Három fővárosi és egy vidéki együttes küzd a fináléért

A Hungarian Bowlért való küzdelem most élesedik igazán, hiszen a HFL elődöntői következnek ezen a hétvégén. Izgalmas párharcok elé nézünk, hiszen már az alapszakaszban is élvezetes csatát vívtak egymással az idáig eljutott csapatok.

62043445_10213122192080518_3172398810605289472_o

Szombaton mondhatni egy fővárosi rangadót vívnak: Budapest Kijev ellen. Az első kiemelt pozíciót nem érdemtelenül szerezték meg a Farkasok. Az egész szezonban –kisebb megingásokat leszámítva– stabilan teljesítettek Kovács István fiai. Az offense talán pont a Capitals ellen volt a legjobb, bár Bencsics Márk teljesítményét nemcsak ez a találkozó dobta meg, hanem minden összecsapáson csapata egyik vezéreként lépett elő. Ráadásul 107,86-os passer ratingje a legjobb az alapszakaszban azok között, akik több meccset játszottak. A defense pedig kulcsszituációkban tudott fontos megmozdulásokat végrehajtani a pályán. Mondhatni a tavalyi szezon után csak jobb lett ez a Wolves.

61919390_10213122190720484_4431650867803848704_o

A Kijev Capitals pedig meccsről meccsre javult. Bár hullámvölgyek az ukrán csapat idei szezonjában voltak, de a Győr Sharks elleni wildcard találkozón mind az offense, mind a defense jól teljesített. A támadósor Troy Rice érkezésével erősebb lett, de Maxim Cserepivszkij irányítóként szintén kiemelkedőt nyújtott. Neki volt az alapszakaszban a második legjobb passzolási mutatója (93,79). De talán a fizikális futójáték is kiemelhető. És ha már fizikalitás, a védelmet is nehéz volt átjátszani bárkinek. Még a Cowbells is megszenvedett vele korábban.

Fotók: Weisz Tamás

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Szombaton kiderül, hogy mire volt elég a három heti felkészülés. Ráadásul a meccskörülményeket is szimulálni tudtuk, hiszen a hétvégére nagy esőzések várhatók, amikből az edzéseken is kaptunk. Bizonyos szempontból a Kijev játéka a Győréhez hasonló, így lényegében tudtuk, hogy mire készüljünk. A Capitals egy főként hosszú passzokra építő együttes, ami már korábban problémát okozott nekünk. Ugyan sokat kellett utazniuk idén, de nem hiszem, hogy fáradtak lesznek. Kemény fizikumúak és egy fejben jól összerakott társaság. Ahogy mi is. Limitálnunk kell a hibáinkat, és koncentráltan kell játszanunk, hogy jól végrehajtsuk a taktikát és nyerjünk.

Ruslan Csebanenko, a Kijev Capitals vezetőedzője: A Wolves az első kiemelt. Stabil teljesítményt akarunk nyújtani és győzni. Egy okos játékra kell készülnünk, ami tele van különféle formációkkal, motionökkel és váltásokkal. Emellett a defense-zel sem lesz könnyű felvenni a versenyt. A csapat magabiztosan várja a találkozót, de néhány sérülés és egy nagyon fárasztó túra után vagyunk. Három napot utaztunk Győrbe és vissza, két és fél napot pihenhettünk, majd utána Budapestre megyünk. Viszont a csapat fejben készen áll arra, hogy jól teljesítsen. Végül is egy elődöntő vár ránk.

Budapest Wolves – Kijev Capitals
Időpont: június 22. (szombat), 17.00
Helyszín: Pasaréti Sportcentrum (Budapest, Pasaréti út 11-13.)
Belépő: Elővételben: 1500 Ft, Diák: 1000 Ft (csütörtök estig); A helyszínen: 2000 Ft; Diák: 1500 Ft (14 év alatt ingyenes)

62005937_2341475942576581_3961613568234749952_o

Vasárnap a Budapest Cowbells a Fehérvár Enthroners-t fogadja. A Kolomposoknak is három hetük volt felkészülni a találkozóra, amelyet pont a Koronázók elleni meccsel harcolták ki. Egyértelműen egy parázs mérkőzésre számíthatunk ezután. A fővárosiak támadósora nem játszott rosszul, de sokszor hullámvölgyekbe került. A sok éve domináló futójáték most inkább passzokra váltott. Váry Tamás teljesítménye sokkal kiegyensúlyozottabb volt a korábbi évekhez képest, Takács Bence távozása után pedig Matias Canter és Mészáros Márton lépett az előtérbe. A defense két éve volt legutóbb ennyire jó. A szerelések rangsorában Törzsök Tamás (21) és a tavaly felfedezett Golita Zoltán (15) áll az első két helyen, de Bánfi Mihály 5 sackje sem elhanyagolandó.

61535713_2341474929243349_4433805773155336192_o

A Fehérvár Enthroners épphogy bejutott az elődöntőbe. A Koronázókat majdnem meglepte a Miskolc Steelers. Ryan Tuiasoa hősies játéka mentette meg a székesfehérváriakat. Talán az egyik legjobb igazolás az importok tekintetében. Nagyon sokoldalú, hiszen a futók között is csak Andre Whyte tudta megelőzni őt, de fontos elkapásai is voltak már idén. Emellett Tóth Nándor 4 elkapott touchdownja sem elhanyagolandó ráadásul a reverse-ből szerzett TD-je a Miskolc ellen látványos volt. Az Enthroners viszont nagyon sokat fejlődött a tavalyi szezonhoz képest defense-ben. Ami Jebray Regannek is köszönhető egyben, aki igazi vezére lett a védelemnek. Hat sackjével pedig listavezető. Így Váry Tamásra nehéz pillanatok várnak majd vasárnap.

Fotók: DigitalSport

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Arra fókuszáltunk, hogy a támadósor jobban összeérjen. Számomra nem meglepetés, hogy a Fehérvár jutott az elődöntőbe. A játékuk az, ami inkább meglepett. Remélem, hogy a mi játékunk sokkal jobb lesz, mint az alapszakaszban. A támadósornak fel kell javulnia, a defense-nek pedig még keményebbnek kell lennie. Azonban, ha esni fog a hétvégén, akkor felborulhat minden, amit terveztünk. Ha az időjósok valóban esőt mondanak, akkor nagyon szenvedős meccs elé nézünk.

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: A special teamünknek nagyon sokat kell fejlődnie, de a támadósorunknak is jobban végre kell tudnia hajtania a taktikát. Nyilván szeretnénk visszavágni az alapszakaszban elszenvedett vereségért. Ám ehhez az is kell, hogy jobban blokkoljuk a védőfalukat és a linebackereiket. Fejben viszont a srácokat felkészültnek látom.

Budapest Cowbells – Fehérvár Enthroners
Időpont: június 23. (vasárnap), 17.00
Helyszín: First Field (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)
Belépő: ingyenes

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 5 0 152 66
2 Budapest Cowbells 4 1 102 54
3 Fehérvár Enthroners 3 2 117 67
4 Kijev Capitals 2 3 88 111
5 Győr Sharks 1 4 84 161
6 Miskolc Steelers 0 5 96 180

 utolsó frissítés: 2019.06.02.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 6 0 190 92
2 Budapest Cowbells 2 4 2 115 85
3 Nyíregyháza Tigers 4 2 134 116
3 Budapest Titans 2 4 109 151
5 DEAC Gladiators 1 5 74 142
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 6 0 259 59
2 Dunaújváros Gorillaz 3 3 158 125
3 Dabas Sparks 3 3 71 114
4 Budapest Wolves 2 1 5 71 143
5 Budapest Eagles 0 6 33 188

 utolsó frissítés 2019.06.23.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 6 0 203 61
2 Rebels Oldboys 5 1 192 83
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 4 2 221 103
4 VSD Rangers 3 3 101 117
5 CFS Guardians 3 3 127 143
6 Szombathely Crushers 2 3 3 70 110
7 Kaposvár Hornets 2 4 93 107
8 Jászberény Wolverines 1 5 16 155
9 Diósd Saints 0 6 6 150

utolsó frissítés 2019.06.17.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
KELET
1 Gladiators 4 0 114 36
2 Budapest Cowbells 3 1 116 46
3 Nyíregyháza Tigers 2 2 60 63
4 Miskolc Steelers 1 3 56 91
5 TD Store Eagles 0 4 30 140
NYUGAT
1 Budapest Wolves 4 0 115 23
2 Young Guns United 3 1 77 26
3 Enthroners 2 2 91 62
4 Tatabánya Mustangs 1 3 57 122
5 Győr Sharks 0 4 48 154

utolsó frissítés: 2018.11.04.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Enthroners 2 0 92 44
2 Győr Sharks 1 1 85 62
3 TD Store Eagles 1 1 32 47
4 Újpest Bulldogs 0 1 6 42
5 Eger Heroes 0 1 0 20

utolsó frissítés: 2018.10.01.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo