Meghirdetésre került a Hiszek Benned Sport Program!

Az alprogram 300 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező sportegyesületeknek, az elnyerhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft és legfeljebb 4 000 000 Ft. A program céljaként az Államtitkárság az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A programba az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek pályázhatnak, így csapatainknak ez egy rendkívülien jó lehetőség, amivel tudják utánpótlás bázisukat növelni.

A SOSZ olyan projektek nevezését várja, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítmény-használat, sporteszköz beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.
További információt az érdeklődő csapatok a http://sosz.hu/hiszek-benned/ weboldalon találhatnak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
                                                            Alapszakasz 1. kör
Fehérvár Enthroners 3 0 81 14
Győr Sharks 2 1 90 77
Budapest Wolves 1 2 58 74
Budapest Cowbells 0 3 27 91
                                                            Alapszakasz 2. kör
Fehérvár Enthroners 3 0 89 21
Győr Sharks 1 2 56 91
Budapest Wolves 0 2 28 61

 utolsó frissítés: 2021.06.14

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

CSAPAT GY V SZP KP
                                                                        Nyugat
Budapest Cowbells II 3 1 104 90
Budapest Titans 2 2 81 87
  NBA Crushers 2 2 103 59
VSD Rangers 0 4 32 117
                                                                       Kelet
 Miskolc AFT 4 0 174 41
DEAC Gladiators 3 1 81 81
 Dabas Sparks 1 2 38 62
Eger Heroes 0 3 55 131

 utolsó frissítés 2021.06.14.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
Újpest Bulldogs 4 0 142 27
CFS Guardians 3 0 104 14
DAK Acél Dunaújváros 2 1 62 32
Levelek Spartans 2 2 82 62
Wolverines 1 4 27 147
Rebels Oldboys 0 5 0 100
NYUGAT
Budapest Wolves II 5 0 147 66
Tatabánya Mustangs 3 1 115 38
Pécs Legioners 3 1 75 46
Fehérvár Enthroners II 1 3 61 98
Diósd Saints 1 3 50 90
Kaposvár – Taszár Hornets 0 5 0 100

utolsó frissítés 2021.06.14.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat                                    GY                  V                    SZP                   KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP

Utolsó frissítés: 2021.01.15

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Hungarian Bowlba jutott az Enthroners

A székesfehérvári alakulat 28-7-re legyőzte a Győr Sharksot a Maker’s Mark Hungarian Football League alapszakasznak második körében.

Nem a megszokott hazai környezetben játszhattak a Cápák, hiszen Nyúl helyett a First Fielden rendezték meg a Koronázók elleni összecsapásukat. A Győr és a Fehérvár formáját tekintve viszont így is egy kiélezett párharcra lehetett számítani.

Az első negyedben érezhető is volt, hogy komolyan egymásnak feszültek a csapatok. A vezetést az Enthroners szerezte meg, miután negyedik kísérletre Erős Márk a 30 yardos vonal környékén feldobta a levegőbe a labdát, amivel Rashad Stillt megtalálta az end zoneban (0-7). Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, hiszen a remek passzjátékára alapozó Győr hamar eljutott az ellenfél térfelére, ahol végül Benedek László 36 yardos elkapott TD-je hozta az első vendég egységeket (7-7). A második negyedben is folytatódott a kiélezett harc. A Sharks-védelem dolgát rendre megnehezítette a Fehérvár futójátéka. Ennek köszönhetően Tóth Levente megszerezte a következő touchdownt (7-14). A győri defense azonban egyszer mégis meg tudta állítani az ellenfelet: Novakov Dávid kezéből kiszedték a labdát, amit Seres Dániel gyűjtött be.

200559466_4218075971583226_2988578817883605033_n

Mindössze egy labdabirtoklásnyi volt a különbség a két együttes között a második félidei folytatásnál, de Still ezen változtatott és egy újabb elkapással növelte a címvédő fórját (7-21).Az utolsó játékrészben sem adta fel a Sharks és igyekezett egyenlíteni, de a fehérvári védelem magabiztosan teljesített, főleg Gyarmati Máté, aki több győri támadást is megállított. Viszont a végén Erős Márk futott touchdownja eldöntötte a találkozót. A Fehérvár Enthroners 28-7-re nyert a Győr Sharks ellen, ami azt jelentette, hogy elsőként jutott a Hungarian Bowlba.

Fotók: Tenk László
Írta: Makranczi László

Győr Sharks – Fehérvár Enthroners 7-28 (7-7, 0-7, 0-7, 0-7)
Pontszerzők: Benedek László 1 TD és 1 XP, illetve Rashad Still 2 TD, Erős Márk, Tóth Levente 1-1 TD, Beretka József 4 XP

Maker's Mark HFL logó

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo