Újoncok a rutinosak ellen

A harmadosztály küzdelmei is folytatódnak ezen a hétvégén. Két kiélezett összecsapásra lehet számítani a csapatok erejét és keretét figyelembe véve.

54728667_2172304589459127_7753530586307756032_o

A Diósd Saints beleszaladt a késbe a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades ellen története első Divízió II-es meccsén, ám most talán nagyobb eséllyel pályázhatnak első győzelmükre. Az egyik oka ennek a hazai pálya előnye. A másik, hogy a Jászberény Wolverines sem kezdett túl fényesen, mivel hazai pályán a CFS Guardians lelépte őket. Azonban a Rozsomákok oldalára billentheti a mérleget, hogy a csapat nagy részének komolya rutin van a háta mögött. Néhányan pedig a Divízió I-ben is játszanak.

DSC08866

A CFS Guardians első hazai meccsére készül, ráadásul a csongrádiak győzelem után fogadhatják soron következő ellenfelüket. A Wolverines elleni 36-0 is jelzi azt, hogy talán idén nemcsak a rájátszás lehet az Őrzők célja. Krasznai Balázs irányítóval a fedélzeten még a döntő sem lehetetlen elképzelés. Ezt szeretné elérni a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades is, amely szintén egy eléggé meggyőző 48-0-s sikerrel kezdett. Viszont Lakatos Bence játéka sokat jelentett a borsodiaknak, akik a Guardians otthonában szeretnék megszerezni következő győzelmüket.

Fotók: Sencsik Roland, Szabó Dávid

Diósd Saints-Jászberény Wolverines
Időpont: április 13. (szombat), 15.00
Helyszín: DTC pálya (Diósd, Pacsirta u. 29.)

CFS Guardians-Miskolc-Szirmabesenyő Renegades
Időpont: április 14. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Felső Tisza-parti Stadion Fű2-es pálya (Szeged, Felső Tisza-parti utca 1-3.)
Belépő: ingyenes

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum