Év Utánpótlás bajnokságok játékosa szavazás

Az utánpótlás bajnokságokba nevező csapatok közül mind a három bajnokságban négy csapat adta meg jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra az Év Junior, Serdülő és Gyermek Játékosa!

KORREKT

MAFSZ_MVPSDAFDS_Rajztábla 1 másolat 36 MAFSZ_MVPSDAFDS_Rajztábla 1 másolat 37

  A voksolás során sorrendet kell felállítani a játékosok között. Ez nem könnyű dolog, elvégre a különböző posztokon remekelő játékosok teljesítménye nehezen hasonlítható össze. De mivel nem megy másképp, ezzel a feladattal kell megküzdeni az érintetteknek. Lássuk kik és hogyan szavaznak: 1. Az egyes bajnokságban szereplő csapatok vezetőedzői. Saját játékosára senki sem szavazhat majd. Ennek a szavazásnak a sorrendje számít majd 70 %-ban a végső sorrend kialakításakor.

2. A Szurkolói Junior, Serdülő, Gyermek facebook szavazás. Reméljük sokan vesznek részt a voksoláson. Arra kérjük a lájkolókat buzdítsák erre barátaikat és ismerőseiket is, hogy még többen megismerjék legkiválóbb utánpótlás játékosainkat! A szurkolók a játékosokra leadott facebook lájkjaikkal szavaznak, ennek sorrendje számít majd. A facebook szavazás 30%-ban tesz hozzá a végső sorrendhez mindegyik korosztályban. Szavazni Szövetségünk facebook oldalán december 21-én 12.00-ig tudnak a szurkolók, ezt követően kerül sor a szavazatok összesítésére! A díjakat idén csak virtuálisan (a hatályos jogszabályok miatt) jövőre pedig személyesen adjuk át!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum