Tatabánya Mustangs: Idén tizenegyen küzdünk a bajnoki címért, ez remélhetőleg izgalmas összecsapásokat hoz majd.  

A fiatalokat és a tapasztalt játékosokat kiválóan egyesítő gárda, amely a körülményekhez képest a lehető legtöbbet hozza ki lehetőségeiből, az utóbbi években rendre a Divízió II bajnokesélyesei között szerepelt, ezen pedig a 2021-es szezonban sem szeretnének változtatni. Habár a mostani holtszezont ők is jelentősen megszenvedték a koronavírus miatt, az online edzések mellett néha a pályára is lejutnak, ahol a kiváló edzői stábnak rendesen megdolgoztatta őket. A Mustangs a Nyugati csoportban harcol majd a rájátszásért, ahol a Wolves II, Legioners és az Enthroners II, Kaposvár szerepelnek majd a Tatabánya ellenfelei között. A nehézségekről, a felkészülésről és az idei elvárásokról a csapat vezetőedzőjét, Zahovay Ádámot kérdeztük.2019.02.17. MAFSZ U20 válogatott edzőtábor

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést? Hogy értékelitek a tavalyi szezont?

Zahovay Ádám: Nagy lelkesedéssel készülünk a szezonra, azonban a körülmények még mindig nehezítik a dolgunkat. Heti egyszer tudjuk a pályán is megnézni, hogy az online edzéseken tanultakkal mit tudunk kezdeni, illetve az sem kedvez a körülményeinknek, hogy az elmúlt évben sajnos toborozni egyáltalán nem tudtunk. Ettől függetlenül a lelkesedés töretlen, a cél pedig továbbra is az aranyérem.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Zahovay Ádám: Csak azt tudom mondani, hogy a holtszezont egyértelműen meghatározta a rendelkezésre álló pálya hiánya, mert a heti egyetlen közös edzéssel nehéz felkészülni a bajnokságra. Új játékosokat pedig idén nem nagyon tudunk beépíteni, miután a 2020-as évben a már szokásosnak mondható toborzási tevékenységet nem tudtuk folytatni. A srácok rendületlenül edzenek, és az online edzéseinken is jó a részvételi arány, de nagyon érezzük, hogy nem ez az a felkészülési szint, amit megszoktunk.

MAFSZ: Milyen változások történtek a keretben a vírushelyzet miatt?

Zahovay Ádám: Keretünk az elmúlt években is egy stabil, fiatal magból állt, ez továbbra sem változott. Természetesen volt lemorzsolódás, a koronavírus miatt magasabb is, mint az átlagos években. Ugyanakkor kulcspozíciókban szerencsére nem történt nagy változás.

MAFSZ: Mennyire erős a Divízió II.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Zahovay Ádám: A Divízió II-ben mindig jöhet egy-egy fekete ló, akire nem számít az ember. Idén tizenegyen küzdünk a bajnoki címért, ez remélhetőleg izgalmas összecsapásokat hoz majd. A csoportunkban senkit nem szabad lenézni, keleten pedig a Rebels kiválásával együtt is nagyon nagy harc lehet a két rájátszáshelyért. Ráadásul még mindig egy nagyon kiszámíthatatlan szezonra készülünk, ahol bármikor előfordulhat, hogy valakiről a meccs előtt derül ki, hogy nem lesz elérhető a pályán. Izgalmakban szerintem nem lesz hiány.141874278_10159401195917745_8509296151244964794_o

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Zahovay Ádám: Az, hogy öt alapszakasz meccs után maximum két rájátszásmeccset is játszhat majd két szerencsés csapat, mindenképpen dicséretes. A legalacsonyabb osztályban ez a meccsszám már-már luxus, mi pedig azon leszünk, hogy maximalizáljuk a meccsszámunkat.

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában?

Zahovay Ádám: A cél karanténban és azon kívül sem lehet más, mint megnyerni az összes hat másodpercet, ami előttünk van és egy csapatként megmutatni, hogy nem csak az ezüstéremre vagyunk elegendőek.

A Tatabánya Mustangs 2021-es alapszakasz mérkőzései a Redda-Futár Divízió II-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.04.: Tatabánya Mustangs – Diósd Saints

2021.05.16.: Fehérvár Enthroners II – Tatabánya Mustangs

2021.05.29.: Tatabánya Mustangs – Budapest Wolves II

2021.06.13.: Tatabánya Mustangs – Pécs Legioners

2021.06.26.: Kaposvár-Taszár Hornets – Tatabánya Mustangs

 

 

Mustangs

Alapítás: 2007
Edzők:Vezetőedző, támadó koordinátor: Zahovay Ádám, Védő koordinátor: Lizakovszky Gábor, Futó edző: Igaz Péter,  Defensive back edző: Inoka László, Linebacker edző:  Juhász Ádám, Védőfal edző: Kuhár Balázs, Irányító edző: Nagy Tamás, Támadófal edző: Teiszler Ferenc,
Elkapó edző: Tóth Patrik
Hazai pálya: Tatabánya, Olimpikon úti műfüves pálya
Edzések: Vasárnap, 14.00-16.30

redda MAFSZ_Támogató_Rajztábla 1 másolat 4

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum