Miskolc American Football Team: A mi filozófiánk az, hogy magunkkal kell foglalkozni és 100%-ot adni és akkor nem lesz baj.

Az első osztályban induló Steelers csapata ugyan végül egészen az elődöntőig menetelt, mindazok után, hogy több mérkőzését is módosítani kellett a koronavírus miatt. Az Acélosok azonban nem voltak ezzel egyedül a városban, hiszen a Renegades gárdája, amellyel már tavaly elindult az együttműködés, a másodosztály küzdelmeit végül befejezni sem tudta, a Covid-19 miatt. A 2021-es évben a két gárda folytatja a megkezdett munkát, viszont most nem külön, hanem együttaggod.peter.77 indulnak. A választásuk pedig a TD Store Divízió I-re esett, ahol Miskolc American Football Team néven küzdenek majd. A létszám és a tapasztalat tehát adott, hiszen amíg a Steelers meghatározó szerepet töltött be a HFL-ben, addig a legutóbbi teljes szezonban a Renegades megnyerte a Divízió II-t. A mostani bajnokságban az AFT a másodosztály Keleti csoportjában szerepel majd, ahol többek közt a tavalyi évet kihagyó Dabas Sparks és a tavalyi évben is kiválóan teljesítő Eger Heroes és DEAC Gladiators hármas lesz az ellenfele, de megmérkőznek a Nyugati csoportban szereplő Rangers és Cowbells II-vel is. A közös edzésekről, az új edzői stábról és az idei elvárásokról, Aggod Péterrel és Huszár Gáborral beszélgettünk.10443058_766067433437053_2849163216750825627_o

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést? Hogy értékelitek a tavalyi szezont?

Miskolc AFT: A tavalyi szezon nagyon nehéz volt számunkra, ugyanis a járvány jelentőesn megtizedelte csapatunk játékos állományát. Mivel két bajnokságban indultunk, a Steelers a Divízió I-ben és emellett a Divízió II-ben a Renegadessel együtt, így tovább nehezítette a dolgunkat a vírushelyzet. Ezért a két csapat vezetés együtt úgy döntött, hogy idén Miskolc American Football Team néven egy csapatként vágunk bele a bajnokságba. Itt fontos megjegyeznem, hogy ezt a nevet ideiglenesen használjuk csak. A HFL-t, vagyis a kiemelt ligát kockázatosnak találtuk a sok bizonytalanság miatt, figyelembe véve, hogyan alakul a világjárvány, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is a TD Store Divízió I-ben indulunk. Az edzéseket úgy kezdtük, ahogy tavaly, erőnléti edzésekkel. Fontos volt a srácokat olyan szintre hozni, hogy jól bírják majd fizikálisan a bajnokságot.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Miskolc AFT: A holtszezonban nagyon sok olyan munkát végeztünk, amivel nem csak a pályán fejlődtünk, de egyesületi szinten is. Birtokba vettük új irodánkat és új emberek érkeztek az elnökségbe is.

MAFSZ: Milyen változások történtek a keretben a vírushelyzet miatt?

Miskolc AFT: A mostani roster a tavalyi kerethez képest sokat változott. Van, aki távozott, de sokan visszatértek, többek közt Charles Wort is, aki 2020-ban a Steelers egyik legjobbja volt. Ezen felül főleg az edzői stábunk fejlődött. A.J. Brown személyében új, amerikai vezetőedző érkezett, akinek a munkáját négy miskolci edző segíti majd az oldalvonal mellett. Az edzői stábot szerettük volna már régen megerősíteni, így nagyon örülünk, hogy ez idénre sikerült.

MAFSZ: Mennyire erős a TD Store Divízió I.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Miskolc AFT: Minden bajnokság erősnek számít, hisz nagyon sok minden közbeszól a végső eredményhez, de a mi filozófiánk az, hogy magunkkal kell foglalkozni és 100%-ot adni és akkor nem lesz baj. Jó kis parázs mérkőzéseket várunk.159131514_4411058812258139_5714789486770185982_n

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Miskolc AFT: Elégedettek vagyunk a lebonyolítási rendszerrel, hiszen legalább öt találkozót fogunk játszani az idei alapszakaszban és ha jól alakulnak a dolgok, akkor akár ez a szám hétre is nőhet. Ráadásként, kicsit szerencsések is vagyunk, mert három hazai mérkőzést rendezhetünk a mostani bajnokságban alapszakaszában.

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában?

Miskolc AFT: 2021-ben az a célunk, hogy ott lehessünk a döntőbe illetve az, hogy minél többet fejlődjenek a miskolci játékosok. Idén lesz idő a fiatalokkal foglalkozni, ez pedig sokat segíthet abba, hogy megerősödve térhessünk vissza 2022-ben a HFL-be.

 

A Miskolc American Football Team 2021-es alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió I-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.10.: Miskolc AFT – VSD Rangers

2021.04.25.: Miskolc AFT – Dabas Sparks

2021.05.09.: Miskolc AFT – Eger Heroes

2021.05.29.: DEAC Gladiators – Miskolc AFT

2021.06.20.: Budapest Cowbells II – Miskolc AFT

 

MiskolcAFT_Rajztábla 1

Szakmai stáb: AJ Brown – Vezetőedző, Farkas Máté – Támadó koordinátor, Venczel Tibor - Védő koordinátor, Támadó és védő fal edző: Aggod Péter, Erőnléti edző: Egri Attila
Hazai pálya: Miskolci Rendőr Szakközépiskola, Miskolc Szentpéteri kapu 75
Edzések: Flag: Hétfő – Szerda 17:30-18:30, Amerikai Football Kedd – Csütörtök 18:00-20:00

DIV1_Rajztábla 1_2021-08-08sf-08 (1)

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
Fehérvár Enthroners 2 0 55 14
Győr Sharks 1 1 49 63
Budapest Wolves 0 1 28 35
Budapest Cowbells 0 1 0 20

 utolsó frissítés: 2021.05.17.

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

CSAPAT GY V SZP KP
                                                                        Nyugat
Budapest Cowbells II 1 0 16 13
 NBA Crushers 2 1 89 32
  Budapest Titans 1 1 33 24
VSD Rangers 0 3 20 93
                                                                       Kelet
 Miskolc AFT 3 0 133 35
DEAC Gladiators 2 0 26 14
 Dabas Sparks 0 2 14 50
Eger Heroes 0 2 27 97

 utolsó frissítés 2021.05.17.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
Levelek Spartans 2 0 62 7
CFS Guardians 2 0 55 0
Újpest Bulldogs 2 0 52 7
DAK Acél Dunaújváros 1 1 27 32
Wolverines 1 2 27 77
Rebels Oldboys 0 5 0 100
NYUGAT
Budapest Wolves II 2 0 57 27
Pécs Legioners 2 0 39 33
Fehérvár Enthroners II 1 1 44 12
Tatabánya Mustangs 0 1 21 29
Diósd Saints 0 2 30 55
Kaposvár – Taszár Hornets 0 1 0 35

utolsó frissítés 2021.05.17.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat                                    GY                  V                    SZP                   KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP

Utolsó frissítés: 2021.01.15

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo