Már az Eb-meccsek is előtérbe kerülnek

Július közepén try-outot tartott a nemzeti csapat, ami elindította a felkészülési időszakot az őszi Európa-bajnoki mérkőzésekre. A szakmai stáb egy 75 fős bő kerettel készülhet, aminek a jelentős részét HFL-ben edzett játékosok teszik ki. A toborzón több fiatal is részt vett, akik nem jutottak el az augusztusi edzőtáborig, de Grátz Vilmos szövetségi kapitány a jövőben rájuk is számítana majd.

„A 2020-as egyetemi világbajnokság miatt nem kerültek be a bő keretbe” – mondta a tréner. – „Szeretnénk, ha elsősorban arra koncentrálnának. Ettől függetlenül a fiatalokra akar építeni a nemzeti csapat. Ők is egy procedúra részesei lesznek, amellyel megalapoznánk a válogatott jövőjét.”

44088678_1996568313734014_6762329821759406080_o

Ahogy az előző években, ebben az esztendőben is vannak posztok, amelyek bővelkednek remek képességű amerikaifocistákban. Így ezeknek a játékosoknak az esetében a szakmai stábnak nem lesz könnyű feladata, amikor a keretet kell szűkíteni az összecsapásokat megelőzően. Viszont sajnos lesznek olyan posztok is, amelyek más miatt okozhatnak fejtörést az edzőknek.

“Receiver, valamint defense fal poszton bővelkedünk jó játékosokkal és az előző évekhez képest most defensive backekből is sok van” – részletezte Grátz Vilmos. – „Idén pedig az offense fal és a belső linebacker posztok, amik nem az erősségeink. Viszont ezúttal a futók is ebbe a kategóriába tartoznak. Roják Ricsi visszatérése is kérdés, mert ugyan egészséges, de kíváncsi vagyok, hogy milyen állapotban van a tavalyi sérülése óta.”

44098154_1996565663734279_731847197284368384_o

Grátz Vilmos már a negyedik évét kezdte meg 2019-ben, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ezalatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött az edzőtáborok megszervezésében és lebonyolításában. A tavaly bevált módszert alkalmazza majd a szakmai stábbal.

„Nagyobb változások nem lesznek a programban” – emelte ki a szakvezető. – „Nem szeretnénk túlhajtani a játékosokat. Korábban nagyon kihajtottuk őket. Most viszont két igen fontos összecsapás vár ránk, így a drillekkel kevésbé foglalkozunk. Inkább a hibajavítás lesz a fő célunk. És természetesen már a meccsekre is koncentrálunk. Azt szeretném, hogy mindenki tudása legjavát adja, mert feladatunknak tartjuk, hogy megnyerjük az idei mérkőzéseinket.”

Nemzeti csapatunk október 12-én Spanyolországot fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd 26-án Belgium vendége lesz.

Fotók: DigitalSport

67259784_2428742603855298_2210238755191652352_o

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 5 0 152 66
2 Budapest Cowbells 4 1 102 54
3 Fehérvár Enthroners 3 2 117 67
4 Kijev Capitals 2 3 88 111
5 Győr Sharks 1 4 84 161
6 Miskolc Steelers 0 5 96 180

 utolsó frissítés: 2019.06.02.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 6 0 190 92
2 Budapest Cowbells 2 4 2 115 85
3 Nyíregyháza Tigers 4 2 134 116
3 Budapest Titans 2 4 109 151
5 DEAC Gladiators 1 5 74 142
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 6 0 259 59
2 Dunaújváros Gorillaz 3 3 158 125
3 Dabas Sparks 3 3 71 114
4 Budapest Wolves 2 1 5 71 143
5 Budapest Eagles 0 6 33 188

 utolsó frissítés 2019.06.23.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 6 0 203 61
2 Rebels Oldboys 5 1 192 83
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 4 2 221 103
4 VSD Rangers 3 3 101 117
5 CFS Guardians 3 3 127 143
6 Szombathely Crushers 2 3 3 70 110
7 Kaposvár Hornets 2 4 93 107
8 Jászberény Wolverines 1 5 16 155
9 Diósd Saints 0 6 6 150

utolsó frissítés 2019.06.17.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 DEAC Gladiators 4 0 131 49
2 Budapest Wolves 3 1 125 38
3 Győr Sharks 3 1 110 50
4 Budapest Cowbells 3 1 95 41
5 Tatabánya Mustangs 2 2 106 95
6 Miskolc Steelers 2 2 68 82
7 Fehérvár Enthroners 1 3 32 113
8 Budapest Eagles 0 4 34 153
9 Young Guns United 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2019.10.30.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 Újpest Bulldogs 3 0 128 24
2 Budapest Wolves 3 0 101 38
3 Győr Sharks 2 1 99 76
4 Budapest Eagles 1 2 68 84
5 Fehérvár Enthroners 0 3 24 98
6 VSD Rangers 0 3 6 106

utolsó frissítés: 2019.11.04.

Eredmények

Gyermek (U15)

Csapat GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 3 0 96 39
2 Újpest Bulldogs 2 1 82 32
3 Fehérvár Enthroners 1 2 44 91
4 Győr Sharks 0 3 0 60

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo