Pünkösdi királyság HFL-rangadókkal

…de még milyen három összecsapással, hiszen egytől-egyig izgalmas párharcot hozhatnak.

Kezdjük a legnagyobb rangadóval, amely a Budapest Cowbells-Bratislava Monarchs találkozó lesz. Két százszázalékos együttes közül valamelyiknek véget ér a jó sorozata vasárnap. Ezzel az összecsapással minden bizonnyal eldől, hogy ki kerül lépéselőnybe a másikkal szemben az alapszakasz első helyéért folytatott küzdelemben. A címvédő Cowbells legutóbb egy gyengébb összecsapást hozott le, hiszen egy hibákkal teletűzdelt találkozón „mindössze” 37-0-ra verte az Újpest Bulldogs-ot. Ennek ellenére Karim Trabelsi együttese már begyűjtött egy nagy skalpot, mivel a tavalyi ezüstérmes Budapest Wolves-ot meg tudta verni (28-24) idegenben. A pozsonyiak legyőzése nagy fegyvertény lenne a Cowbells-nek.
image.phpHogy mi a közös Karim Trabelsi tanítványai és Christoph Dreyer fiai között? Az hogy a pozsonyiak sem engedtek pontot a Kutyák ellen (59-0), illetve már meg tudták verni a Farkasokat (30-23) is. A Bratislava Monarchs minden téren kiválóan teljesít idén, de a kémia Ferni Garza (QB) és Paul de Pass (WR) között működik a legjobban, hiszen a Wolves ellen előbbi négy TD-passzt osztott ki, utóbbi pedig ezeket hatpontosokra váltotta. Nagy kihívás elé néz most a tavalyi év legjobb defense-e, de aki emlékszik a Cowbells tavalyi CEI Interligás meccseire, akkor az fel tudja eleveníteni, hogy a pestiek oda-vissza verték a pozsonyiakat.

Kovács Sándor, Sport TV szakértője ezúttal az eredmények megtippelésében segített nekünk, ezen az összecsapáson 10 pontos Monarchs-győzelmet saccolt.

Budapest Cowbells-Bratislava Monarchs
Időpont: május 24. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Budapest, Elektromos Pálya (Népfürdő utca 18-20.)
Belépő: 1000 Ft (15 éves kor alatt ingyenes)

 

Felsőzsolcán az első idei győzelméért játszó Miskolc Steelers fogadja a Nyíregyháza Tigers-t. Mindkét oldalon erős légiósok vannak és egy-egy olyan játékos, aki minden összecsapáson minimum egy touchdown-t szerzett. Az Acélosok ugyan nem nyertek még mérkőzést ebben a szezonban, de Troy Rice szokásához méltón, kiváló formában van. Ráadásul ő 2015-ben meccsenként legalább 2 szerzett hatpontost átlagol. A Tigers védelmének nehéz lesz féken tartani őt, de mint ismert, tavaly tavasszal még a Nyíregyházát erősítette, így a defense talán már kidolgozta az ellenszerét.
thumbs.tele.netA másik oldalon Jamar Dials futóként termeli a pontokat a szabolcsiaknak. Azonban a Tigers már két összecsapását megnyert idén, igaz, mindkettőt hazai pályán. A Nyíregyházának ez lesz az utolsó mérkőzése idegenben, és amennyiben szeretne a rájátszásba jutni, úgy meg kell törnie az idegenbeli átkot is. Kovács Sándor szerint ez meg is fog történni, hiszen 7 pontos vendégsikert tippelt, ám ebbe a miskolci ex-Tigrisek is beleszólhatnak, mint Vasyl Jordan (QB), Hanász Róbert (WR) vagy Szabó Krisztián (WR).

Miskolc Steelers-Nyíregyháza Tigers
Időpont: május 24. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Felsőzsolca, Városi Sportközpont (Bolyai János utca)
Belépő: 1000 Ft; Diák: 500 Ft

 

Pünkösdhétfőre marad még egy párharc, mégpedig a Győr Sharks-Budapest Wolves mérkőzés. A Cápák meccsről meccsre nagy fejlődést mutattak, sőt legutóbb, a Miskolc Steelers ellen meg is szerezték első idei győzelmüket (41-20). A Győr javuló formája mellett a Cory Wensley-Rácz Balázs tandem eddig állandó veszélyt jelentett a védelmekre és lehet, hogy a most sérülésekkel bajlódó Farkasoknak is meggyűlik a baja ezzel a párossal. Ám a legutóbbi meccseken a győriek futójátéka is el kezdte szép számban termelni a pontokat, így a fővárosiak nem vehetik félvállról ezt a megmérettetést.
11251053_793837457365347_8910761430993699358_nA Wolves viszont visszatérne a siker útjára, miután elvesztette a Cowbells és a Monarchs elleni rangadót is. Kovács István tanítványainak mindkét összecsapáson a kezükben volt a győzelem a végén, ám nem sikerült diadallal elhagyniuk a pályát. A papírforma alapján a Sharks-ot meg kellene verniük a Farkasoknak, de Grátz Vilmos vezetőedző is minden bizonnyal előhúz majd pár trükköt a tarsolyából. Kovács Sándor nem tette meg tétjét, de egy 17 pontos fővárosi sikert jósol.

Fotók: Becs László, Janics Attila, Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

Győr Sharks-Budapest Wolves
Időpont: május 25. (hétfő), 15.00
Helyszín: Győr, Elektromos Pálya (Kiskúti út)
Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum