Továbbra sincs címvédés: bajnok a Cowbells!

Új sportágat fogadhatott az Új Hidegkuti Nándor Stadion. Először adott otthont amerikaifutball mérkőzésnek a létesítményt. Nemcsak a szervezők és a fellépők, de a csapatok is remek hangulatot teremtettek a Stadionban.

Az összecsapás pontszerzéssel kezdődött. A Miskolc hordott vissza. Troy Rice hiányában A.J. Benson kapott nagyobb szerepet, egy 16 és egy 32 yardos elkapással tette le névjegyét a találkozó elején, utóbbi egy yardra hozta csapatát az end zone-tól. Itt Vasyl Yordan útját a visszatérő Lesiv Pavlo törte, és bejutott a labdával a pontszerző területen belülre. Jónás Máté berúgta az extrát. Gyorsan jött a válasz. A Cowbells szintén kihasználta az első driveját. Cseperkáló Péter révén jöttek az előretörések, valamint Váry Tamás is adott néhány pontos passzt. Majd a Kolomposok irányítója Czirók Mártonnak dobott egy 29 yardos TD-passzt. Szentirmai Zoltán is berúgta az egypontost. Egál volt.

A.J. Benson (labdával) elkapásaival sokat segített az elején  Steelers-nek

A.J. Benson (labdával) elkapásaival sokat segített az elején Steelers-nek

A második negyedben a Cowbells védelme megmutatta mennyire keményen készült az összecsapásra. Németh Bencének 2, míg Demeter Ádámnak 1 leütött passza volt. Az újabb pontszerzést viszont nem tudták megakadályozni, Sviatkó Gábor 44 yardról rúgta a két kapufa közé a labdát. Ezután a defensek domináltak, Stadler Dániel és Jevgenyij Rakhimov sackelte 1-1 alkalommal Váryt, illetve Eaton Demetrius Lamar és Szabó Martin is szereztek 1-1 interceptiont. A túloldalon Németh Bence továbbra is kőkeményen védekezett. A félidőben 10-7-re vezettek az Acélosok.

Czirók Márton (15) nem hiába lett a meccs MVP-je

Czirók Márton (15) nem hiába lett a meccs MVP-je

A harmadik negyed jól kezdődött a budapesti gárda számára. Az első támadásukkal meg is fordították az állást. Ehhez az alaphangot Cseperkáló adta meg egy közel 40 yardos futással. Majd Váry ismét Czirókot találta meg egy touchdownt érő átadással. Szentirmai ismét berúgta az extrát. Az előny a Cowbells kezében volt, már csak a nagy nyomással kellett megküzdeniük. A Steelers megpróbált azonnal válaszolni, de a címvédők rengeteget hibáztak és már látszott, hogy Benson is egyre jobban fárad. A gondokat pedig csak tetézte, hogy egy futás közben Eaton Demetrius Lamar elejtette a labdát és Magyar Ádám vetődött rá. További pontok nem estek a harmadik játékrészben, a döntés maradt a negyedik negyedre.

Vasyl Yordan (9) a végéig kitartóan harcolt

Vasyl Yordan (9) a végéig kitartóan harcolt

Sviatkó Gábornak volt még lehetősége egy field goalra, de a rossz snap után nem sikerült még a first downt sem összehoznia a Miskolcnak. A fővárosiak viszont majdnem növelték előnyüket. A végén kilenc yardra voltak az end zone-tól, de a Steelers kivédekezte, sőt, Szentirmai mezőnygól kísérletébe még az acélvárosi védők is beleértek, így maradt a 14-10 a Kolomposoknak. Nagy erőket mozgósított meg a címvédő együttes, hogy az utolsó percekben visszahozza a találkozót, Vasyl Yordannek, Szabó Martinnak és Jónás Máténak is voltak fontos megmozdulásaik. Végül fél perccel a vége előtt, negyedik kísérletre Yordant sackelték és ezzel a Cowbells megszerezte a labdát. A végén Váry letérdelte és ezzel eldőlt, hogy 14-10-es sikerével a Budapest Cowbells lett a 2017-es magyar bajnok.

A döntő legjobb játékosa Czirók Márton volt, aki egy hullámzó szezon után erős teljesítménnyel vetette magát észre a fináléban.

Fotók: Bratincsák Péter

Miskolc Steelers-Budapest Cowbells 10-14 (7-7, 3-0, 0-7, 0-0)
Pontszerzők: Vasyl Yordan 1 TD, Sviatkó Gábor 1 FG, Jónás Máté 2 XP, illetve Czirók Márton 2 TD, Szentirmai Zoltán 2 XP.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Szerintem már két hete elúszott az arany. Sok játékosunk elhitte azt, hogy ez egy könnyű győzelem lesz az előző meccsünk miatt. Minden összecsapást komolyan kell vennünk. Néhány kulcsemberünk ugyan hiányzott, de ez nem lehet kifogás. Felkészültebbeknek kellett volna lennünk. Az offense most nagyon görcsösen játszott. Ezt pedig a defense-ük kihasználta. Jól blitzeltek, nagyobb nyomást helyeztek ránk. Ez pedig megzavarta a támadósorunkat. Most a Cowbells volt a jobb csapat.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Tudtuk, hogy kemény meccs lesz. Van egy jó védelmünk és egy jó támadósorunk, akiknek a formájától is függött ez a találkozó. A legfontosabb az volt, hogy fegyelmezettek legyünk. Ez döntött a végén. Idén a Cowbells megmutatta, mekkora szívvel játszik. Kell a kihívás, hogy jól játszunk. Nekem néha nem jó, mert már hajam is alig van, meg néha kiugrik a szívem a helyéről. De a srácok ezt szeretik. Viszont szeretném, ha a csapat stabilan is tudna produkálni. A döntőben is megmutatták a srácok, hogy ezt meg lehet csinálni.

Czirók Márton, a Budapest Cowbells elkapója, a döntő legjobbja: A második touchdownnál lehetett látni rajtam, hogy az egész éves frusztráció bennem volt, hogy nem ment annyira a játék. Viszont most felszabadultan játszhattam és nem is voltam sérült. Az is jót tett, hogy visszaálltam elkapóba. Az irányítóskodás annyira azért nem ment rosszul, de nem ment velem a szekér. Van még egy ősz is, akkor is megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.ration_media_HFL_white_transp

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum