Nyíregyháza TigersGyőr Sharkseaglesmustangs tatabányatroopers logólogo_bp_titansJászberény WolverinesVSD-American football LOGO

Ki lesz a bajnok? U19-es körkép szezonnyitóként

Ezen a hétvégén már láthatjuk az U19-eseket akcióban. Az együttesek többségének az lehet majd a célja, hogy a 2014 óta uralkodó Budapest Wolves-t letaszítsa a trónról ebben a korosztályban.

Eddig ez nem sok együttesnek sikerült, pedig tavaly a Miskolc Steelers nagyon közel állt hozzá. Az akkor még Jónás Máté irányította borsodiak 18-12-re kikaptak a döntőben. Azóta rengeteg változás történt a csapatoknál. Például a fent említett Jónás Máté mér kiöregedett, de a bajnok Farkasoknál is gyökeres változás történt. A keleti alakulatok közül talán a Gladiators és a Nyíregyháza Tigers képviselhet nagy erőt, míg nyugaton a Young Guns United és a Fehérvár Enthroners kerülhet a figyelem középpontjába. Míg Budapestre visszatérve, a tavaly elődöntőig jutó Cowbells is képes lehet döntőig jutni.

Az edzők és a klub képviselői elmondták, hogy mi történt csapatukkal az elmúlt egy év leforgása alatt.

Fotó: Hidvégi János Gábor

Miakich Gábor, a Budapest Wolves vezetőedzője: Az edzőtáborban láttuk azt, hogy mennyire kevés végzős van a csapatunkban. De ettől függetlenül még mindig sok tehetséges játékosunk van a csapatban, így van merítési lehetőségünk. A technika és a gyorsaság megvan ezekben a srácokban, ezt a felkészülés alatt is bizonyították. Talán súlyban akadhatnak nehézségeink. Természetesen, a címvédés lesz a célunk, de érezhető szerintem, hogy a junior mezőny egyre kiegyenlítettebb lesz. Legjobb bizonyíték a tavalyi finálé, hiszen akkor is nehéz dolgunk volt a Steelers ellen. Emellett ugye a csapat indul az osztrák U18-as bajnokságban, ami le fogja terhelni a srácokat.

Aggod Péter, a Miskolc Steelers csapatvezetője: A tavalyi játékoskeretünk megmaradt, de nyilván van néhány ember, aki kiöregedett, viszont tudjuk őket pótolni hasonló tehetségekkel, akik már a HFL-ben is szerepet kaptak a csapatrészeinkben. A célunk idén is az, hogy döntőbe jussunk és végre megnyerjük azt. Úgy vélem, ha eljutunk odáig, akkor nagy esélyünk van, hogy most meglesz. Az idén azok a juniorcsapatoknak van esélyük jól szerepelni, ahol komoly szakmai munka folyik, illetve a játékosok is komolyan veszik az edzésre járást. Olyan együttes fogja megnyerni, aki mindent belead.

Balog József, a Budapest Cowbells elnöke: A keret tavalyhoz képest nem sokat változott, a távozó játékosokat tudtuk pótolni, valamint a Diósd Saints játékosaival kiegészülve vágunk neki a szezonnak. A mag megmaradt, ami stabil alapot fog adni a csapatnak, valamint az új headcoach, Troy Baker egy új rendszerrel készíti fel a srácokat, ami erős fegyverként szolgálhat a teljes szezon során. A Divízió I-es tapasztalat nagy segítségére lesz a csapatnak, nagyjából a teljes támadósor bevetésre került a felnőtt bajnokságban, ami komoly tapasztalatszerzés volt mindenkinek. Mindenképp előnyt jelent a játékosoknak, hogy egy erősebb, gyorsabb, technikásabb bajnokságban tudtak versenyezni, és a megszerzett tapasztalatokat kamatoztatni is fogják az ősszel, ebben biztos vagyok. A célunk idén is a döntőbe jutás. Az előző szezonban a rájátszásban elvéreztünk Miskolcon, idén már szeretnénk döntőt játszani. A keretünk képes rá, ha nem kerülünk bele egy sérüléshullámba.

Mihalik György, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: Voltak változások: távozók, érkezők, de van egy kemény mag, ami megmaradt, és idén a HFL-ben edződtek. A felkészülés – a véleményem szerint – jól sikerült csak kevés idő volt a nyár miatt. Ilyenkor sokan nyaralás, nyári munka és sok más miatt néha-néha nem voltak. Nem vagyunk még érzésem szerint jó formában, de a srácok nagyon akarnak, és bízom benne, hogy ez meg is fog látszódni. Titkon reménykedünk egy döntőben legalább, a lehetőség mindenre adott. A többi a srácokon múlik.

Tokaji Ferenc, a TD Store Eagles vezetőedzője: Talán egy kicsit kevesebben lettünk a tavalyi szezonhoz képest. Sok újonc érkezett hozzánk, de a csapat gerince megmaradt. A januárban indított junior programunk is jól működött, biztosan lesznek újak, akik most először mutatkoznak be. Sok edzést tartottunk a srácoknak, igyekeztünk őket felkészíteni a szezonra a lehető legjobban, és szerintem ez sikerült. Idén szeretnénk az elődöntőbe jutni. Onnan, mint tudjuk, lehet bármi. Ha ez nem sikerül, akkor sincs baj, mert tettünk előre egy újabb lépést és jövőre már sikerülhet elérni a céljainkat.

Madarász Attila, a Young Guns United offensive koordinátora: Minden évbe, ahogy idén is a Budapest Titans és a Szekszárd Badbones fiataljaival indulunk közösen az U19-es bajnokságban. Idén csatlakoztak még hozzánk a Dunakeszi Rangers és a Jászberény Wolverines fiataljai is. A felkészülés sosem egyszerű, ha több csapatból építkezünk a kisebb-nagyobb távolságok miatt. Augusztusban volt egy háromnapos edzőtáborunk Dunaújvárosban. Esemény dús volt, véleményem szerint sikerült kellőképpen felkészülni. A cél, mint mindenkinél bajnoki címet szerezni. De, ha sikerül a rájátszásba bekerülni, már elégedettek lehetünk. Sok fiatalnak ez az utolsó szezonja, szóval mindent meg fognak tenni ezért.

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: A csapatunk nem igazán alakult át, jöttek új játékosok és a régebbiek tapasztaltabbak lettek. A rendszer ugyanaz, mint eddig volt. Talán az eddigi legjobban sikerült felkészülésünkön vagyunk túl. Remekül zártuk az ajaki edzőtábort, és az edzéseken rendszeresen segítenek a felnőtt játékosok is, ami nagyon sokat jelent a junioroknak. A játékosok többsége már rendelkezik meccstapasztalattal, többen a Divízió I-ben is meghatározó játékosok voltak. Szeretnénk idén a döntőben játszani és megszerezni az aranyat.

Antonio Roane, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Néhány játékosunk ugyan kiöregedett, de a csapat magja megmaradt. Ez azért sokat számít, mert tavaly Jebrai Regannel gyakorlatilag a nulláról kellett felépítenünk az együttest. Idén viszont már jó alapanyagokból főzhettünk. A felkészülést pozitívan értékelem. Míg Jebrai-jal Amerikában voltunk Pál Tibor besegített nekünk. Remek munkát végzett és azt az utat folytatta, amit elkezdtünk. Most új vezéregyéniségei lettek ráadásul a csapatnak. Az offense és a defense is új dolgokat tanult és jól végre is hajtják ezeket. A legfontosabb az lesz a szezonban, hogy folyamatosan küzdjünk, és hétről hétre jobbak legyünk. Szerintem meg fogunk lepni idén pár ellenfelünket.

Szilas Péter, a Győr Sharks utánpótlás edzője: A tavalyi csapatunkból jópáran kiöregedtek. Tapasztalt és fizikális játékosok helyére kell lépnie idén a tavalyi U15-ös és U17-es fiataljainknak. Van olyan pozíciós csoport is, ahol teljesen kicserélődött a társaság. A tavalyi újoncaink viszont felkészültebben léphetnek pályára, hiszen néhányan a HFL csapatunkkal edzettek tavasszal és van, aki meccsen is lehetőséget kapott. A felkészülésünk jobban sikerült, mint tavaly. Tavasszal mindenkinek tudtunk játéklehetőséget biztosítani, vagy korosztályos, vagy HFL meccsen. Nyáron is hamarabb el tudtuk kezdeni az edzéseket. A csapatunk magja kialakult, nagyon sok fog múlni rajtuk. A szezonban a célunk, hogy minden meccsel jobbak legyünk. Nincs nyomás rajtunk az eredmény miatt, csupán azt akarjuk látni, hogy a srácok pontosan tudják mi a dolguk és ezt a tőlük telhető legjobban teljesítsék. Azt várjuk el tőlük, hogy keményen játszanak a kick-offtól az utolsó playig. A legfőbb célunk, hogy csapattá érjünk.

Zahovay Ádám, a Tatabánya Mustangs vezetőedzője: Szerencsére a csapat magja, az a 15-20 ember már megízlelhette tavaly, hogy milyen legyőzni valakit az U17-es kupanapokon. Most viszont egy teljesen más menetrend van, egy teljesen más sémához kell igazodni. Nyilván a létszámunk nem túl magas, vannak, akik oda-vissza is fognak játszani, hiszen nincs sok olyan ember, aki le tudná venni a másikról a terhet. Ez talán egy kis gond lehet, de biztosan harapni fogunk. a cél az, hogy a srácok olyan mentalitással lépjenek pályára, hogy minden egyes playt jobban akarjanak végrehajtani és minden mérkőzéssel fejlődjenek. Jövőre szeretnénk, hogy egy olyan összeszokott brigád jönne össze, amely meghatározó csapata lehet a bajnokságnak és a későbbiekben pedig a csapatnak is.

 

Az U19-es bajnokság 1. fordulójának párosításai:

TD Store Eagles-Nyíregyháza Tigers
Időpont: szeptember 8. (szombat), 15.00
Helyszín: Spartacus Sporttelep (Budapest, Kőér utca 1/A)

Young Guns United-Fehérvár Enthroners
Időpont: szeptember 9. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Magyarság Sportpálya (Dunakeszi, Fő út 145.)

Győr Sharks-Budapest Wolves
Időpont: szeptember 9. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Győrzámolyi focipálya (Győrzámoly, Szent László utca)

Miskolc Steelers-Budapest Cowbells
Időpont: szeptember 9. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Rendészeti Szakközépiskola pályája (Miskolc Szentpéteri Kapu 78.)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fezen HFL

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 6 1 209 76
2 Miskolc Steelers 6 1 222 93
3 Budapest Cowbells 6 1 202 119
4 Nyíregyháza Tigers 4 3 193 140
5 Fehérvár Enthroners 2 5 123 210
6 Győr Sharks 2 5 68 175
7 TD Store Eagles 2 5 112 216
8 DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 0 7 60 160

 utolsó frissítés: 2018.06.17.

FEZEN_MAFSZ

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

10

Powerade Divízió I

CSAPAT GY V SZP KP
1 Szombathely Crushers 6 0 140 26
2 Szekszárd Bad Bones 4 2 179 91
3 Budapest Cowbells 2 4 2 133 76
4 Gladiators 4 2 175 98
5 Budapest Titans 2 4 71 123
6 Budapest Eagles 2 1 5 26 187
7 Miskolc Renegades 0 6 47 170

 utolsó frissítés 2018.06.24.

Powerade_logo.svg

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

TD STORE Divízió II

CSAPAT GY V SZP KP
1 Eger Heroes 5 1 211 79
2 Dabas Sparks 5 1 207 100
3 Rebels Oldboys 5 1 174 119
4 Tatabánya Mustangs 4 2 173 161
5 Boda Troopers 3 3 132 152
6 Budapest Wolves 2 2 4 78 125
7 VSD Rangers 2 4 109 118
8 Wolverines 1 5 67 162
9 Miskolc Steelers 2 0 6 25 160

utolsó frissítés 2018.06.24.

VERSENYNAPTÁR ÉS EREDMÉNYEK

EGYÉNI STATISZTIKÁK

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
KELET
1 Gladiators 4 0 114 36
2 Budapest Cowbells 3 1 116 46
3 Nyíregyháza Tigers 2 2 60 63
4 Miskolc Steelers 1 3 56 91
5 TD Store Eagles 0 4 30 140
NYUGAT
1 Budapest Wolves 4 0 115 23
2 Young Guns United 3 1 77 26
3 Enthroners 2 2 91 62
4 Tatabánya Mustangs 1 3 57 122
5 Győr Sharks 0 4 48 154

utolsó frissítés: 2018.11.04.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Enthroners 2 0 92 44
2 Győr Sharks 1 1 85 62
3 TD Store Eagles 1 1 32 47
4 Újpest Bulldogs 0 1 6 42
5 Eger Heroes 0 1 0 20

utolsó frissítés: 2018.10.01.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellect

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo