Újabb csonka forduló egy Sharks-Cowbells meccsel

A HFL alapszakaszának harmadik köre ezen a hétvégén elkezdődik, jövő héten pedig majd folytatódik. Egy összecsapás lesz, arra is érdemes lesz majd figyelni, az eddig nyeretlen Győr Sharks a veretlen Budapest Cowbells-t látja vendégül Nyúlon.

26321205_1f4cc81150ed5af5f9341b7caf44e036_xl

A Cápák eddig mind a két meccsükön hasonlóan játszottak. A gyenge kezdések általában befolyásolták a Sharks játékát, a Fehérvár Enthroners és a Budapest Wolves ellen is simán kikaptak, miután az első negyedben megszórták a győrieket. Ezután ugyan észhez tért a Willingham-legénység, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy legalább szorossá tegyék a mérkőzést. A játék minden terén fejlődniük kell még a Cápáknak ahhoz, hogy a Budapest Cowbells ellen legyen esélyük a győzelemre.

Cowbells-Steelers_20190427154628_e

A Budapest Cowbells kiváló formában van eddig. Nemcsak azért lehet mondani, mert eddig két meccset megnyert a HFL alapszakaszában. A fővárosiak védelme a két évvel ezelőtti bajnokcsapatot idézi. Ráadásul Váry Tamás is sokkal stabilabb teljesítményt nyújt eddig irányítóként, így természetes, hogy a passzjáték is működik. Troy Baker vezetőedzőnek lesz talán a legkülönlegesebb a hétvégi összecsapás, hiszen a tavalyi szezont még a Győr vezetőedzőjeként kezdte, majd az alapszakasz közepén távozott. Lecsapott rá a Cowbells és ősztől már ő a szakvezetője a felnőtt gárdának. Bizonyítási vágy biztosan lesz majd benne.

Fotók: Hidvégi János Gábor, Váradi-Király Fotó

Dustin Hawke Willingham, a Győr Sharks vezetőedzője: A csapatunk fejlődése lassú, de stabil. Legutóbb nem látszott, de a srácok mentségére szóljon, hogy 6-7 eladott labda után nehéz sikert aratni. A Cowbells egy nagyon komplett csapat. Egységes a defense-ük, a passzvédekezésük stabil. Az irányítójuk pedig tehetséges, amit a Steelers ellen is megmutatott, mintha Phillip Rivers-t láttam volna a pályán. A hátán vitte a Cowbells offense-t a Steelers ellen. Szerintem őt nehezebb féken tartani, mint a Wolves irányítóját. Nagyon kemény defense-re lesz szükségünk, és az elkapókra oda kell figyelnünk. A csapatomtól azt várom, hogy négy negyeden keresztül odategye magát. A meccs végére remélem, látható lesz a fejlődés.

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Ez a mérkőzés számomra olyan mintha egy régi barát vagy egy testvér ellen kellene játéktervet készítenem. Ugyan a távozásom óta más lett ez a Sharks, de biztosan érdekes párharc lesz. Minden esetre én ezt úgy veszem, mintha bármely másik csapat ellen kell felkészíteni a srácokat. Szerintem a Sharks bármikor képes nagy playeket végrehajtani bárki ellen, így kemény meccsre számítok. Remélem, hogy még egy lépést teszünk a céljaink felé és a Steelers elleni hibákat kijavítjuk. Ehhez a defense-nek is négy negyeden keresztül kell jól teljesítenie.

Győr Sharks – Budapest Cowbells
Időpont: május 5. (vasárnap), 12.00
Helyszín: Nyúli sportpálya (Nyúl, Jókai utca)
Belépő: 1000 Ft; nyúli lakcímkártyával: 500 Ft; diákigazolvánnyal: ingyenes

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum