Vasárnap U19 Válogatott Mérkőzés

A nyári szövetségi U19 tábor után több alkalommal is találkozott az ifjúsági válogatott bő kerete, hogy folytassa felkészülését és tovább léphessen az edzői stáb a kiválasztás terén. A cél a jövő tavaszi EB kvalifikációs mérkőzésre való felkészülés, ezért már idén is a 18 éveseknél húzta meg a szakmai vezetés a korhatárt, 45 játékos szerepeltetésére lesz lehetőség.

A mérkőzés Facebook eseménye ide kattintva érhető el!

Első pályára lépésükre vasárnap Székesfehérváron kerül sor, 13:30-as kezdettel. Reméljük minél több szurkoló buzdítja majd a fiatalokat a First Fielden (autóval érkezve a Penny Marketnél kell befordulni az Új Váralja sorra, a pontos cím a Takarodó út). Székesfehérvári lakcímkártyával a belépés ingyenes, valamint 15 év alatt sem kell jegyet váltani. A máshonnan érkezők számára is mindössze 500 Ft a belépő díja. Kapunyitás délben!

u19

A helyszínen büfé várja a nagyérdeműt, de a szurkolók magukkal is hozhatják az ellátmányt igény szerint. Az izgalom a fiataloknál óriási, hatalmas érzés lesz magukra ölteni a címeres mezt és hazájukat képviselni. Segítsük őket a helyszínen hangos buzdítással!

HAJRÁ MAGYAROK!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Veolia

Csapatok M GY V SZP KP
Győr Sharks 0 0 0 0 0
Budapest Titans 0 0 0 0 0
Budapest Wolves 0 0 0 0 0
Újpest Bulldogs 0 0 0 0 0
Rangers 0 0 0 0 0
Cowbells 0 0 0 0 0

Frissítve: 2024.01.22.

thumbnail_gomb_archiv

TD STORE

Csapatok M GY V SZP KP
Dabas Sparks 0 0 0 0 0
Guardians 0 0 0 0 0
Crushers 0 0 0 0 0
Budapest Titans II 0 0 0 0 0
Tatabánya Mustangs 0 0 0 0 0
Diósd Saints 0 0 0 0 0
Cowbells II 0 0 0 0 0

 

DIV1_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Redda-Futár

Csapatok M GY V SZP KP
Eger Heroes 0 0 0 0 0
Steelers 0 0 0 0 0
DEAC Gladiators 0 0 0 0 0
Győr Sharks II 0 0 0 0 0
Pécs Legioners 0 0 0 0 0
Budapest Wolves II 0 0 0 0 0

utolsó frissítés 2024.01.22.

MAFSZ_Scheduleewrgt-09

thumbnail_gomb_archiv

 

Junior U19

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 2 2 0 76 6
Budapest Wolves 2 2 0 89 28
Fehérvár Enthroners 1 1 0 35 0
DEAC Gladiators 1 0 1 6 41
Football Armoury Cowbells 2 0 2 22 83
Győr Sharks 2 0 2 6 76

utolsó frissítés: 2023.10.30.

U19_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Serdülő U17

Csapatok M GY V SZP KP
Újpest Bulldogs 4 4 0 110 20
Győr Sharks 3 3 0 76 12
Budapest Wolves 3 2 1 54 35
Tatabánya Mustangs 3 2 2 58 77
Fehérvár Enthroners 4 0 4 0 80
Football Armoury Cowbells 4 0 4 0 80

utolsó frissítés: 2023.11.07.

U17_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Gyermek U15

Csapatok M GY V SZP KP
FD Rangers 2 2 0 115 52
Győr Sharks 2 1 1 67 60
Football Armoury Cowbells 2 1 1 42 55
Újpest Bulldogs 2 0 2 40 97

Utolsó frissítés: 2023.10.18.

U15_Rajztábla 1

thumbnail_gomb_archiv

Támogatók

Veoliafehérvár címer

cellectnvsz logó

JP AUTO_logo black_RGB-01

Média támogatók

Fehérvár Médiacentrum