Nagy tűzijátékkal tért vissza a magyar amerikaifutball-élet

Tavasszal nem indulhatott el a szezon a koronavírus-járvány magyarországi kitörése miatt. Ősszel viszont zöld utat kapott az Absolute Live Divízió I. Azonnal egy rangadóval, a Győr Sharks-Szombathely Crushers összecsapással indult az idény. Két olyan csapat találkozott, amely már nagyon jó ismerte egymást.

118960452_3714322435296491_2075078085544478087_o

Az első félidőben a zúzók nagyon jó játékot mutatva nem kevés fejtörést okoztak a hazaiaknak. Baranyai Bence irányításával a vendégek passzjátékát nehezen tudták féken tartani a cápák. A Szombathely adogatója Bökfi Kornélnak egy, míg Trevin Howardnak 2 touchdonwpasszt is kiosztott. Emellett Baranyai Péternek még egy futott TD is összejött. A Győr viszont tűzközelben maradt, hiszen az új irányító Maxym Cserepivszkij kétszer is megtalálta Benedek Lászlót. A zúzóknak mindössze két hibájuk volt: Orsós Attila két extrát is kihagyott, ami később megbosszulta önmagát (14-26).

118975771_3420845571306274_8158498040680784733_o

A második játékrészben jött is a fordulat. A pontnélküli harmadik negyed után a Sharks először szépített Ráthonyi Kende elképesztő futásával, majd a Benedek-Cserepivszkij kettős ismét összehozott egy hatpontost, amivel már meg tudták nyerni a találkozót a cápák. A Sharks védelme a második félidőre pedig szépen feljavult, aminek köszönhetően nem született újabb szombathelyi touchdown. 28-26-os győri győzelem született a nyugati rangadón, amelyen mindkét oldalon parádés irányító-elkapó összjátékot láthatott a közönség.

 Fotók: Becs László, DigitalSport

Győr Sharks – Szombathely Crushers 28-26 (7-13, 7-13, 0-0, 14-0)
Pontszerzők: Benedek László 3 TD, Ráthonyi Kende 1 TD, Benedek László 4 XP, illetve Trevin Howard 2 TD, Baranyai Péter, Bökfi Kornél 1-1 TD, Orsós Attila 2 XP

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

2021-RE HALASZTVA

CSAPAT GY V SZP KP

 utolsó frissítés: 2020.06.20.


Maker's Mark HFL eredmények

thumbnail_gomb_archiv

Absolute Live

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Budapest Wolves 2 0 42 14
2 DEAC Gladiators 1 1 63 36
3 Miskolc Steelers 0 2 22 56
0 NYUGAT
1 Győr Sharks 2 0 64 48
2 NBA Crushers 1 1 46 28
3 DAK Acél Gorillaz 0 2 14 69

 utolsó frissítés 2020.10.19.


thumbnail_gomb_archiv

Divízió II.

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
1 Eger Heroes 3 0 88 47
2 CFS Guardians 3 0 51 19
3 Rebels Oldboys 1 2 67 63
4 Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 1 2 39 36
5 Jászberény Wolverines 0 4 0 80
NYUGAT
1 VSD Rangers 4 0 124 31
2 Tatabánya Mustangs 2 1 50 38
3 Pécs Legioners 1 1 17 41
4 Diósd Saints 1 2 19 58
5 NBA Crushers 0 3 28 105

utolsó frissítés 2020.10.19.

54279097_1239213966238506_4510208899139239936_n

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Junior U19 GY V SZP KP
1 GFA Cowbells 3 0 102 50
2 Győr Sharks 1 1 64 47
3 Budapest Wolves 1 1 45 47
4 Fehérvár Enthroners 0 2 9 76

utolsó frissítés: 2020.10.19.

EREDMÉNYEK

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
1 GFA Bulldogs 1 0 27 18
2 Fehérvár Enthroners 1 0 32 30
3 Győr Sharks 0 1 30 32
4 Budapest Wolves 0 1 18 27

utolsó frissítés: 2020.09.23.

EREDMÉNYEK

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP
1 Győr Sharks 3 0 111 6
2 GFA Rangers 2 1 44 35
3 Fehérvár Enthroners 1 1 14 35
4 Budapest Wolves 0 2 0 22
5 DS Cubs 0 2 6 71

Utolsó frissítés: 2020.10.12

EREDMÉNYEK

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo