Gálázva jutott az A-csoportba Magyarország

Nagy téttel bíró találkozó várt a két évet kihagyó magyar nemzeti csapatra. Grátz Vilmos együttese ugyanis Izraelt fogadta a First Fielden, ahol egy esetleges győzelemmel biztosan megnyerte volna a B csoportos Európa-bajnokságot.

241880317_4487912514599569_8112278649742910234_n

Az első negyedben már érezhető volt, hogy Magyarország kezébe vette az irányítást a mérkőzésen. A védelem jól kezdett, hiszen a vendégek futójának, Ofek Essenfeld kezéből Golita Zoltán ütötte ki a labdát, amelyet Bánfi Mihály szedett össze. Ezt kihasználva egy szép támadást vezetve gyorsan az ellenfél térfeléig jutott a válogatott, és Storcz András mezőnygóljával megszerezte a vezetést (3-0). A folytatásban a védelem továbbra is remekelt és hamar visszaszerezte a támadás jogát. A Bencsics Márk vezette offense egyre jobban lopta a yardokat előre, többek között Mészáros Márton elkapásainak köszönhetően. Az akció végén Danku Dávid közelről megfutotta az első magyar TD-t (10-0).

241823279_4487913991266088_784371816097135284_n

Izrael válasza ezúttal nem maradt el: már az első játékrészben szépen haladtak előre a vendégek Sachar Adi révén, és a második játékrész elején véget érő drive-ot Gideon Reiz váltotta pontokra, és így 10-6-ra módosította az állást. Yahav Siso pedig belőtte az extrát (10-7). A folytatásban a magyar válogatott egyre jobban kezdte bedarálni ellenfelét, mind védő, mind támadó oldalon. Az offense visszaszerezte a tízpontos előnyt Elek Ádám 70 yardos elkapásával, majd ezután Storcz is jegyzett egy újabb field goalt, de Gecser Máté is touchdownra váltott egy Bencsics átadást (27-7). Nem sokkal később Golitának sikerült lelopnia Avrami Farkas egyik átadását a félidő végéhez közeledve. Ezt pedig ismét pontokra váltotta a magyar válogatott Elek újabb elkapásával: 34-7.

241827092_4487917497932404_7604650462355300208_n

A második félidőben sort cserélt Grátz Vilmos és Vasyl Yordan érkezett a pályára. Bár nem kezdett rosszul a Miskolc Steelers irányítója, a harmadik negyedben mégsem tudott TD-passzt kiosztani. Ehelyett a védelem lépett újfent elő, és Zilai János interceptionje után ismét támadhatott Magyarország, amely Storcz harmadik field goaljával már harminc pontosra növelte előnyét (37-7).

241813023_4487919017932252_9015026539156634890_n

Bár egyre inkább eldőlni látszott a mérkőzés sorsa, játékosai továbbra sem adták fel a harcot. Az utolsó játékrészt egy interceptionnel kezdték, Dani Eastman lopta le a levegőből Yordan átadását. Jött viszont a csattanós válasz a hazaiaktól, akik Homoki Gergely révén visszaszerezték a labdát. Újabb pontokat viszont csak az vendégek tudtak feltenni a táblára Ronnie Hayes révén (37-13). A második félidőben kiválóan teljesítő védelem viszont válaszolt: Zilai második alkalommal is interceptiont jegyzett, ám ezt vissza is tudta vinni a pontszerző területre (44-13). A végén ugyan Hayes még szerzett egy TD-t, de a magyar válogatott így is magabiztosan 44-19-re legyőzte Izraelt, így B csoportos Európa-bajnok lett, és jövőre már a kontinens legjobbjaival mérkőzhet meg!

November elején még vár egy Törökország elleni idegenbeli találkozó Magyarországra, melynek tétje a 100%-os teljesítmény megőrzése.

Fotók: Tenk László
Írta: Makranczi László

Magyarország – Izrael 44-19 (10-0, 24-7, 3-0, 7-12)
Pontszerzők: Elek Ádám 2 TD, Danku Dávid, Gecser Máté, Zilai János 1-1 TD, Storcz András 3 FG és 5 XP, illetve Roni Hayes 2 TD, Gideon Reiz 1 TD, Yahav Siso 1 XP

Mérkőzés utáni interjúk:

Grátz Vilmos, a Magyar Amerikai Futball Válogatott szövetségi kapitány

„A mérkőzés eleje nagyon jó volt, de a közepén egy kicsit leültünk. Nagyon remélem, hogy azt még elérjük, hogy végig tudjuk pörgetni az egész mérkőzést. Az izraeli csapattól azt kaptuk, amit vártunk. Gyors srácok, egyedül az a problémájuk, hogy kicsit kevésbé tackle gyárosok. A 45-ös keretből sikerült mindenkinek pályára lépnie, ennek nagyon örülünk. Azon még javítanunk kell, hogy nagyobb legyen az összeszokottságunk, mert nekem is volt problémám, amikor Jordan volt a pályán. Nem jó playeket hívtam neki, nem éreztünk rá annyira egymásra. Törökországban is győzelmet várok a csapattól, mert semmit sem jelent, hogy megnyertük ezt az Európa-bajnokságot, nekünk mennünk kell tovább, és minden mérkőzést megnyerni.”

Bencsics Márk, a Magyar Amerikai Futball Válogatott irányítója

„Nagyon elégedett vagyok a támadóegység teljesítményével és azt gondolom az első pillanattól nagyon jó tempót tudtunk diktálni. Minden drive-ból pontot szereztünk. Nyilván mindig TD-t szeretnék szerezni, de a mezőnygólok is jól jöttek és jól ültek a játékok. A válogatottban pedig nem csak Ádám, hanem a többiek is megvillantották, hogy miért az ország legjobbjai. Nagyon örülök, hogy összeállt ez a végére, mert az elmúlt időszakban voltak azért nehéz pontok, de örülök, hogy ez a meccs ennyire jól sikerült.”

Zilai János, a Magyar Amerikai Futball Válogatott védője

„Igazából nem tudom szavakba önteni az érzést, csak az jutott eszembe, amikor a Wolves ellen sikerült hasonló labdát szereznem, de úgy voltam vele, hogy ez milliószor-milliószor annyit ér, mert ezt a hazáért csinálom, és nem csak a saját csapatomért. A második félidőben nyilván számított, amikor az úgymond második sort is berotáltuk a játékba. Kicsit jobban kijöttek az egyéni hibák. Ez benne van. Még többet fogunk gyakorolni a törökök ellen és még jobb lesz az egész.”

Ronnie Haynes, az izraeli válogatott játékosa

„Egy nagyon fizikális mérkőzés volt, ami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Gratulálok a magyar csapatnak, ami egy nagyon jó gárda. Tehetségesek, nagyok és erősek. A végén azért nálunk volt a momentum, szóval fantasztikus mérkőzés volt, örülünk, hogy itt lehettünk. Nagyon sok edzés, nagyon sok munka van ebben, persze nem úgy végződött, ahogy akartuk. Hónapokig heti három edzéssel készültünk. Így alakult, most már a következő sorozatra koncentrálunk.”

Jay Hoffman, az izraeli válogatott szövetségi kapitánya

„A 2019-es mérkőzések alapján tudtunk készülni, és tudtuk, hogy jó csapat lesz az ellenfelünk. A legnagyobb probléma az volt, hogy két éve nem játszottunk. Persze, sokat edzettünk együtt, de amikor saját magaddal tudsz csak megmérkőzni a felkészülés hat hónapja alatt, akkor rájössz, szükség van az éles mérkőzésekre. Tudtuk, hogy egy veterán mag ellen kell majd harcolnunk, akik régóta együtt játszanak. Semmi olyat nem csináltak, amire nem számítottunk, de kiválóan hajtották végre a feladatukat. Tele voltunk fiatalokkal, a játékosok 18-tól 37 éves korig megtalálhatóak a keretünkben. Voltak, akik most debütáltak nemzetközi mérkőzésen. Tudtuk, hogy nehéz találkozó lesz és szinte tökéletesen kellett volna játszanunk, hogy győzni tudjunk, egy igazán kiváló csapat ellen.”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

Hamarosan

 utolsó frissítés: 2021.09.20

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

Hamarosan

 utolsó frissítés 2021.09.20.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Hamarosan

utolsó frissítés 2021.09.20.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP
   GFA Bulldogs 4 0 140 59
Győr Sharks 3 1 121 57
Fehérvár Enthroners 2 2 64 48
Budapest Wolves 2 2 82 93
Eastern Warriors 1 3 20 90
Cowbells 0 4 0 80

 

utolsó frissítés: 2021.11.15.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat GY V SZP KP
 Fehérvár Enthroners 3  0 105 22
 Budapest Wolves 2  1 60 36
GFA Bulldogs 1  2  34 82
Győr Sharks 0  3  0 60

utolsó frissítés: 2021.11.15.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP
GFA Bulldogs 3 0 117 32
Fehérvár Enthroners 2 1 114 59
Szigetköz Bandits 1 2 34 98
Budapest Wolves 0 3 40 116

Utolsó frissítés: 2021.11.15.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo