Borulni fognak idén az erőviszonyok

Még nincs konkrét menetrend, de már megvan a Divízió I. és a Divízió II. sorsolása, ami kiélezett párharcokat ígér ősszel. Viszont sok változás történt, a két osztály mezőnye teljesen átalakult. Mint ismert, a Hungarian Football League (HFL) idén elmarad, hiszen a két budapesti gárda, a Cowbells és a Wolves is úgy döntött, hogy nem vállalja a részvételt a legmagasabb osztályban, ami alaposan felforgatta a többi divíziót és a többi csapat terveit. Így a Győr Sharks, valamint a Miskolc Steelers is elhatározta, hogy az őszre élvonallá avanzsált másodosztályban indul. A Fehérvár Enthroners viszont nem vesz részt az alsóbb liga küzdelmeiben, néhány játékosa a DAK Acél Gorillaznál lép majd pályára. A tavalyi mezőnyből maradt még a címvédő NBA Crushers, a Nyíregyháza Tigers, valamint a DEAC Gladiators. A másodosztályban viszont minimális változás történt. Az Eger Heroes úgy döntött, hogy a Divízió II-ben indul, így nem lesz másodikszámú alakulata. A Kaposvár Hornets végül nem adott be nevezést, míg a Budapest Eagles az utolsó pillanatban visszalépett a másodosztály küzdelmeitől.

Horváth Péter, a Szövetség operatív vezetője szerint erre a kivételes őszi idényre teljesen átrajzolódtak az erőviszonyok azzal, hogy nem lesz HFL. Beszélt többek között még az idei lebonyolításról is és koronavírus-járvány esetleges második hullámáról is.

Fotók: Atiboyphoto, Szabó Péter, Szolnoki Annamária, Vágvölgyi Bálint, Zsila Sándor

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Mennyivel volt nehezebb összeállítani az őszi bajnokság lebonyolítását, mint az eredeti tavasziét?
Horváth Péter: Sokkal nehezebb. Ugye tavasszal márciustól júliusig zajlik a bajnokság, most augusztus közepétől november végéig, így kevesebb időnk van ezek mellett pedig még a junior bajnokságoknak is hagynunk kell időt és helyet. Ezért kevesebb alapszakaszi meccseket tudtunk bezsúfolni. Divízió I-ben nyolc, míg Divízió II-ben tíz csapat van. Mind a két osztályban négy mérkőzéses alapszakasz került kialakításra. Sikerült optimalizálni a megteendő kilométereket, és így nem lesz gond ebből.

44221420_2352265991480729_5882616422416252928_o

MAFSZ: Hogyan alakulnak át így az erőviszonyok?
HP: Most nem tudnék erősorrendet felállítani. Így, hogy a HFL-játékosok egy része tud Divízió 1-ben és II-ben is indulni mindkét osztály fel fog borulni. Az idei egy kivételes szezon lesz, nem lehet megsaccolni az alakulást.

MAFSZ: A HFL idén ugye elmarad, több csapat pedig a Divízió I-ben indul. Van olyan gárda, amely HFL-játékosokkal erősödik. Mennyire igazságos ez azokkal a csapatokkal szemben, akik máshogy tervezték az idényt?
HP: Nyilván az lett volna az ideális, hogy aki HFL-kerettel rendelkezik a kiemelt osztályban indulhasson. Mint Szövetség nem tudjuk meghatározni azt, hogy ha egy játékosnak nincs csapata, akkor ne játszhasson a Divízió I-ben, illetve II-ben csak azért, mert ő idáig a HFL-ben játszott. Elvenni a játékjogát egy játékosnak, azért mert alacsonyabb osztályban focizik nem lehet. Szerintem minden Divízió I-es és II-es csapat fog HFL-es megkeresést kapni.

60777674_2539884429379840_980862151201652736_o

MAFSZ: Végeztek egy felmérést is a csapatok körében. Ez mit tartalmazott?
HP: Nagy nehézséget okozott számunkra, hogy nem tudtunk találkozni a csapatok képviselőivel, mivel tiltotta a törvény, és védeni kellett az embereknek épségét. Szerettünk volna alapból három bajnokságot elindítani. A felmérésnek az is a része volt, hogy egyes HFL klubok visszalépését követően a másodosztályú gárdák közül van-e valaki, aki fel szeretne lépni. De nem jelentkeztek. Így mondhatni, egy kényszermegoldás szülte a bajnokságot. Ezért is egy speciális év az idei.

MAFSZ: Érvényben lesz ősszel a feljutási lehetőség?
HP: Idén nincs kiesés és feljutás. A HFL meghívásos rendszer. Ha olyan csapat nyeri meg a Divízió I-et, aki ezt még nem tette meg, de lát benne az elnökség potenciált, akkor az adott együttest meghívhatják az elitliga 2021-es szezonjába.

crushers_heroes-8827

MAFSZ: Sok hír szól arról, hogy ősszel jön a koronavírus második hulláma. Számítanak-e erre, illetve mennyiben befolyásolná ez a szervezést?
HP: Sokat beszélgettünk erről az elnökséggel. Egyelőre kétes információink vannak arról, hogy lesz-e második hullám vagy sem, hiszen nincs konkrét tanulmány, erről. Ezzel nem tudunk kalkulálni. Ezért próbáltunk olyan versenynaptárat kialakítani, amiben hamarabb véget ér az alapszakasznak. Ez ugye november első hétvégéje. A november 28-29-i hétvégén lennének majd a döntők. A finálék és az elődöntők között lenne három hét. Ha esetleg lenne egy második hullám, akkor viszont le tudjuk rövidíteni így a rájátszást. Viszont remélem, hogy nem lesz ilyen és nem avatkozik bele vírus a rendszerbe.

DSC_0919

MAFSZ: És az utánpótlás bajnokságok lebonyolításáról mit lehet tudni?
HP: A csapatoknál az utánpótlás bajnokságokkal kapcsolatban is kikértük csapataink véleményét, a tárgyalások a napokban is zajlanak. U19-ben nagypályás, négymeccses alapszakasz lesz. Az ennél fiatalabb korosztályoknál pedig kupanapos lebonyolítást tervezünk. Két-három kupanapot tervezünk. A Szövetség próbál segíteni azzal, hogy mentők költségére 70 ezer forintos támogatást ad a szervezőknek, amit a kupanapok részvételi díjából kíván finanszírozni.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum