Miskolc Renegades

A Miskolci Renegátok Amerikai Futball Sportegyesület jogelődje 1993-ban alakult Miskolcon, akkor még másik sportágat, a baseballt igyekezett népszerűsíteni. Amerikaifociban az első önálló szezonunkat 2013-ben kezdtük meg, előtte pedig 2012-ben a Nyíregyháza Tigers “fiókcsapataként” indultunk a Magyar bajnokságban. A csapat színei az arany, a (matt) fekete és a króm.

renteam

Korábbi eredmények:

  • 2012. évi Divízió II. – 4-1 alapszakasszal a rájátszásba kerültünk, a legjobb 4 csapat között végeztünk (Tigers II. néven)
  • 2012. EFAF CEI (Közép-európai Interliga) – I. hely (A Tigers-el karöltve)
  • 2013. VII. Cellect Aréna Kupa – II. Hely (már önállóan)
  • 2013. BAFC kupa – I. hely
  • 2013. I. Kutykó nemzetközi aréna torna – II. hely (legjobb magyar csapatként)
  • 2014. Divízió II. – I. hely

renerem

A csapat jelene:

A miskolci Renegátok önállóan az idei évtől küzdenek a magyar bajnokságban. A 2015. évtől szeretnénk beindítani junior/utánpótlás képzésünket (14-19 éves korosztály), továbbá terveink között szerepel az ún. flag foci oktatás elindítása is, melyet már 8-10 éves korosztállyal kezdenénk el. A toborzásra évről évre nagy hangsúlyt fektetünk ugyanúgy, mint a magas színvonalú szakmai képzésre, melynek záloga immár több éve a vezetőedzőnk, Phillip Hilderbrand.

Edzők:

Farkas Máté, Venczel Tibor

Kontakt:

Huszár Gábor – Elnök

Email cím: info@miskolcrenegades.hu

Telefonszám: 70/428-8850

Honlap: www.miskolcrenegades.hu

Facebook: http://facebook.com/renegatok

Bevonuló zene: Renegátok bevonuló zenéje / Kraddy – Android Porn

Highlights videók: Renegades highlights 2013, Renegades Arena highlights 2013

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Fehérvár Enthroners 4 4 0 150 51
Budapest Cowbells 4 2 2 101 121
Budapest Wolves 4 2 2 92 105
Miskolc Steelers 4 1 3 87 120
Győr Sharks 4 1 3 79 112

 utolsó frissítés: 2022.06.20.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Budapest Titans 6 6 0 199 117
VSD Rangers 6 5 1 180 92
Crushers 6 3 3 106 86
Budapest Cowbells II 6 3 3 165 157
Guardians 6 2 4 134 146
DEAC Gladiators 6 1 5 101 186
Tatabánya Mustangs 6 1 5 89 162

utolsó frissítés 2022.06.27.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Budapest Wolves II 4 4 0 112 39
DAK Acél Dunaújváros 4 3 1 97 12
Újpest Bulldogs 4 3 1 150 83
Fehérvár Enthroners II 4 3 1 132 70
Levelek Spartans 4 3 1 148 94
Dabas Sparks 4 3 1 117 67
Eger Heroes 4 2 2 102 66
Miskolc Renegades 4 2 2 85 116
Rebels Oldboys 4 2 2 103 104
Diósd Saints 4 1 3 91 132
Pécs Legioners 4 0 4 54 140
Wolverines 4 0 4 38 166
Oroszlány Bears 4 0 4 7 147

utolsó frissítés 2022.06.20.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Hamarosan.

utolsó frissítés: 2021.12.14.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Hamarosan

utolsó frissítés: 2021.12.14.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Hamarosan

Utolsó frissítés: 2021.12.13.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum