Kaposvár-Taszár Hornets: Célunk a tisztes helytállás, sérülések nélkül megnyerni minél több meccset.

Mi azonban inkább a sporttal foglalkozunk és egy olyan gárdával, amely a tavalyi évben kénytelen volt a bajnokságtól visszalépni, idén viszont szeretné megmutatni, hogy igenis van létjogosultsága az amerikai futballnak ezen a vidéken is. A Darazsak a távozó játékosok nagy létszáma miatt szinte újjáalakult, de ennek ellenére már a mostani szezonban szeretnék megmutatni, hogy mit tudnak. A Kaposváriak a Redda-Futár Divízió II. Nyugati csoportjába kerültek, ahol a két HFL gárda második számú csapatai mellett azzal a Legionerssel is összefutnak, ahol nagy számban játszanak a Hornetset elhagyó srácok, így igen pikánsnak ígérkezik az a találkozó is. A 2021-es szezonról, az újratervezésről és a Kaposvárra váró feladatokról a klub elnökét, Lugosvölgyi Györgyöt kérdeztük.kaposvár

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést? Hogy értékelitek a tavalyi szezont?

Lugosvölgyi György: Bizonyára mindenki emlékszik rá, a mi tavalyi szezonunk nem csonkára sikeredett, hanem, kimaradt. A 2019-s szezonban 16 pécsi játékossal álltunk fel, akik a Legioners megalakulása után visszatértek játszani Pécsre, ami még nem is lett volna gond, hiszen akkor még elegendőnek tűnt a játékoskeret ahhoz, hogy részt tudjunk venni a 2020-s bajnokságban. A felkészülés során azonban még több játékos döntött úgy hogy nem a Hornets keretein belül képzeli el a 2020 évi szezont, így vissza kellett lépnünk a bajnokságtól. Teljesen az alapokról kezdve kellett felépíteni a csapatot, új edzővel, nagyon sok olyan játékossal, akik most kezdtek focizni.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Lugosvölgyi György: Nagyon. A játékosok beépítése a csapatba, közös edzések nélkül lehetetlen. Három hónap közös edzések nélkül még egy tapasztalt játékosokkal teli csapatnak is gondot okozna, akkor egy olyan csapatnál, ahol még a játék alapjait is tanítani kell sokuknak, szinte megoldhatatlan. De tudjátok a mondást, a lehetetlent azonnal, a csodára kicsit várni kell.

MAFSZ: Milyen változások történtek a keretben a vírushelyzet miatt?

Lugosvölgyi György: A vírus helyzet annyira nem befolyásolja a keret összeállítását, mint az hogy az elrendelt karanténok miatt nem tudnak edzésre járni a srácok. A legnagyobb változás sem a vírusnak köszönhető, hanem a 2020-as bajnokság körül kialakult helyzetnek. Új vezetőedzővel vágtunk neki a csapatépítésnek és a 2021-s szezonnak, Vati Márk személyében. Pár játékos abbahagyta a sportot, és akad olyan is aki úgy gondolja, hogy másik csapattal nagyobb esélye van nyerni, de ezt majd a szezon igazolja, vagy nem.

MAFSZ: Mennyire erős a Divízió II.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Lugosvölgyi György: Sok tapasztalatunk nincs abban, hogy megítéljük a bajnokság erősségét, és az előbb boncolgatott vírus helyzet is alaposan megváltoztathatta a 2019-es erőviszonyokat. Meglátjuk, mit hoz az idei szezon. Két csapattal már találkoztunk azok közül, akikkel egy csoportban vagyunk, a harmadik csapat játékosainak a felét ismerjük személyesen. Nehéz lenne most latolgatásokba bocsátkozni.154509549_785594682051534_403959363596778742_o

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Lugosvölgyi György: Biztosan vannak olyan vélemények, hogy lehetne ezt jobban is szervezni, de szerintem a lehetőségekhez képest mindent kihozott belőle a szövetség. Szerintem kicsit korai a nevezés és a bajnokság megkezdése is a vírus helyzet árnyékában. Tudom, hogy meg kell rendelni a mentőket, le kell foglalni a pályákat, de nem tudjuk, mit hoz a holnap. Én kicsit óvatosabb lennék. Jelenleg nézők nélkül kezdjük meg a bajnokságot, míg ha vártunk volna és javul a járvány helyzet és lazítanak a szigorításokon, talán már nézők is jöhetnének a meccsekre. Az sincs kizárva, hogy azért kell az elején elhalasztani meccseket, mert fertőzött(ek) lesznek a csapatoknál, mint ahogy az a tavalyi szezonban is többször előfordult.

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában?

Lugosvölgyi György: A célok ugyan azok, mint ha nem lenne karantén. Tisztes helytállás, sérülések nélkül megnyerni minél több meccset. A karantén természetesen beleszólhat, de módosítani nem tudja.

A Kaposvár-Taszár Hornets 2021-es alapszakasz mérkőzései a Redda-Futár Divízió II-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.17.: Budapest Wolves II – Kaposvár-Taszár Hornets

2021.05.16.: Kaposvár-Taszár Hornets – Pécs Legioners

2021.05.30.: Kaposvár-Taszár Hornets – Fehérvár Enthroners II

2021.06.13.: Diósd Saints – Kaposvár-Taszár Hornets

2021.06.26.: Kaposvár-Taszár Hornets – Tatabánya Mustangs

Hornets1_Rajztábla 1

Alapítás: 2018
Vezetőedző: Vati Márk
Hazai pálya: Taszári Sportpálya
Edzések: Kedd: 18.30-20.30 Szombat: 9.30-12.30

 

redda MAFSZ_Támogató_Rajztábla 1 másolat 4

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

2021-RE HALASZTVA

CSAPAT GY V SZP KP
Budapest Cowbells 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0
Fehérvár Enthroners 0 0 0 0
Győr Sharks 0 0 0 0

 utolsó frissítés: 2021.02.19.

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

CSAPAT GY V SZP KP
                                                                        Nyugat
Budapest Titans 1 0 19 6
 NBA Crushers 1 1 54 32
 Budapest Cowbells II 0 0 0 0
VSD Rangers 0 1 7 42
                                                                       Kelet
 Miskolc AFT 1 0 42 7
DEAC Gladiators 0 0 0 0
 Dabas Sparks 0 0 0 0
Eger Heroes 0 1 13 48

 utolsó frissítés 2021.04.19.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
CFS Guardians 1 0 20 0
DAK Acél Dunaújváros 1 0 20 0
Levelek Spartans 1 0 20 0
Újpest Bulldogs 1 0 20 0
Wolverines 1 0 20 0
Rebels Oldboys 0 5 0 100
NYUGAT
Budapest Wolves II 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0
Fehérvár Enthroners II 0 0 0 0
Kaposvár – Taszár Hornets 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0

utolsó frissítés 2021.02.19.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat                                    GY                  V                    SZP                   KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP

Utolsó frissítés: 2021.01.15

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo