensive tackle) megerősítették a keretet a Gladiátorok. Ráadásul ennek a különlegessége, hogy a DEAC segítségével egyetemi hallgatók lehetnek szeptembertől.

„Nagyjából minden évben kicserélődik a csapat fele, de azért azt jó látni, hogy egy bizonyos mag megmarad, ami viszont számomra még fontosabb, hogy ez a mag egyre nagyobb. Egyre többen veszik ki a részüket a mindennapi feladatokból is, ami szintén a fejlődést szolgálja. Szerencsére az utánpótlásban idén se maradtunk el, sőt, már egészen 13 éves kortól járnak hozzánk hétről-hétre edzésre óriási lelkesedéssel és kitartással. Nekik külön flag-football edzéseket tartunk. A csapat életében először idén két amerikai játékossal erősödött a keretünk. Hatalmas segítség ez nekünk, hiszen végre edzésen is testközelből tapasztalhatjuk a magasabb szintű játékot. A srácok nagyon komoly játékerőt képviselnek, mindemellett hatalmas alázattal vannak a sport iránt, első perctől rendkívül segítőkészek és nem mellesleg emberileg is nagyon könnyű velük kijönni” – részletezte a szakvezető.

20200312 01 021 DE, BS

Az összes csapat közül talán a legkiegyensúlyozottabb sorsolása a Gladiators-nak van, hiszen szinte kéthetente van meccsük. Viszont az ő alapszakaszuk már az Egyetemi világbajnokság előtt véget ér, így bizonyos forgatókönyveknél nem az ő kezükben lehet a rájátszásba jutás sorsa. A DEAC hazai pályán a Budapest Wolves 2-t, az Eger Heroes-t és a Dabas Spaks-ot fogadja. Emellett a cívisvárosiakra vár két budapesti (Cowbells 2, Titans) és egy nyíregyházi túra.

„Remek sorsolást kaptunk” – jelentette ki Gyarmati Ottó. – „Kéthetente meccs, nincs hosszú szünet, sem pedig rohanás két meccs között. Mindig lesz időnk felkészülni az aktuális ellenfélből, tudunk edzéseket tartani, elemezni. Próbálunk viszont a realitások talaján maradni. Mindenképpen pozitív mérleggel szeretnénk zárni a szezont, de úgy gondolom a rájátszás sem lehetetlen.”

1-36

A DEAC Gladiators március 15-én kezdte volna a bajnokságot, amikor is a Budapest Wolves 2-t látták volna vendégül. Ám a Magyar Amerikai Futball Szövetség határozata alapján, a koronavírus elterjedése miatt a hétvégi bajnoki elmaradnak.

Fotók: Bódi Sándor, Derencsényi István, Szolnoki Annamária

A DEAC Gladiators 2020-as alapszakasz mérkőzései a Powerade Divízió I-ben:
Március 15. (vasárnap): Budapest Wolves 2 (hazai) ELMARAD
Március 29. (vasárnap): Nyíregyháza Tigers (idegenbeli)
Április 11. (szombat): Budapest Cowbells 2 (idegenbeli)
Április 26. (vasárnap): Eger Heroes (hazai)
Május 10. (vasárnap): Dabas Sparks (hazai)
Május 23. (szombat): Budapest Titans (idegenbeli)

Színes világos háttérAlapítás éve: 2006
Hazai pálya: Agrár Campus (Debrecen, Böszörményi út 138.)
Edzői stáb: Gyarmati Ottó -HC, Molnár Gábor Marcell- OC, Kovács Zoltán – DC, Fülep Csaba, Ábrán Szabolcs, Roják Richárd, Márkus Attila
Távozók: Hanász Róbert, Dobrosi Zsolt, Szabó Krisztián
Érkezők: Johnathan White, Lennox Green Jr, Gabriel Barbosa, Farkas Sándor, Vasadi Mihály, Horai Krisztián

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 0 0 0 0
3 Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
4 Kijev Capitals 0 0 0 0
5 Győr Sharks 0 0 0 0
6 Miskolc Steelers 0 0 0 0

 utolsó frissítés: 2020.01.22.


Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 0 0 0 0
2 Budapest Cowbells 2 0 0 0 0
3 Nyíregyháza Tigers 0 0 0 0
4 Budapest Titans 0 0 0 0
5 DEAC Gladiators 0 0 0 0
6 NBA Crushers 0 0 0 0
7 Dunaújváros Gorillaz 0 0 0 0
8 Dabas Sparks 0 0 0 0
9 Budapest Wolves 2 0 0 0 0

 utolsó frissítés 2020.01.22.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Budapest Eagles 0 0 0 0
2 Eger Heroes II 0 0 0 0
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 0 0 0 0
4 VSD Rangers 0 0 0 0
5 CFS Guardians 0 0 0 0
6 Jászberény Wolverines 0 0 0 0
NYUGAT
1 Rebels Oldboys 1 0 20 0
2 Szombathely Crushers II 1 0 20 0
3 Tatabánya Mustangs 1 0 20 0
4 Pécs Legioners 1 0 20 0
5 Diósd Saints 1 0 20 0
6 Kaposvár Hornets 0 5 0 100

utolsó frissítés 2020.03.02.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 DEAC Gladiators 4 0 131 49
2 Budapest Wolves 3 1 125 38
3 Győr Sharks 3 1 110 50
4 Budapest Cowbells 3 1 95 41
5 Tatabánya Mustangs 2 2 106 95
6 Miskolc Steelers 2 2 68 82
7 Fehérvár Enthroners 1 3 32 113
8 Budapest Eagles 0 4 34 153
9 Young Guns United 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2019.10.30.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 3 0 128 24
2 Budapest Wolves 3 0 101 38
3 Győr Sharks 2 1 99 76
4 Budapest Eagles 1 2 68 84
5 Fehérvár Enthroners 0 3 24 98
6 VSD Rangers 0 3 6 106

utolsó frissítés: 2019.11.04.

Eredmények

Gyermek (U15)

Csapat GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 3 0 96 39
2 Újpest Bulldogs 2 1 82 32
3 Fehérvár Enthroners 1 2 44 91
4 Győr Sharks 0 3 0 60

EREDMÉNYEK

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo