Kovács István: „Nincs veszélyben az egyesületünk működése”

A koronavírus-járvány továbbra is lassítja a sportéletet Magyarországon. Nincs ez másképp az amerikai futballban, hiszen megakadályozta a bajnokságok elrajtolását, és egyelőre edzéseket sem tudnak tartani a csapatok. Május 4-én vidéken már lazítottak a korlátozásokon, Budapesten még nem. Ettől függetlenül már zárt kapus sportrendezvényeket lehet tartani. Az elmúlt időszak viszont a Budapest Wolves életét is megnehezítette. A rekordbajnok azonban nem tétlenkedett. Játékosai otthon is készültek amennyire tudtak.

Kovács István klubelnök és vezetőedző beszélt a karantén alatti intézkedésekről, illetve arról, hogy gazdaságilag hogyan érintette a Wolves-t a koronavírus-járvány.

Fotók: DigitalSport

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Hogyan érintett Titeket, amikor kiderült, hogy a bajnokság a koronavírus-járvány miatt nem indulhat el?
Kovács István: Természetesen minket is rosszul érintett a kialakult helyzet, nem csak a bajnokság maradt el, de egyik napról a másikra kellett minden szakosztályunknál leállítani a felkészülést és az edzéseket és kidolgozni a „karantén-működésünket”. A leállás természetesen érintette az amerikai játékosaink igazolását mind az amerikaifociban, mind a baseballban.

60092339_2304845256239650_5272000333533413376_o

MAFSZ: Nem volt sok hátra a HFL-rajtig, milyen periódusban voltatok a felkészülést illetően?
KI: Nagyjából ott tartottunk, ahol két héttel a bajnokság kezdete előttre terveztük korábban, hogy tartani fogunk.

MAFSZ: Hogyan oldjátok meg az otthoni edzésmunkát? Van-e esetleg valamilyen edzésterv?
KI: A „karantén” kezdete után elindítottuk a „száraz” edzéseinket, aminek két fő eleme van. Az egyik a belső elméleti oktatásunk minden játékosunk számára, ahol a különböző csapatrészek és pozíciók edzői tartanak előadásokat szerteágazó témában. Ez heti 3-4 előadást jelent. Az alapoktól haladunk az egyre összetettebb témákig. Azt szeretnénk, ha tudnánk fejleszteni a játékosaink ismeretét a sportról, hogy minél képzettebbek legyenek fejben is. Az új otthoni képzésünk jól is alakul, mivel az előadásokra az edzők alaposan felkészülnek és játékosaink is tudtak alkalmazkodni ehhez az új formátumhoz. Emellett kapnak a játékosok egy otthoni edzésprogramot is, aminek köszönhetően formában maradhatnak. Ennek összeállításában Illés Álmos és Ágota Balázs van nagy segítségére a szakmai stábnak. A sportoláshoz tartozó versenyszellem megtartása érdekében játékosaink az elvégzett feladatok után pontokat szereznek és az elért eredményeket összesítve heti győztest hirdetünk, amit Social media felületeinket közzé is teszünk.

59916471_2304846569572852_5867906756427907072_o

MAFSZ: Gazdaságilag, hogyan érinti a klubot, lévén hogy ugye több szakosztályt is működtetek?
KI: Természetesen nem érint jól minket anyagi szempontból sem a helyzet. Aláírás előtt állt például szponzori megállapodásunk, ami így most csúszik és függőben van. Az elnökség döntése értelmében csökkentettük nagymértékben a játékosok által fizetendő sportolói hozzájárulást, hogy így is segítsük őket a saját helyzetükben, de ez természetesen azt jelenti, hogy jelentősen lecsökkentek az egyesület bevételei. Szerencsére a partnereink is rugalmasan állnak a helyzethez és így mind a szövetségtől, mind például a pályánk fenntartójától is kaptunk engedményeket, segítséget. Utóbbi esetében még fejleszteni is tudtuk a pálya segítségével az infrastruktúránkat némileg, így a „karantén” után kényelmesebb körülmények között tudnak edzeni a játékosok és dolgozni az edzők. Az egyesület egységét azt gondolom a húsvéti videónkban is megmutattuk, hiszen minden szakosztályunk képviselte magát, néhány régebbi Wolves játékos és Lee Hlavka is szívesen vállalta szereplését, a videó pedig több mint 35.000 megtekintésnél jár. Alapvetően tehát nincs veszélyben az egyesületünk működése, de sok más magyar csapathoz, vállalkozáshoz hasonlóan, nagyon várjuk, hogy beinduljon az élet.

MAFSZ: Amikor a visszatérés, vagy a kinti edzések elkezdése szóba került, szerinted mennyi idő kell, hogy erőnlétileg és taktikailag is formába kerüljön a csapat?
KI: Ha jól működik a „száraz”-edzésünk és elméleti oktatásunk, akkor elég gyorsan formába tudunk lendülni és akár jobbak is tudunk lenni, mint a karantén előtt. Igazából ez volt a célunk, főleg az oktatási programunkkal, amit az edzőinknek is elindítunk. Szeretnénk, ha a kényszerszünet alatt is tudnánk fejlődni és jobb edzők, játékosok, csapat lennénk, amikor újra visszatérünk a pályára.

60002484_2304845292906313_5667748365467648000_o

MAFSZ: Kell-e esetleg valamiben majd újraterveznie a csapatnak szerinted a járvány végeztével, amikor már ismét minden beindul.
KI: Egy ilyen egyesület életében minden apró változás is jelenthet újratervezést, így könnyen lehet, hogy sok folyamatot át kell gondolnunk az egyesület életében, amikor visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Ráadásul szinte biztosan meg fog változni sok dolog a járvány előttihez képest. Elég csak a mérkőzések szervezésére, lebonyolítására gondolni, de lehet, hogy edzéseket is egészen máshogy kell tartanunk legalább egy darabig valószínűleg, hiába térhetünk már vissza a pályára.

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum