Megvan az első Troopers siker!

A várva várt első sikere meglett a Boda Troopers-nek, ráadásul nem is akármilyen összecsapáson. Viszont emellett még három találkozót rendeztek a harmadosztályban. Ezeknél nem kellett nagyon izgulnia a győztes félnek.30073406_2261495680534745_707703212540601507_o

Ez igaz volt az egyetlen szombati találkozóra, amit a Tatabánya Mustangs és a Dabas Sparks vívott egymással a Bányászvárosban. A Szikrák már az első negyedben nagy előnyre tettek szert. Ismét a fantasztikus formában játszó Garajszki Ádám vezérletével indult be a pontgyártás: először egy 63 yardos futás, majd egy 5 yardos elkapás ért touchdownt. Ekkor még szépíteni tudtak a hazaiak, Nagy Tamás és Tóth Patrik összjátékából utóbbi módosította az állást, de az extra a rossz snap miatt sikertelen volt. És ezzel még nem ért véget az első játékrész, Kulman Bence 70 yardos elkapott TD-jével állt vissza a két touchdownos különbség. Ezt a fórt végül a vendégek növelték Kószó Ádám 41 yardos elkapásával. 27-6-ra vezetett a Dabas a félidei szünetben.30073457_2261497433867903_2661525804513189446_o

A harmadik játékrészben ott folytatta a Sparks, ahol abbahagyta Kalaj József futása hozott újabb pontokat a Szikrának. Ezután egy érdekes szituáció alakult ki az extránál, hiszen Turcsány Bálintnak rosszul jött a snap, de végül megszelídítette a játékszert és Bíró Krisztiánnak dobott egy két pontot érő labdát. A Mustangs az utolsó negyedben tudott szépíteni Nagy Tamás futásával. Ez állította be a végeredményt, így 35-12-re győzött a Dabas idegenben.

Fotók: Sparks Facebook

Tatabánya Mustangs-Dabas Sparks 12-35 (6-20, 0-7, 0-8, 6-0)
Pontszerzők: Tóth Patrik, Nagy Tamás 1-1 TD, illetve Garajszki Ádám 2 TD, Kulman Bence, Kószó Ádám, Kalaj József 1-1 TD, Bíró Krisztián 1 PAT és 3 XP.

 

A Boda Troopers-nek ez a harmadik szezonja a Divízió II-ben és már tavaly közel álltak ahhoz, hogy megszerezzék első győzelmüket a Katonák. Idén is ez volt a legfőbb cél, hogy megszerezzék a hőn áhított első sikert és ez meg is lett. Ráadásul idegenben!

Pedig a Dunakeszi jól kezdett és Kinisch Péter mezőnygóljával vezetett. A második negyedben nőtt az előny egy rossz long snap okozta safety miatt. A Boda jól reagált, hiszen először Wäntzl Attila egy fumble után megkaparintotta a labdát és TD-t szerzett, majd Bogdán Ottó elkapása hozott további pontokat. Baranyai Péter pedig egy kétpontos elkapást is bemutatott: 14-5-re vezettek a vendégek a szünetben.30723544_578597265860103_4086040853859008512_o

A harmadik negyed kiélezett csatát hozott. A hazaiak oldaláról Nagy Krisztián szépített, majd a vendégeknél Kovács Csaba Gáspár Benjámint találta meg egy remek labdával. Erre is megvolt a Rangers válasza Juhász Krisztián elkapásával. Gáspár egy újabb touchdownt érő megmozdulást bemutatott, így még teljesen nyílt volt az utolsó negyedre fordulva a mérkőzés (19-26), de előnyben volt a Troopers. A Duna-partiak meg is tettek mindent a fordítás érdekében, viszont a Boda tudott egy újabb rossz long snappal safetyt adni a vendéglátóknak. A történelmi első siker tehát összejött a Troopers-nek, 26-21-re verték a Dunakeszi Rangers-t idegenben.

Grafika: Hungarian Football

Dunakeszi Rangers-Boda Troopers 21-26 (3-0, 2-14, 14-12-, 2-0)
Pontszerzők: Nagy Krisztián, Juhász Krisztián 1-1 TD, Kinisch Péter 1 FG, Troopers 2 S, Fenyő András 1 PAT, illetve Gáspár Benjámin 2 TD, Wäntzl Attila, Bogdán Ottó 1-1 TD, Baranyai Péter 1 PAT.

 

A másodosztály fővárosi derbijén a Rebels Oldboys fogadta a Budapest Wolves 2-t. A Farkasok nagyot küzdöttek azért, hogy felvegyék a versenyt a Lázadókkal, de végül nem sikerült győzniük.30714208_2078217892220359_1026579956353728512_o

Az első negyedet a Rebels jól kezdte: először Kis Balázs interceptiónjét jól használták ki a hazaiak, és Lesi Péter sikeresen passzolt Wellner Gábornak. Ezt követően a képlet hasonló volt: Wellnert ismét célba vette Lesi. Erre a Farkasok Nagy László Nobert mezőnygóljával tudtak válaszolni. A második játékrész egyetlen Rebels touchdownját is egy labdaszerzés előzte meg, Gast Kriszitán szedett össze egy fumblet. Ezt követően Zsikla Zoltán elkapása hozott hat pontot a Rebels-nek. A hazaiak oldalán Bálint Gábornak még volt egy interceptionje, ezzel ért véget az első félidő.30707973_2078225445552937_4799064622529249280_o

A harmadik negyedben a kiválóan adogató Lesi Péternek is sikerült egy TD-t futnia, ezzel megkoronázva saját teljesítményét. Azonban több pont már nem esett a találkozón, a Rebels stabil teljesítménye meghozta a második sikert is 27-3-ra verték a Lázadók a Farkasokat.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Rebels Oldboys-Budapest Wolves 2 27-3 (14-3, 7-0, 6-0, 0-0)
Pontszerzők: Wellner Gábor 2 TD, Zsikla Zoltán, Lesi Péter 1-1 TD, Szentirmai Zoltán 3 XP, illetve Nagy László Norbert 1 FG.

 

Egyértelmű esélyese volt az Eger Heroes a Miskolc Steelers 2 elleni párharcnak. Ezt be is bizonyította a meccsen, hiszen gyakorlatilag megsemmisítő vereséget mért a tavalyi HFL ezüstérmes alakulat másodikszámú csapatára.30704811_1793799197307562_375779225736577024_o

A Hősök érvényesítették a papírformát már az első félidőben. Először Vakarcs Gergő futott egy 25 yardos TD-t, majd Bleszity Erik 80 yardos elkapott touchdownja duplázta meg az előnyt. Bíró Tibor irányító a második hatpontos után plusz két egységet hozzárakott az Eger fórjához. Ugyan Bodnár Benedek és Szegedi Kristóf egy TD-sre hozta vissza a csapatot, a hazaiak a második negyedben újfent lehengerlő teljesítményt nyújtottak. Kozma Bálintnak sikerült elérnie egy safetyt, ezt követően pedig Vakarcs futott újabb touchdownt. A védelem a safety után egy interception return TD-t is összehozott Petrény Norbert révén. Eddig nagy meglepetés nem volt, 29-7-re vezetett a vendéglátó.30725629_1793798773974271_2331612469392310272_o

A folytatásban is domináltak a Hősök. Bleszity Erik elkapásával melegítettek be, majd Petrény Norbert egy újabb labdát leszedett a levegőből. Ezután az egri fiatalság vette kezébe a meccset Boján Sándor egy 48, majd egy 85 yardos TD-t futott. Az elsőnél a saját, a másodiknál pedig Vakarcs megiramodásából lett 2-2 pont. A végeredményt pedig Vakarcs Gergő harmadik touchdownja után Spisák Erik kétpontosa állította be. A Heroes 59-7-tel nyerte meg a találkozót és erődemonstrációt tartott ezzel hazai pályán.

Fotók: Fotohozman

Eger Heroes-Miskolc Steelers 59-7 (14-7, 15-0, 14-0, 16-0)
Pontszerzők: Vakarcs Gergő 3 TD, Boján Sándor, Bleszity Erik 2-2 TD, Petrény Norbert 1 TD, Kozma Bálint 1 S, Bíró Tibor, Vakarcs Gergő, Boján Sándor, Spisák Erik 1-1 PAT, Jokkel Erhard 1 XP, valamint Bodnár Benedek 1 TD, Szegedi Kristóf 1 XP.TD Store Divízió II logó

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
1 Budapest Wolves 5 0 152 66
2 Budapest Cowbells 4 1 102 54
3 Fehérvár Enthroners 3 2 117 67
4 Kijev Capitals 2 3 88 111
5 Győr Sharks 1 4 84 161
6 Miskolc Steelers 0 5 96 180

 utolsó frissítés: 2019.06.02.

Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Powerade

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 6 0 190 92
2 Budapest Cowbells 2 3 2 88 85
3 Nyíregyháza Tigers 4 2 134 116
3 Budapest Titans 2 4 109 151
5 DEAC Gladiators 1 4 74 115
NYUGAT
1 Szombathely Crushers 6 0 259 59
2 Dunaújváros Gorillaz 3 3 158 125
3 Dabas Sparks 3 3 71 114
4 Budapest Wolves 2 1 5 71 143
5 Budapest Eagles 0 6 33 188

 utolsó frissítés 2019.06.09.

DIV I eredmények

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

CSAPAT GY V SZP KP
1 Tatabánya Mustangs 6 0 203 61
2 Rebels Oldboys 5 1 192 83
3 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 4 2 221 103
4 VSD Rangers 3 3 101 117
5 CFS Guardians 3 3 127 143
6 Szombathely Crushers 2 3 3 70 110
7 Kaposvár Hornets 2 4 93 107
8 Jászberény Wolverines 1 5 16 155
9 Diósd Saints 0 6 6 150

utolsó frissítés 2019.06.17.

DIV II eredmények

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
KELET
1 Gladiators 4 0 114 36
2 Budapest Cowbells 3 1 116 46
3 Nyíregyháza Tigers 2 2 60 63
4 Miskolc Steelers 1 3 56 91
5 TD Store Eagles 0 4 30 140
NYUGAT
1 Budapest Wolves 4 0 115 23
2 Young Guns United 3 1 77 26
3 Enthroners 2 2 91 62
4 Tatabánya Mustangs 1 3 57 122
5 Győr Sharks 0 4 48 154

utolsó frissítés: 2018.11.04.

Eredmények

Serdülő U17

Csapat GY V-D SZP KP
1 Enthroners 2 0 92 44
2 Győr Sharks 1 1 85 62
3 TD Store Eagles 1 1 32 47
4 Újpest Bulldogs 0 1 6 42
5 Eger Heroes 0 1 0 20

utolsó frissítés: 2018.10.01.

Eredmények

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport bowlfuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo