Zárul az alapszakasz

Azt már tudjuk, hogy mely négy együttes jutott a legjobb négy közé a juniorok viadalában, de, hogy ki, kivel fog szembenézni, még rejtély. Egészen a hétvégéig, amikor is a négy veretlen gárda közül már csak kettő fog maradni.

BL0_6057

Szombaton a Young Guns United és a Budapest Wolves csap majd össze Dunaújvárosban. Ez a két alakulat megérdemli egyértelműen azt, hogy elődöntőbe jutott. A Young Guns gépezete egyedül a Fehérvár Enthroners ellen döcögött, utána pedig magabiztosan teljesítettek a fiatalok. A Wolves pedig inkább az elején mutatott jó játékot, viszont legutóbb az újonc Tatabánya Mustangs vendégeként megszenvedett a győzelemért. Minden bizonnyal egy ki-ki meccs várható szombaton.

43326408_877920102596935_8234599419182317568_o

Hasonló kaliberű találkozó lehet keleten, ahol rangadót vív egymással a Nyíregyháza Tigers és a Miskolc Steelers a szabolcsi megyeszékhelyen. Igaz, ennek a párharcnak már csak maximum a jobb helyezés lesz a tétje, ugyanis a rájátszásba egyikük sem juthat. A Tigrisek védelme lehet a kulcs a győzelemhez, de a Gladiators ellen már a támadósor is villogott. Míg a Steelers egy önbizalom növelő győzelmen van túl a TD Store Eagles ellen.

44273444_2135366959821426_3238652473602211840_o

Vasárnap sem maradunk csemege nélkül. A Budapest Cowbells látja vendégül a Gladiators-t. E két csapat mindig egy parázs, fordulatos találkozót vívott egymással és ez minden bizonnyal most is meg fog történni. A Kolomposok támadósora és védelme idén eddig szinte hibátlanul dolgozik. A Gladiators offense-re is ugyanez elmondható, míg a védelem igazi arcát a Nyíregyháza elleni mérkőzésen mutatta meg, amikor a legfontosabb pillanatokban tudott nagyokat menteni.

BL0_6277

És még maradt egy tétnélküli találkozó, amely szintén egy kiváló párharcot hozhat a First Fielden. A Fehérvár Enthroners simán kikapott a Budapest Wolves ellen legutóbb, de nem számít gyenge csapatnak, hiszen korábban már megnehezítette a Young Guns dolgát. Viszont a Tatabánya Mustangs meccsről meccsre egyre jobban teljesített. A bányászvárosiak először megverték a Győr Sharks-ot, majd közel álltak ahhoz, hogy a címvédő Farkasokat is legyűrjék. A Koronázóknak is vigyázniuk kell.

Fotók: Becs László, Szabó Celesztina, Szolnoki Annamária

Young Guns United-Budapest Wolves
Időpont: november 3. (szombat), 13.00
Helyszín: Sport utcai pálya (Dunaújváros, Sport utca 2.)

Nyíregyháza Tigers-Miskolc Steelers
Időpont: november 3. (szombat), 13.00
Helyszín: NyVSC pálya (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 4.)

Fehérvár Enthroners-Tatabánya Mustangs
Időpont: november 4. (vasárnap), 14.00
Helyszín: First Field (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)

Budapest Cowbells-Gladiators
Időpont: november 4. (vasárnap), 16.00
Helyszín: Pénzügyőr pálya (Budapest, Kőér utca 1.)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum