Kétszeri ráadás után győztes miskolci visszatérés a Veolia HFL-be

Viharos, esőre álló időjárás várta a csapatokat Miskolcon. A Steelers a múltban az ilyen körülményeket már megszokhatta, amikor a Győr Sharks ellen vívott rangadót hazai pályán. A Veolia HFL-ben idén is ez a forgatókönyv valósult meg.

Az első negyedben még csak a felhők érkeztek meg a Miskolci Egyetem Atlétikai Centrumának pályája fölé. Az acélosok a meccsen sokszor alapozhattak Carson Ouellettere, aki visszahordásaival rendre jó mezőnypozícióba hozta az együttest. Ennek ellenére az első pontokat a vendégek vitték fel az eredményjelzőre. Egy jól felépített akciósorozat végén Benedek László értékesített egy mezőnygól kísérletet (0-3). A válasz nem maradt el, hiszen nem sokkal később Fenyvesi Csaba egy 64 yardos elkapással fordított. Jónás Máté extrája sikeres volt (7-3). A Győr viszont kihasználta ismét a helyenként álmoskásan mozgó miskolci védelem hibáit. Várfalvi Péter elkapásai repítették előre a pályán a Sharkst, majd közelről Issiah Bachelder futott be a labdával az end zoneba (7-9). Ezt követően bár Ouellette visszahordása megint jó mezőnypozícióba hozta a Miskolcot, de Elijah Fera megiramodásánál a kanadai futó kezéből kihúzta a játékszert Csizmazia Tamás, majd össze is szedte azt.

b34552a33ec8404e9cdbc52852e89d75

Ebből pedig a cápák újabb touchdownt szereztek a második negyedben: ezúttal Horváth Tamás elkapása ért pontokat (7-16). A folytatásban a Steelers támadójátéka is akadozott, így nem tudott zárkózni az acélvárosi alakulat, míg a Sharksnál Gurbán Gábor szerzett labdát. Viszont a Győr sem tudott eredményes lenni, így maradt a kilencpontos vendég vezetés a szünetre. Bár nem sokkal a félidő vége előtt egy közel egy órára leállt a játék a villámlás miatt.

A harmadik negyedben már egy sokkal összeszedettebb miskolci védelem lépett pályára, amely rendre megnehezítette a Sharks támadósorának az előrehaladást. A cápák ennek ellenére, így is pontokat tudtak feltenni az eredményjelzőre Benedek field goaljának köszönhetően (7-19).

1da910eb11ce4590b9d92cdcb98d1d1e

A negyedik játékrészben fel volt adva a lecke a Steelers akadozva működő offensének, ugyanis 12 pontról kellett felállnia. A negyed végére Ouellette segítette a legjobban az acélosok haladását. Végül Vasyl Jordan vitte be közelről a labdát a pontszerző területen belülre (14-19). Csaknem négy és fél perccel a vége előtt próbálta eldönteni a mérkőzést a Győr, de a borsodi védelem nem engedte a vendégeket ki a saját red zonejából. Először Schwak Renátónak volt egy leütött passza, majd Jónás Máté interceptionjével visszakerült a labda az acélvárosiak birtokába. A Miskolc pedig ezt kihasználva fordítani tudott Jordan második TD-jével. A magyar válogatott irányító pedig megfutotta a kétpontost is, így a győrieknek egy mezőnygól kellett ahhoz, hogy hosszabbításra mentsék a meccset (22-19). Nem volt egyszerű helyzetben a Sharks, hiszen másfél perc volt hátra, de Benedek elkapásaival olyan távolságba kerültek a vendégek, amellyel sikerült egyenlíteniük és kiharcolniuk a ráadást (22-22).

146bc6a8e4d64a78b69d452fc61848c7

A hosszabbításban az első miskolci támadás sikertelen volt, míg a túloldalon Benedek László hibázott el egy field goal kísérletet, így folytatódott a küzdelem. A Sharksnál a második körben Benedek értékesített egy hárompontost, így a nyomás a Steelersön volt (22-25). Ouellette elsőre ugyan beért, de egy sárga zászló érvénytelenítette a touchdownt. Azonban Fenyvesi Csaba elkapásánál már nem volt szabálytalanság, így a Miskolc egy kiélezett és fordulatos meccsen 28-25-ös sikerrel tért vissza a Veolia HFL-be.

A Győr Sharks legközelebb május 8-án a Fehérvár Enthronerst látja vendégül, míg a Miskolc Steelers 21-én a Budapest Cowbellst fogadja.

Fotók: Ádám János

Miskolc Steelers – Győr Sharks 28-25 (7-9, 0-7, 0-3, 15-3, 0-0, 6-3)
Pontszerzők: Fenyvesi Csaba, Vasyl Jordan 2-2 TD, Vasyl Jordan 1 PAT, Jónás Máté 2 XP, illetve Issiah Bachelder, Horváth Tamás 1-1 TD Benedek László 4 FG és 1 XP

 

 

Veolia

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Fehérvár Enthroners 2 2 0 89 31
Miskolc Steelers 1 1 0 28 25
Budapest Cowbells 2 1 1 46 72
Budapest Wolves 1 0 1 25 28
Győr Sharks 2 0 2 38 70

 utolsó frissítés: 2022.05.09

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Budapest Titans 4 4 0 143 84
VSD Rangers 3 2 1 95 70
Guardians 3 2 1 90 69
Budapest Cowbells II 2 1 1 55 52
Crushers 3 1 2 34 53
Tatabánya Mustangs 3 1 2 62 87
DEAC Gladiators 4 0 4 68 132

utolsó frissítés 2022.05.16.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Levelek Spartans 3 3 0 112 28
Budapest Wolves II 3 3 0 76 13
Újpest Bulldogs 3 2 1 84 47
Dabas Sparks 3 2 1 60 53
Miskolc Renegades 3 2 1 85 82
Diósd Saints 2 1 1 64 49
DAK Acél Dunaújváros 2 1 1 27 12
Fehérvár Enthroners II 2 1 1 49 43
Rebels Oldboys 3 1 2 53 84
Eger Heroes 1 0 1 7 30
Pécs Legioners 3 0 3 34 90
Wolverines 2 0 2 20 78
Oroszlány Bears 2 0 2 7 77

utolsó frissítés 2022.05.09.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Hamarosan.

utolsó frissítés: 2021.12.14.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Hamarosan

utolsó frissítés: 2021.12.14.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Hamarosan

Utolsó frissítés: 2021.12.13.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum