Elvennék a Koronázók veretlenségét a Cápák

Szombaton indul a HFL alapszakaszának második köre, amely egy igazi csemegét hoz számunkra. A folyamatosan fejlődő Győr Sharks az eddig stabilan teljesítő Fehérvár Enthronersszel mérkőzik meg Székesfehérvárott.

A Cápák az elmúlt két meccsük alapján bebizonyították, hogy akár még a döntőre is érdemesek. A Budapest Wolves elleni fordítás, valamint a Cowbells elleni magabiztos siker után folytatnák is jó szériájukat Boda Gábor tanítványai. A szakvezető szerint az elmúlt időszakban mutatott produktum több dolognak is köszönhető.

„Én úgy érzem, hogy az offense szempontjából a bajnokság egyik legerősebb egységét alkotjuk” – jelentette ki a Sharks vezetőedzője. – „Jók a playhívásaink, az irányítónk egy kiváló képességű játékos. Ezek a kirakósdarabok összeálltak. De nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy nagyon sok fiatal tehetség is jól teljesít, így nekik köszönhetően is tartunk most itt.”

 193130776_4179118768812280_7728378241034628450_n

A Győrnél viszont gondot okozhat az egyre jobban fogyó létszám. Ezt korábban éppen az Enthroners tudta kihasználni még a szezon elején, amikor Boda Gábornak szintén számolnia kellett néhány hiányzóval. Azonban a Farkasok elleni siker is azt bizonyította, hogy sérültek ide vagy oda még így is számolni kell a Cápákkal.

„Valóban a keretünk egy kicsit megcsappant a sérültek és távolmaradók miatt. Máximónak sajnos haza kellett utaznia. Én viszont úgy érzem, hogy nem ezen a találkozón dől majd el a mi sorsunk. Ennek ellenére mindent megteszünk a győzelemért, mert szeretnénk egyértelműen döntőt játszani idén” – mondta a szakvezető.

Az ellenfél vezetőedzője viszont elismerően beszélt szombati ellenfelükről.

„Az első meccsünkhöz képest rengeteget lépett előre a Sharks” – emelte ki Jaime Hill. – „Az irányítójuk rendkívül tehetséges, de magában az együttesben rengeteg potenciál rejlik. Sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint korábban, de a mi stadionunkban egyértelműen a győzelemért fogunk pályára lépni.”

196190866_4198393630218127_6809029952075726716_n

Ezesetben a Koronázók már biztosan döntőbe jutnak, így harmadik HFL-szezonjukban már a második alkalommal harcolhatnának az aranyéremért. Azonban Jaime Hill szerint ez nem szabad, hogy a fejekben járjon, mert még nem jutottak el a Hungarian Bowlig.

„Nem fontos jelenleg, hogy mi a tét és, hogy kivel kell megküzdenünk érte. Az én filozófiám, hogy a srácokat ne érdekelje, ki van a túloldalon. A legfontosabb, hogy a feladatunkat jól végrehajtsuk, és akkor nem lesz gond. Ráadásul a szurkolóink előtt játszatunk ismét, ami extra erőt ad majd a srácoknak” – hangsúlyozta az amerikai szakvezető.

A Győr Sharks – Fehérvár Enthroners találkozó június 12-én, szombaton lesz 15 órától a székesfehérvári First fielden. Az összecsapást a HFL TV-n élőben követhetik majd.

Fotók: Tenk László
Írta: Makranczi László

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum