Megvan az első diósdi siker, beteltek a helyek keleten

A Divízió I-ben elmaradt a Miskolc Steelers-Budapest Wolves 2 összecsapás, így csak a másodosztályban voltak meccsek a hétvégén. Minden egyes mérkőzésen egyébként nagyon fontos pillanatok történtek.

121963319_3769800723054865_8423191084042905204_o

Szombaton a playoff volt a tét az Eger Heroes-Miskolc Renegades összecsapáson. Az első félidőben mindkét csapat védelme jól teljesített, csak egy-egy TD-t engedtek az ellenfélnek. Joó Richárd első negyedbeli elkapott TD-jére Győrki Ferenc futása volt a válasz a második játékrészben. A szünetben mégis a borsodiak vezettek, hiszen Táncos Gábor extrája sikeres volt (6-7). A harmadik negyedben folytatódott a kiélezett küzdelem. Az Eger viszont vezetéssel mehetett a végjátékra, hiszen két touchdownjára csak egy válasz érkezett a renegátoktól. Az utolsó játékrészben bár keményen küzdött a Miskolc, a győzelmet mégis a Heroes húzta be Antal István elkapásának köszönhetően. A 26-13-as hazai siker azt jelentette, hogy a hősök bejutottak a rájátszásba, így keleten már csak a csoportelsőség a kérdőjel.

122139572_351143822844071_8316153578741954065_n

Második szezonjában még nem sikerült pontokat szereznie a Diósd Saintsnek, de talán az NBA Crushers 2 ellen volt a legnagyobb esélye erre idén. Az első negyedbeli 0-0 után már pontokat is láthattak a kilátogatók, ráadásul először hazai touchdownok formájában. A vezetést ugyanis a szentek szerezték meg Szeifert Levente, majd nem sokkal később Kovács Dániel révén. Viszont az előző meccsen jól teljesítőt Tóth Barnabás ismét jelentkezett egy TD-vel (13-6). A kiélezett csata folytatódott a második félidőben. Egy újabb 0-0-s játékrészt követően a döntés végjátékra maradt, ahol Kovács egy második elkapott TD-vel egyre közelebb hozta csapatát a sikerhez. A végén még ugyan Békei Norbert hatpontosával szépítettek a Zúzók, de fordítani már nem tudtak, így a Diósd Saints behúzta története első győzelmét. A 19-12-es sikerben pedig óriási részt vállalt az irányító Emhő Sebestyén, de a Crushers 2-nél Tóth Barnabás ismét szépen teljesített a vereség ellenére.

122000694_2863712297194430_8843458740694715820_o

Vasárnapra tehát egy találkozó maradt, a VSD Rangers a Pécs Legionerset fogadta. Az első játékrészt követően mindössze egy labdabirtoklásnyi volt az előnye a Duna-parti alakulatnak (14-6): a hazaiaknál Bosits Norbert és Juhász Botond, míg a vendégeknél Zsongor Ákos elkapása hozott pontokat. A második negyedben viszont már gyakorlatilag eldöntötte a találkozót a Dunakeszi, ugyanis négy újabb touchdownt vitt fel az eredményjelzőre. Így már a második félidő futóórával ment le, hiszen érvénybe lépett a mercy rule. Azonban a negyedik negyedben a Rangersé volt az utolsó szó Juhász Botond elkapásával és Szőke Péter extrájával. A Duna-partiak tehát 49-7-es sikerüknek köszönhetően behúzták a nyugati első helyet. Veresége ellenére viszont a Pécsnek még mindig van lehetősége bejutni a playoffba.

Fotók: atiboyphoto, Kutasi Petra, Miller Irén

Eger Heroes – Miskolc Renegades 26-13 (6-0, 0-7, 14-6, 6-0)
Pontszerzők: Antal István, Bleszity Erik, Joó Richárd, Vakarcs Gergő 1-1 TD, Spisák Erik 1 PAT, illetve Bodnár Zoltán, Győrki Ferenc 1-1 TD, Táncos Gábor 1 XP

Diósd Saints – NBA Crushers 2 19-12 (0-0, 13-6, 0-0, 6-6)
Pontszerzők: Kovács Dániel 2 TD, Szeifert Levente 1 TD, Törköly Róbert 1 XP, illetve Békei Norbert, Tóth Barnabás 1-1 TD

VSD Rangers – Pécs Legioners 49-6 (14-6, 28-0, 0-0, 7-0)
Pontszerzők: Aladics Antonello, Juhász Botond 2-2 TD, Balizs Benedek, Bosits Norbert, Erős Márk 1-1 TD, Szőke Péter 7 XP, illetve Zsongor Ákos 1 TD

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum