Magyarország – Belgium október 29-én!

A helyszín ezúttal is a székesfehérvári First Field (Takarodó út 3.)!

Belgiumban régóta jelen van a sportág, válogatottjuk is sokat szerepel. Legutóbb Spanyolországot verték idegenben 6:14-re, abba a mérkőzésbe ITT lehet belenézni. Rutinos játékosokból áll tehát ellenfelünk, de semmiképp sem verhetetlen ellenfél. Pénteken érkeznek repülővel, vasárnapig élvezik Székesfehérvár vendégszeretetét.

A magyar válogatott játékosai újabb két hétvégét szenteltek a felkészülésnek. Ugyan a korábbi meccshez képest lesz néhány hiányzó a csapatban, de így is erős összeállításban lépnek pályára legjobbjaink. A csapat bebizonyította Lengyelország ellen, hogy sosem adja fel a harcot és képes bravúrokra. Reméljük még több szurkoló hajtja majd őket előre, mint legutóbb, megérdemlik a srácok a biztatást! Aki nem tud a helyszínen jelen lenni, ezúttal is a Digi Sport élő közvetítésében követheti az eseményeket.

picmix

A mérkőzés 14:00-kor kezdődik, kapunyitás délben. Az elővételes jegyeket már értékesítik a Touchdown Storeban, elővételben 1500 Ft-ért juthatnak az érdeklődők a tikettekhez október 22-ig (KATTINTS IDE), míg a helyszíni jegyár 2000 Ft lesz. Október 22. után már elővételben is 2000 Ft-os áron vásárolhatók meg a tikettek értékesítő partnerünknél, így érdemes mielőbb beszerezni azokat! A rendezvény 15 év alatt ingyenes, székesfehérvári lakcímkártyával pedig a helyszínen vásárolhatók 1000 Ft-os kedvezményes jegyek.

A TD Storeban szurkolói termékek is elérhetők, melyek a helyszínen is megvásárolhatók lesznek. Így a válogatott baseball sapka, szurkolói mezek 12-es számmal, vagy akár egyedi igények szerint minden méretben és egyéb apróságok is beszerezhetők. Ezek megvásárlásával a nemzeti csapat felkészülését támogatják a szurkolók, reméljük sokan lesznek a válogatott szurkolói mezében a lelátókon!

Természetesen büfék, hangosítás, ingyenes szabályismertető és szakértő kommentátorok is várják a szurkolókat. Ne hagyd ki az élményt, vár a nagy meccs, HAJRÁ MAGYAROK!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum