Mind a tíz csapat pályára lép

Soha nem látott meccsdömpingre számíthatunk a hétvégén a másodosztályban. Tízből tíz csapat ugyanis pályára lép majd. Szombaton lesz három találkozó, amelyből talán kiemelkedik egy fővárosi párharc Dunakeszin az Eagles és a Titans között.

54375837_984747995247478_1929626203619065856_o

A Sasok ugyan vereséggel kezdték a szezont a Nyíregyháza Tigers otthonában, de egyáltalán nem megszeppenten. A sok átalakuláson keresztülment Eagles helyenként szép játékkal tudott előrukkolni a találkozón, amelyen Osvald Ádám sokszor adott jó passzt elkapóinak. Nem mellesleg a védelem is időnként nehéz helyzetbe hozta a Tigers-t. A Titans-t viszont egyértelműen doppingolta a Gladiators elleni utolsó percben megszerzett győzelem. A Titánoknál a passzjáték kulcsfontosságú lehet, már ha Reggie Graham jól kapja meg a centertől a labdát, ami sokszor nehézséget okozott a DEAC elleni összecsapáson. Ám kiderült, hogy Horváth Kristóf tight end nemcsak a junior szezonban tud kiemelkedően teljesíteni.

DSC_1392

A címvédő Szombathely Crushers is pályára lép majd szombaton. Bajnoki menetelését ahogyan tavaly is, ezúttal is a Cowbells 2 ellen kezdi. A Zúzók erre a szezonra viszont már importokkal is erősítettek, ami egyértelműen azt mutatja, hogy idén is arany a cél a zöldeknél. A Budapest Cowbells 2 azonban már túl van egy mérkőzésen idén és egy szoros küzdelemben le tudta győzni a Dabas Sparks-ot hazai pályán. Veszeli Gábor vezetőedző minden bizonnyal még sokat dolgozott ezen a héten is a csapattal, hogy a hibákat kijavítsa, mert még nem működött tökéletesen a gépezet múlt héten. Egy erős Crushers ellen ugyanis precíz és kemény játékra lesz szükség.

54268130_2296414747294125_6259309578538713088_o

A harmadik szombati meccsen a DAK Acél Gorillaz a Dabas Sparks-ot fogadja. A Gorillák magabiztos sikerrel kezdték az idényt a Budapest Wolves 2 ellen. Jeszenszki Dávid irányító tavalyi jó formáját hozta, magas és fizikális elkapóival pedig jól megérti magát a pályán. Ezen a meccsen viszont fel lesz adva a lecke a Dabas Sparks-nak, amelynek játékosai a Kolomposok otthonában elszenvedett vereség ellenére nem játszottak alárendelt szerepet. Sőt! A Szikráknak bőven volt esélyük a győzelemre is. Bíró Krisztián együttese bátor játékkal rukkolt elő Dunakeszin és minden bizonnyal erre lesz szükség a Gorillák ellen is. No meg Garajszki Ádámra, aki sérüléséből remek formában tért vissza.

54730847_2371943812830405_2200425918856429568_o

A vasárnapi nap egyik kiemelkedő összecsapása egyértelműen a DEAC Gladiators-Nyíregyháza Tigers keleti rangadó lesz. A Gladiátorok számára fontos meccs lesz, hiszen a felnőttek hosszú idő után visszatérnek Debrecenbe. Illetve azért is, hogy javítsanak a Budapest Titans elleni sokkoló vereség után. Egyben bízhatnak a cívisvárosiak, mégpedig azokban a juniorokban és újoncokban, akik a Titánok ellen is kiemelkedően teljesítettek. Most viszont különösen nehéz dolguk lesz, mivel a Tigrisek védelme rendkívül gyors és fizikális játékosokból áll, akik a Budapest Eagles ellen megállíthatatlanok voltak. Viszont kérdés, hogy vajon az offense mire lesz képes, ha Tóth Gábor nem épült fel a sérüléséből?

54728286_2296412820627651_8706793917615439872_o

Végül, de nem utolsó sorban a Budapest Wolves 2 ismét pályára lép, mégpedig az Eger Heroes ellen. A Farkasok simán kikaptak a Gorillaz-tól legutóbb, ráadásul Varga Tamást elveszítették, aki az offense egyik kulcsjátékosa. Viszont a lelkes juniorok számára –akik a másodikszámú csapat magját alkotják– ez egy újabb bizonyítási lehetőség, hogy a HFL-ben is később lehetőséget kapjanak. Az Eger Heroes-nál viszont nagy volt a mozgolódás télen. Sok kulcsjátékos távozott, de jöttek újak is, köztük importok. A Divízió II-es bajnoknál több juniort is beépítettek a csapatba. Kérdés, hogy hogyan fognak majd ők muzsikálni egy osztállyal feljebb.

Fotók: Miller Photostudio, Szabó Celesztina, Szolnoki Annamária, Váradi-Király Fotó

Budapest Eagles-Budapest Titans
Időpont: március 30. (szombat), 16.00
Helyszín: Magyarság Sporttelep (Dunakeszi, Fő út 145.)
Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

Szombathely Crushers-Budapest Cowbells 2
Időpont: március 30 (szombat), 15.00
Helyszín: SzSE-pálya (Szombathely, Markusovszky utca 6.)

DAK Acél Gorillaz-Dabas Sparks
Időpont: március 30. (szombat), 15.00
Helyszín: Sport utcai műfüves pálya (Dunaújváros, sport utca)
Belépő: ingyenes

DEAC Gladiators-Nyíregyháza Tigers
Időpont: március 31. (vasárnap), 15.00
Helyszín: DASE-pálya (Debrecen, Böszörményi út 138.)
Belépő: ingyenes

Budapest Wolves 2-Eger Heroes
Időpont: március 31. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Nagytétényi pálya (Budapest, Angeli út 64.)
Belépő: Felnőtt: 1000 Ft, Gyerek/Nyugdíjas: 500 Ft

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum