Gálázott a Miskolc, futót állított irányító posztra a Debrecen, és egy rúgással nyert a Cowbells

Budapest Cowbells II - VSD Rangers  – 2021.04.24

Kevés pontot, de annál több izgalmat hozott a TD Store Divízió I. egyetlen szombati mérkőzése. A mérkőzést a Cowbells II. támadósora jól kezdte, a második playnél a hazaiak 9-es számú irányítója, Kelemen Marcell egy hosszú passzt indított el, amit Márton Zsolt #81 szelídített meg és közel 80 yardot nyargalt a labdával, ezzel megszerezte a vezetést a Cowbells. A jutalomrúgást Szekeres Márton #89 értékesítette, így röviddel a kezdés után felkerültek az első pontok a táblára, 7-0 a Cowbells-nek.
Egy punt – váltás után a Rangers is komolyabb sebességre kapcsolt, először Szabó Tamás #3 passzát Fenyő András #87 kapta el, majd nem sokkal később két szerelési kísérletből is kibújva Szabó ismét Fenyőt vette célba és szerezte meg az első Rangers pontokat. Az extrát Szőke Péter #54 értékesítette, így 7-7-re módosult az állás.
A második negyed elején a két csapat nem bírt egymással. A Cowbells védelme megállította a Rangers támadóit a saját 40 yardosuknál, ezt követően egy szépen felépített drive és egy pass interference büntetés miatt az ellenfél két yardosánál találták magukat. A támadást Hegyi Gergő #84 futásával zárta a Cowbells, aki a védők között cikázva beküzdötte a labdát a célterületre. A Cowbells ráment a kétpontosra, nem sikerült, 13-7 a hazaiaknak.

A hazai kirúgást követően ismét Szabó – Fenyő páros villant, jó mezőnypozícióba kerültek a vendégek, amit Szabó egy jól irányzott Kalovits Gábor #8 felé szálló passzal ki is használt, az extra pont a rossz snap miatt nem sikerült így félidőre 13-13-al mentek a csapatok.176615800_3016331061932552_7039383218384528796_n

A második félidőben egyedül a Cowbells jutott el az ellenfél célterülete közelébe, rúgást választották, amit Szekeres Márton magabiztosan értékesített is, így kialakult a végeredmény, 16-13 a hazaiaknak.

A Rangers sokkal magabiztosabban játszott, mint két hete a Miskolc AFT ellen, az első győzelmükre a TD Store Divízió I-ben viszont még várniuk kell. A Cowbells pedig győzelemmel debütált az idei bajnokságban, Május 23-án a Titans lesz az ellenfelük.

Fotók: Kutasi Petra, Váradi-Király-Photo

Budapest Cowbells II – VSD Rangers 16-13 (7-7, 6-6, 3-0, 0-0)

Pontszerzők: Kelemen Marcell 1 passzolt TD, Márton Zsolt 1 elkapott TD, Hegyi Gergő 1 futott TD, Szekeres Márton 1 XP, 1 FG, illetve Szabó Tamás 2 passzolt TD, Fenyő András 1 elkapott TD, Kalovits Gábor 1 elkapott TD, Szőke Péter 1 XP

Miskolc AFT – Dabas Sparks - 2021.04.25

A mérkőzést a hazai csapat kezdte visszahordással. Az első támadásban minden egyes edző álma vált valóra a miskolciaknál, egy szép elkapás után az első negyed második játékából Jordán László #14 Szalóki Jánosnak #84 passzolt, a jutalomrúgást Jónás Máté #26 értékesítette így 7-0 a hazaiaknak. A dabasiak sem tétlenkedtek, több labdaváltást követően még az első negyedben Tóth Gábor #15 passzát Kis-Prumik Attila kapta el, a jutalomrúgás nem sikerült, 7-6-ra módosult az állás.
A második negyedben aztán beindult a miskolci pontgyártó gépezet. Először Charles Wort #37 szerzett egy futott touchdown-t majd ismét a Jordán – Szalóki páros villant, mind a két jutalomrúgást értékesítette Jónás, így 21-6-os hazai fölénnyel mehettek szünetre a csapatok.178140124_4558468594183826_7179556218575966774_n

Harmadik játékrészben a miskolciak ott folytatták, ahol abbahagyták. Jordán passza Bese Gergely-t #11 találta meg az ellenfél végzónájában, majd ismét az angol futón, Wort-on volt a sor, hogy pontokat tegyen a táblára. Jónás most sem hibázott, 35-6-ra vezetett a hazai gárda az utolsó játékrészre fordulva.

A záró játékrész dabasi TD-vel indult, Tóth passzát a 17-es számú Dobos Attila kapta el, majd Garajszki Ádám #32 futott be a labdával az ellenfél célterületére ezzel két pontot tett fel a táblára, így a negyedik játékrész elején 35-14 volt az állás.178473883_4558466844184001_7961632817207447933_n (1)

A miskolciak sem tétlenkedtek, a következő drive-ban Jordán passzát Nagy Donát #80 kapta el, aki célterületig meg sem állt, Jónás most sem hibázott, így kialakult a végeredmény, 42-14.

A Miskolci egyesület ezzel behúzta az idei évben második győzelmét, így vezeti a TD Store Divízió I. keleti csoportját. Május 9-én az Eger Heroes csapatát fogadja. A dabasi alakulatnak pedig két hete lesz hibáikat kijavítani, amikor Debrecenhez utaznak.

Miskolc AFT – Dabas Sparks 42-14 (7-6, 14-0, 14-0, 7-8)
Pontszerzők: Jordán László 4 passzolt TD ,Szalóki János 2 elkapott TD, Charles Wort 2 futott TD, Bese Gergely, Nagy Donát 1-1 elkapott TD, Jónás Máté 6 sikeres XP, illetve: Nagy Gábor 2 passzolt TD, Kis-Prumik Attila 1 elkapott TD, Dobos Attila 1 elkapott TD, Garajszki Ádám 1 sikeres kétpontos.

DEAC Gladiators – Budapest Titans - 2021.04.25

A találkozó egyértelműen egyenlő erők küzdelmét hozta. Az első negyedben a titánok futásokra építettek, amit a DEAC kemény védelme hárított, a vendégek el is vesztették a labdát, így jöhettek a hazaiak, akik első drivejukat hamar kihasználták. Molnár Gábor #4 labdáját Horai Krisztián #85 váltotta pontokra az extrát azonban blokkolták a budapestiek így 6-0 a hazaiaknak. A fővárosiaktól elmaradt a válasz, pedig két alkalommal is a debreceni 10 yardos vonalon belülre került Fábián Krisztián együttese a második negyedben. Így a félidei szünetre 6-0-s állással mentek a csapatok.178432186_4238350126189755_6438089717434329895_n

A félidőt követően a Debrecen hordhatta volna vissza a labdát, ám azt a titánok 74-es számú játékosa, Török Mihály szerezte vissza, így támadhatott a Titans. Az akciósorozatot Sárközi Ádám #15 futásaival kezdte a vendég csapat, a drive végén Fábián Kristián #89 labdáját J.D. Crandall #6 kapta el, ezzel egalizáltak a vendégek. A kétpontost azonban kivédekezték a cívisvárosiak az állás 6-6-ra módosult.

A harmadik negyedben kezdtek megfogyatkozni a csapatok. A Titansnél egy játékost szabálytalan mezcsere miatt állítottak ki, ezt követően pedig a negyedik játékrészben Crandallt is kiküldték a játékvezetők. Miután az amerikai elkapót hajánál fogva szerelték, a labdával megdobta a őt szerelő játékost, így neki előbb befejeződött a mérkőzés. Debrecennél az első játékrészben megsérült az irányító, így Demkó Balázs #3 17 éves fiatal irányító vezette a hazaiakat. A fiatal irányító labdájára egy kérdéses play után a Máximo Sánchez #1 csapott le és egészen a pontszerző területig vitte a labdát. Majd a kétpontost is értékesítette Fülöp Ákos #20 így már 6-14 volt a vendégek javára.173126494_4238359906188777_1323100962977897281_n

A pontszerzés után debreceni második számú irányítót a pontokat szerző védő, Sanchez vitte le a földre, amit a bírók szabálytalannak ítéltek, így ő sem folytathatta tovább a mérkőzést. Irányító posztra, így a rutinos válogatott futót, Roják Richárdot #5 állították a debreceniek. Az új irányító mellett Gréczy Balázs #26 állt futóként, aki félpályás futással juttatta a végzónába a labdát. A kétpontos sikertelen volt, így maradt a vendég vezetés, 12-14. Az utolsó pár percben a vendégek rutinosan futásokkal próbálták futtatni az órát, amit a debreceniek megállítottak, így rúgniuk kellett. Fábián a puntot elejtette, amit a hazaiak megszereztek, így nagyon jó mezőnypozícióból támadhatott a DEAC. Roják egyetlen sikeres átadása megtalálta Román Dávidot #13 az end zoneban, amivel kilenc másodperccel a találkozó vége előtt megfordította az állást a Debrecen, kialakult a végeredmény 18-14.

A debreceniek két hét múlva látják vendégül a Sparks csapatát, Titans pedig május 23-án készülhet a Cowbells II ellen.

Fotók: Bellon Bíborka

DEAC Gladiators – Budapest Titans 18-14 (6-0, 0-0, 0-6, 12-8)
Pontszerzők: Molnár Gábor 1 passzolt TD, Roják Richárd 1 passzolt TD, Gréczy Balázs 1 futott TD, Horai Krisztián 1 elkapott TD, Román Dávid 1 elkapott TD, illetve Fábián Krisztián 1 passzolt TD J.D. Crandall 1 elkapott TD, Máximo Sánchez 1 INT TD, Fülöp Ákos 1 PAT

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum