Maradtak a Divízió II-ben és megvédenék címüket a Renegátok

2018-ban csalódást keltően szerepelt a Divízió I-ben a Renegades, így kiestek onnan. Tavaly viszont újjáéledtek és megnyerték a harmadosztályt. Ráadásul úgy, hogy az alapszakaszban két olyan vereséget szenvedtek a borsodiak, ami után visszacsúsztak az első helyről a harmadikra. Viszont a playoffban idegenben játszva visszavágtak a Rebels Oldboys-nak és végül a fináléban a Tatabánya Mustangs-nak. Így arannyal abszolválták a 2019-es bajnoki évet.

„Jól éreztük magunkat, különösen így, hogy bajnokként zárhattuk a szezont” – emlékezett vissza Huszár Gábor klubelnök. – „Jó mérkőzéseket játszottunk. Kifejezetten élveztük a játékot, de sokszor a saját dolgunkat nehezítettük meg, ezért közel sem vagyunk elégedettek. Így azt gondoltuk építkeznünk kell, valamint van még mit csiszolnunk a csapaton ahhoz, hogy ne pofozógépkent térjünk vissza a Divízió I-be.”

10443058_766067433437053_2849163216750825627_o

Tavaly a Renegades támadósora gyakorlatilag tarthatatlan volt. Az évekig problémásnak tűnt irányító kérdés megoldódott. Ráadásul egy új csiszolatlan gyémántra bukkantak futó poszton a borsodiak Hegyesi Péter személyében, aki termelte a pontokat és hamar az együttes egyik vezéregyéniségévé vált. A defense azonban sokszor nem volt a helyzet magaslatán és néha ez okozta a Renegátok vesztét. Ezen kellett dolgoznia a Miskolc-Szirmabesenyőnek.

„Mint minden éven, idén is hagyták abba a régiek közül, de tértek vissza is és érkeztek új emberek. Hogy erősebbek lettünk -e? Ezt jelenleg nehéz megmondani. Viszont egyértelmű célunk idén, hogy megvédjük a címünket” – emelte ki Huszár Gábor.

Renegades_Rebels_20190615170926_ETI_8411

A TD Store Divízió II. idei kiírásában a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades vívja a nyitómeccset a Jászberény Wolverines-zel. A miskolci együttes hazai pályán megvív még a VSD Rangers-zel és a Budapest Eagles-zel. Emellett két idegenbeli túra is vár a borsodi alakulatra az Eger Heroes 2 és a CFS Guardians otthonában.

„Annak örülök, hogy szét lett bontva keleti, nyugati csoportra a bajnokság” – emelte ki a klubelnök. – „Így nem kell keresztbe-kasba utaznunk az országban. Mindenképpen pozitív az is, hogy két hazai mérkőzéssel kezdünk, ráadásul elsőként olyan ellenfelet fogadunk, akit tavaly sikerült ’könnyedén’ legyőznünk, így talán a kezdeti hibák nem fognak akkora jelentőséggel bírni. Összességében elégedett vagyok a sorsolással.”

Renegades_Rebels_20190615163534_DSC_7327

A Renegades tehát a Rozsomákok ellen, hazai pályán kezdi meg címvédő hadjáratát március 14-én.

Fotók: Gável-Tóth Kriszta, Váradi-Király Fotó

A Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 14. (szombat): Jászberény Wolverines (hazai)
Április 11. (szombat): VSD Rangers (hazai)
Május 9. (szombat): Eger Heroes 2 (idegenbeli)
Május 24. (vasárnap): Budapest Eagles (hazai)
Június 20. (szombat): CFS Guardians (idegenbeli)

Alapítás éve: 2011
Hazai pálya: Állomás úti sportpálya (Szirmabesenyő, Állomás út 5.)
Edzői stáb: Farkas Máté, Venczel Tibor, Novák Tamás, Kovács Antal, Horváth Viktor
Távozók: Apjok Zoltán, Zsitnyánszki Zoltán, Szabó Ferenc
Érkezők: Galvács Ádám, Novák Tamás

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum