Új edzők, új célok 2015-ben

Nem mondható, hogy tavaly az egyik legmeggyőzőbb teljesítménnyel a Budapest Eagles rukkolt elő a Divízió II-ben. A Sasok rendelkeznek az egyik legnagyobb emberanyaggal a magyar amerikai foci csapatok között, de ezt eddig nem tudták kamatoztatni. 2015-ben viszont új korszakot, mondhatni „elnöki” érát nyithatnak a klub történetében.

image.phpAz Eagles kerete szinte teljesen a régi maradt, de az edzői stáb teljesen átalakult és úgy néz ki, hogy ez jó hatással lehet az együttesre. Tavaly még Szentpétery Alexander volt a vezetőedző, most azonban Boda Gábor vette át a stafétabotot a fővárosiaknál. Emellett az edzői stáb nem csak a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnökével gyarapodott, de olyan nagy nevekkel, mint Tokaji Ferenc vagy Zagyva Balázs. Az Eagles körül történt változásokról a csapat újdonsült vezetőedzője, Boda Gábor beszélt.

„Az új edzői stáb augusztusban kezdte el a csapat felkészítését, amely egy alapozással kezdődött” – mondta a szakvezető. – „Teljesen új játékrendszer került bevezetésre és ennek a felkészítése zajlott ősszel. A téli időszakban az arénákra és a posztok szerinti felkészítésre helyeztük a hangsúlyt. A csapat szerkezete megmaradt, pár új belépő és újoncként bekerült játékos ugyan van, de az együttes derekát az eddig is itt játszó játékosok adják.”

 

Nehéz meccsek idegenben

A Budapest Eaglesnek a sorsolása hasonlít a Gladiátorokéra, sőt szinte ugyanaz. A Sasok a tavalyi év meglepetéscsapatával, a Dabas Sparksszal kezdenek hazai pályán, amely nem biztos, hogy elsőre olyan könnyű meccs lesz. Az alapszakasz talán egyik legizgalmasabb párharcának ígérkezik, a Sasok vendégszereplése Debrecenben. A Gladiators is egy nagyon erős gárdává nőtte ki magát 2014-ben, és miután a Szolnok Soldiersszel együttműködnek, így csak még nehezebb dolguk lesz a zöld-fehéreknek. A fővárosiak a folytatásban egy újonccsapattal, a Győr Sharks 2-vel játszanak, amely nem ígérkezik nehéz feladatnak. Az alapszakasz-zárás sem lesz könnyű a Sasoknak, hiszen a Jászberény Wolverines otthonából kell győzelemmel hazatérniük. És mint ismert, a Rozsomákok újult erővel tértek vissza.
1980045_741001549268158_1418684177_o
„Úgy látom, hogy idén kevésbé van nagyon kiemelkedő csapat a Divízió II-ben, ez szerencsés helyzet, mert mindenkinek megvan a lehetőség a feljutásra” – elemezte a mezőnyt Boda Gábor. – „A mi sorsolásunk, bár nem túl szerencsés utazás szempontjából, de elfogadjuk, hiszen tudom, hogy nagyon nehéz és nagy munka a versenybizottságtól a három Divízió kialakítása. Azt sajnálom, hogy mi pesti csapatok nem játszhatunk egymás ellen, mivel több néző látogatna ki és költséghatékonyabb rendezésre lenne lehetőség, a vendégcsapatnak pedig nem kellene utazni. De sajnos a sok vidéki csapat miatt alakult így, hogy nagyjából egyenlő mennyiséget utazzon mindenki. Remélem a döntő lesz az idény legfontosabb találkozója! De a viccet félretéve, mindig a következő meccsre szeretek koncentrálni, egyszerre elég csak egy meccset megnyerni, nem kell már a szezon elején az egész szezonra koncentrálni. Így remélem, győzelemről-győzelemre haladunk majd a döntőig!”

 

A fináléig menetelhetnek?

Boda Gábornak nem titkolt célja, hogy csapatával a Divízió II-t megnyerje. Az ősszel látottak alapján – ebbe értve az aréna szezont –, a Sasoknak minden esélyük megvan ahhoz, hogy megnyerjék a sorozatot. Azonban a sorsolásuk nem lesz könnyű, de ha túljutnak ellenfeleiken, akkor jó eséllyel a döntőig juthatnak. Az Eagles vezetőedzőjének viszont nemcsak a Divízió II-trófea a fontos.
10015130_741002249268088_1041709528_o
„Azt szeretném, hogy minden játékos, aki kap lehetőséget a pályán, magához képest a száz százalékot hozza, és bizonyítsa, helye van a csapatunkba” – beszélt az elvárásokról a tréner. – „Egy új időszámítás kezdődött el az Eaglesben, augusztusban, amikor én idejöttem. Azoknak a játékosoknak van helye nálunk, akik fejlődni, tanulni és győzni akarnak és ezt edzésre járással is bizonyítják az edzői stábnak. A célunk nem is lehet más, mint a Divízió II. megnyerése.”

Az emberanyag, tehát eddig is megvolt, de most egy új és erősebb edzői stábbal, bátran állíthatjuk, hogy bajnokesélyes csapat épül az Eaglesnél.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka, Zsila Sándor

 

803866_362191050558835_734987325_nBudapest Eagles

Alapítás éve: 2009
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: Divízió II. 5. hely (2009, 2011)
2015-ös edzői stáb: Boda Gábor (vezetőedző), Tokaji Ferenc (offensive koordinátor), Veszeli Gábor (irányítók), Forrai Zsolt (futók), Tasnádi Ádám és Zagyva Balázs (támadófal), Sramek Attila (defense)

 

A Budapest Eagles sorsolása:

Április 11.: Dabas Sparks (otthon)
Április 25.: Debrecen Gladiators (idegenben)
Május 23.: Győr Sharks 2 (otthon)
Június 13.: Jászberény Wolverines (idegenben)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Maker’s Mark

CSAPAT GY V SZP KP
                                                            Alapszakasz 1. kör
Fehérvár Enthroners 3 0 81 14
Győr Sharks 2 1 90 77
Budapest Wolves 1 2 58 74
Budapest Cowbells 0 3 27 91
                                                            Alapszakasz 2. kör
Fehérvár Enthroners 3 0 89 21
Budapest Wolves 1 2 53 68
Győr Sharks 1 3 63 116

 utolsó frissítés: 2021.06.21

HFL_2_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

TD Store

CSAPAT GY V SZP KP
                                                                        Nyugat
Budapest Cowbells II 3 2 104 125
Budapest Titans 3 2 113 93
  NBA Crushers 3 2 123 66
VSD Rangers 0 5 38 149
                                                                       Kelet
 Miskolc AFT 5 0 209 41
DEAC Gladiators 4 1 116 101
 Dabas Sparks 2 3 76 91
Eger Heroes 0 5 84 197

 utolsó frissítés 2021.06.28.

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

CSAPAT GY V SZP KP
KELET
CFS Guardians 5 0 183 48
Újpest Bulldogs 4 1 169 64
Levelek Spartans 3 2 134 132
DAK Acél Dunaújváros 2 3 90 112
Wolverines 1 4 27 147
Rebels Oldboys 0 5 0 100
NYUGAT
Budapest Wolves II 5 0 147 66
Tatabánya Mustangs 4 1 135 50
Pécs Legioners 3 2 87 76
Diósd Saints 2 3 84 119
Fehérvár Enthroners II 1 4 90 132
Kaposvár – Taszár Hornets 0 5 0 100

utolsó frissítés 2021.07.05.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapat GY V SZP KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapat                                    GY                  V                    SZP                   KP

utolsó frissítés: 2021.01.15.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapat GY V SZP KP

Utolsó frissítés: 2021.01.15

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

fehérvár címer

cellectnvsz logó

Média támogatók

digisport logonemzeti sport fuzovel
Photo:in-visible
MAFSZ_photopium_logo