Nyíregyháza TigersGyőr Sharkseaglesmustangs tatabányatroopers logólogo_bp_titansJászberény WolverinesVSD-American football LOGO

Indulhat a harc a kiemelésekért

A cím gyakorlatilag helyes kifejezéssel él, hiszen már a HFL alapszakaszának hajrájában vagyunk, ahol már körvonalazódtak az erőviszonyok. A rájátszásba jutók előtt pedig nem lehet más cél, mint megcsípni azon helyek egyikét, amelyik hazai pályát jelent majd az elődöntőben.Gorillaz_Cowbells_20180521152623_b_02

Remek kis párharc lesz a Budapest Cowbells és a Győr Sharks csatája. Ez a két gárda ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, de a pályán belül nem lesz most pacsizás, hanem kőkemény csata várható. A DAK Acél Gorillaz ellen a Kolomposok nagyon magabiztos játékkal nyertek és ráadásul minden csapategység kiválóan teljesített. Czirók Mártonnak úgy néz ki, hogy elég volt két összecsapás is, hogy visszaszokjon az irányító posztra. Ráadásul egy egész fegyverarzenálja van elkapókból, akik mind megbízhatók. Elég csak Takács Bencét kiemelni, aki az elmúlt két meccsén valóssággal szárnyalt. És persze Troy Bakerről is szót kell ejteni, aki az idény elejét még a Sharks vezetőedzőjeként kezdte és most a Cowbells stábjával dolgozik.33154434_1777732478950933_2989800565233418240_o

A Cápák viszont komoly kihívást nyújthatnak a fővárosiaknak, hiszen a Fehérvár Enthroners ellen szinte teljesen lekapcsolták a passzjátékot. Damante Horton 4 interceptiont is összegyűjtött a mérkőzésen és Andres Fernandez nem csak a támadó oldalon csillog, de a védelem egyik vezérévé is vált, miután a legtöbb tackle-t ő jegyzi a ligában. Nem mellesleg ő a vezetőedző is. És az offense-nél is látványos a fejlődés, mivel mindössze egy turnovert produkált Székesfehérvárott.

Fotók: DigitalSport, Váradi Barna és Király Etelka
Grafika: Hungarian Football

Budapest Cowbells-Győr Sharks
Időpont: június 2. (szombat), 12.00
Helyszín: Balogh Sándor Sporttelep (Fót, Kossuth Lajos utca)
Belépő: 1500 Ft (14 év alatt ingyenes). A belépőjeggyel 16 órakor kezdődő TD Store Eagles-Budapest Wolves meccs is megtekinthető.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: A legutóbbi győzelmünk után nagyon jó lett a hangulat a csapatnál. Mindkét utolsó alapszakasz meccsünket motiváltan várjuk. Be kell bizonyítanunk a Sharks ellen, hogy ezt a formát tudjuk tartani. Nem számítok most sem könnyű összecsapásra. A Cápáknak jó a D-line-juk és a Horton miatt nagyon óvatosan kell passzolnunk. De mint mindig a győzelem a cél most is.

Andres Fernandez, a Győr Sharks vezetőedzője: A legutóbbi sikerünk jó hatással volt ránk. Kemény párharcra számítunk mi is, mert a Cowbells az egyik legjobban felépített csapat a ligában. Nekünk a legfontosabb, hogy küzdjünk és vegyük fel velük a kesztyűt. És emellett folytassuk azt az építkezést, amit elkezdtünk. Nehéz lesz viszont az ellenfél passzjátékát levédekezni. A nagy playeket viszont limitálnunk kell. A védelmünkben bízom, mert egész szezonban jól teljesítettek a srácok.

 

Ezt egy újabb meccs követi majd, hiszen a TD Store Eagles is Fóton lép majd pályára, és a jelenlegi alapszakasz-első Budapest Wolves-t látja vendégül, így valóban, egy igazi amerikaifocis napot tartanak a Pest megyei településen._DSC2538

A Sasok büszkék lehetnek magukra, miután nem kicsit szorongatták meg a Miskolc Steelers-t. A tavalyi ezüstérmesnek nagyon nehéz dolga volt Boda Gábor együttese ellen. Az Eagles védelme jól teljesített a meccsen, több turnovert szerzett és rendre kihasználta az Acélosok támadósorának hibáit. És az offense is impozáns teljesítményt nyújtott aznap, kivéve a harmadik negyedet, amikor pontot sem tudott szerezni. A Sasokat ettől függetlenül komolyan kell venni, mert mindig bennük van a meglepetés.33045781_756880641367549_3022149163690229760_o

A Budapest Wolves visszaszerezte az első helyet az alapszakaszban, miután a szezon egyik legjobb párharcát lejátszotta a Nyíregyháza Tigers-zel. Habár, Bencsics Márknak sok átadást ki kellett centiznie, mert egy félidő alatt 3 interceptiont is dobott. Lenner Péter hiányában viszont üdítő volt Benke Ábelt akció közben létni, aki folyton megtalálta a lyukakat a Tigrisek védelmében. A special team pedig két extra kísérletet is blokkolt. Egy ilyen összeszokott és harmonikus egységet nehéz lesz feltörni.

Fotók: Szabó Celesztina, Zsila Sándor

TD Store Eagles-Budapest Wolves
Időpont: június 2. (szombat), 16.00
Helyszín: Balogh Sándor Sporttelep (Fót, Kossuth Lajos utca)
Belépő: 1500 Ft (14 év alatt ingyenes). A belépőjeggyel 12 órakor kezdődő Budapest Cowbells-Győr Sharks meccs is megtekinthető.

Boda Gábor, a TD Store Eagles vezetőedzője: A Wolves ellen egy teljesen más jellegű defense-re lesz szükségünk, mint a Steelers ellen. Készülünk új dolgokkal is, mint ahogy azt sokan megszokhatták, de számomra ezen a mérkőzésen a legfontosabb, hogy harcosak legyünk és küzdjünk a végsőkig. Arra egyébként nem gondolok, hogy korábban a Wolves stábjában dolgoztam én is, mert most egy másik csapatnál vagyok, és azzal kell foglalkoznom.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Hiába nyertünk a Tigers ellen, de nagyon sok hibát követtünk el, amivel a saját dolgunkat nehezítettük meg. Az edzéseken azt viszont hangsúlyoztuk, hogy az Eagles képes meglepetéseket okozni, így semmiképp sem vehetjük félvállról a találkozót. Arra nem koncentrálunk, hogy mi lesz, ha ezt a meccset megnyerjük, hanem mindig magára a következő találkozóra kell figyelni.

 

Vasárnap nem ígérkezik rossz párharcnak a Miskolc Steelers és a Fehérvár Enthroners összecsapása. Gyakorlatilag a vidéki alakulatok közül talán e kettőnek van a legnagyobb költségvetése, de ez az összecsapás nem erről szól, hanem igazi klasszis játékosok csatájáról._DSC2789

Az Acélosok nem nyújtottak meggyőző teljesítményt az Eagles ellen, hiszen sok labdát adtak el és offense-ben is volt bőven hiba. Andre Whyte viszont ismételten kimagasló teljesítményt nyújtott, aminek hála meglett a győzelem. Eaton Demetrius Lamar vezetőedző sem volt teljes mértékben elégedett és kiemelte, hogy nagyon sok munkát kell végezniük a következő meccsig.32972203_1777732288950952_7641311118157152256_o

Talán most jöhet el igazán az a pillanat, amikor Andre Whyte, Vasyl Yordan és Pawel Lesiv dolga nehezebb lehet, hiszen a sok belső futásra talán a Fehérvár Enthroners-nek lehet jó ellenszer a D-line-ja, amely a Cowbells és a Sharks ellen sem engedett túl sok futást. Viszont a passzjátékban továbbra is fejlődnie kell Erős Márknak, főleg, a legutóbbi 4 interceptionje után. Viszont a Miskolc ellen a Fehérvár futójátéka is visszaeshet, mert a Miskolcnál is azért acélos a védőfal.

Fotók: DigitalSport, Zsila Sándor

Miskolc Steelers-Fehérvár Enthroners
Időpont: június 3. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Felsőzsolcai Sportpálya (Felsőzsolca, Sport utca 1.)
Belépő: 1000 Ft

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Most egyelőre nem törődünk azzal, hogy milyen három hét elé nézünk, csak az Enthroners a lényeg. Viszont egy kicsit felülbíráltuk az Eagles elleni találkozónkat. Jobban megnézve nem játszottunk olyan rosszul, mint ahogy elsőre mondtam. Az Enthroners egy jó erőkből álló gárda, mind a 11 pályán lévő játékosunkra szükségünk van ahhoz, hogy legyőzzük őket.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Nagyon nehéz találkozó vár ránk. A Steelers rutinos, fizikális egyesület, jó játékosokkal. Nekünk nagyon fontos, hogy végre saját hibáinkon tudjunk túllépni. Akkor egy szoros izgalmas meccset játszhatunk.

 

A sereghajtó újfent nehéz feladat elé néz, hiszen idegenben, a Nyíregyháza Tigers otthonában kell helyt állnia. A DAK Acél Gorillaz viszont tud néha meglepetést okozni, így a szabolcsiak nem lehetnek nyugodtak.32834802_756890491366564_6959300900309434368_o

A Tigrisek ráadásul egy vereség után vannak, így minden bizonnyal a bajnoki címre hajtó gárda most még éhesebb lesz, mint korábban. Főleg, hogy a rájátszásban a jobb kiemelésért harcol. A defense legutóbb nem végzett rossz munkát, hiszen 4-szer szerzett labdát (3 intercepetion, 1 fumble recovery). Offense-ben viszont néha nem klappolt minden, ahogy egy gépezetben szokott. Ám most Thomas Smythe vezetőedző bátrabban nyúlhat a fiatalok, hiszen sokan megcsillogtatták tudásukat az elmúlt időszakban. Legutóbb Benő Márk nyújtott kiemelkedő teljesítményt.Gorillaz_Cowbells_20180521153202_e_02

A DAK Acél Gorillaz eddig nem tudott nyerni, ráadásul a Cowbells ellen legutóbb gyenge produktumot nyújtott mind offense-ben, mind defense-ben. Grátz Vilmos és Pacuk László dolgát nem könnyíti meg, hogy sok kulcsjátékos sérült. De az biztos, hogy a megmaradt emberek szívvel-lélekkel küzdenek, hiszen az ő érdekük, hogy HFL tapasztalattal gazdagodjanak. Minden bizonnyal a Gorillaz vasárnap megpróbál nehéz pillanatokat okozni a Tigers-nek.

Fotók: Szabó Celesztina, Váradi Barna és Király Etelka

Nyíregyháza Tigers-DAK Acél Gorillaz
Időpont: június 3. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion (Nyíregyháza, Sóstói út 24/b)
Belépő: ingyenes

Thomas Smythe, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: A legutóbbi vereségünk ellenére továbbra is nagyon jó a hangulat a csapatnál és a srácok már nagyon várják a következő meccset. A játékosaink tudják, hogy a Wolves ellen nem teljesítettek úgy, ahogy maguktól azt elvárták. De lesz némi változás is majd a felállásokban, ami nagyot segíthet nekünk abban, hogy javuljunk. Emellett az offense-ben stabilabban kell teljesítenünk, a védelemben pedig nagyobb nyomást kell helyeznünk az irányítóra. Ezeket a változtatások egyértelműen kipróbálhatjuk majd a Gorillaz ellen. De természetesen nem szabad ezt a meccset félvállról venni, mert akkor nagy fejtörést okozhatnak a Gorillák. Izgatottan várom, hogyan működnek majd a változtatásaink a labda mindkét oldalán.

Bachrathy Kornél, a DAK Acél Gorillaz elnöke: Nem kérdés hogy a Tigers jobb erőkből áll, mint mi és jó formában is vannak. Ezzel együtt mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél szorosabb meccset tudjunk játszani Nyíregyházán.FEZEN_MAFSZ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fezen HFL

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 6 1 209 76
2 Miskolc Steelers 6 1 222 93
3 Budapest Cowbells 6 1 202 119
4 Nyíregyháza Tigers 4 3 193 140
5 Fehérvár Enthroners 2 5 123 210
6 Győr Sharks 2 5 68 175
7 TD Store Eagles 2 5 112 216
8 DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 0 7 60 160

 utolsó frissítés: 2018.06.17.

FEZEN_MAFSZ

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

10

Powerade Divízió I

CSAPAT GY V SZP KP
1 Szombathely Crushers 6 0 140 26
2 Gladiators 4 1 152 49
3 Budapest Cowbells 2 3 2 99 57
4 Szekszárd Bad Bones 3 2 130 68
5 Budapest Titans 1 4 36 123
6 Budapest Eagles 2 1 4 26 152
7 Miskolc Renegades 0 5 28 136

 utolsó frissítés 2018.06.09.

Powerade_logo.svg

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

TD STORE Divízió II

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 5 1 211 79
2 Dabas Sparks 5 1 207 100
3 Rebels Oldboys 5 1 174 119
4 Tatabánya Mustangs 4 2 173 161
5 Boda Troopers 3 3 132 152
6 VSD Rangers 2 3 102 99
7 Budapest Wolves 2 1 4 59 118
8 Wolverines 1 5 67 162
9 Miskolc Steelers 2 0 6 25 160

utolsó frissítés 2018.06.17.

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 4 0 158 18
2 Miskolc Steelers 4 0 106 41
3 Cowbells 3 1 100 40
4 Nyíregyháza Tigers 2 2 40 70
5 Wanderers 2 2 92 86
6 Gladiators 0 4 29 95
7 Győr Sharks 0 4 33 118
8 Gorillaz Juniors* 2 2 86 116
9 Enthroners* 1 3 70 130

utolsó frissítés: 2017.10.24.

* Aki önszántából 9-9 ellen szerepel, a tabella aljára kerül.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Wanderers (19) 8 3 216 101
2 Gladiators (19) 8 3 182 112
3 Enthroners (18) 7 4 196 91
4 Tatabánya Mustangs (17) 5 5-1 102 123
5 Újpest Bulldogs (13) 3 7-1 63 191
6 Győr Sharks (8) 3 9 118 145
7 Cowbells (9)* 5 3 119 73
8 Wolverines (2)* 1 7 40 191

utolsó frissítés: 2017.10.30.

Zárójelben a tornák végén megszerzett pontok száma összeadva. (1-től 8-ig)

*A Cowbells és a Wolverines a 3. kupanapon nem vett részt.

Támogatók

fehérvár címer

reddalogocellect

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo